Kezdőlap Blog Oldal 1624

A SIX svájci kriptovaluta-váltó jegyzi a világ első multi-kriptovaluta ETP-jét

 

A SIX, Svájc első számú kritpopénzváltója jövőhéten veszi fel kínálatába az első multi-kriptovaluta alapú ETP-t – olvasható a Financial Times november 16-i beszámolójában.

Olvastad már? Dél-Korea: a Kakao és a Terra közös blokklánc-ökoszisztémán dolgozik

A svájci Amun AG startup támogatásával érkező ETP a HODL ndex alatt kerül majd listázásra, és a Bitcoin, a Ripple, az Ethereum, a Bitcoin Cash és a Litecoin vezető kriptovaluták értékét követi majd.

Forrás: wikimedia.com

A cikk szerint az egyes kriptók a jövőheti ETP értékének bizonyos százalékait jelentik majd, a Bitcoin például nagyjából a felét. A maradék eloszlása pedig a következő: 25,4 százalék a Ripple, 16,7 százalék az Ethereum, 5,2 százalék a BCH és 3 százalék a Litecoin kriptovalutáé.

Hany Rashwan, az Amun társalapítója azt nyilatkozta, hogy a közelgő ETF is az ETP-kre vonatkozó szigorú szabályoknak megfelelően készül. A vezető szerint ez jó lehetőség lehet a kriptovaluta-kereskedelemre azoknak az intézményi és egyéni befektetőknek, akik csak korlátozottan férhetnek hozzá ehhez, például a kriptovaluta-ellenes környezet miatt.

Az Amun ETP indexét a Van Eck befektetéskezelő cég indexegysége fogja menedzselni – írja a Finews.com vezető svájci híroldal.

Az Amun AG központja Zug, a svájci kripto-völgy, azonban állítólag az Egyesült Királyságban található Amin Technologies egyik ága. A cég kriptovaluta ETP-ről szóló terveit először egy szeptemberi nyilatkozatában említette meg – írja a Bloomberg.

Az Amun hivatalos weboldala szerint a SIX Európa negyedik legnagyobb értéktőzsdéje, piaci kapitalizációja 1,6 billió dollár.

November 14-én Thomas Zeeb, a SIX értékpapír-kereskedelmi és tőzsdei vezetője azt nyilatkozta, hogy: „a blokkláncalapú digitális tőzsdék 10 éven belül leváltják a hagyományosakat”. Kijelentését a brokerek, bankok és biztosítótársaságok a technológia iránti óriási érdeklődésére alapozta.

Az ETP-k olyan értékpapírok, amelyek árképzése derivatív, napközben a nemzeti értékpapírtőzsdén származtatott áron kerülnek értékesítésre, és olyan befektetési eszközökön alapulnak mint valamilyen nyersanyag, valuta, részvényár, kamatláb írja a New York-i székhelyű pénzügyi és befektetési weboldal, az Investopedia.

Az ETP-k tehát kezelhetőek befektetési alapok (beleértve az ETF-eket) által is.

Egyes szakértők szerint a Bitcoin ETF-ek kereskedelme sokkal jobb lehetőség lesz, mint egy készpénzalapú BTC határidős szerződés, így jobb alapot is adhat a kriptopiacok növekedéséhez.

Svédországban 2015-ben a Nasdaq Stockholm váltó már felvett kínálatába egy Coinshares nevű Bitcoin ETP-t, amelybe azóta 1 milliárd dollárt fektettek.

A közelmúltban az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) megszüntette a publikus véleménynyilvánítást a BTC ETF-ekről szóló szabályzatához, miután kilenc lehetséges ETF-et elutasított, beleértve a ProShares, Direxion és a GraniteShares termékeit is.

 

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép estéd!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

Dél-Korea: a Kakao és a Terra közös blokklánc-ökoszisztémán dolgozik

A Kakao, Dél-Korea legnagyobb mobilszolgáltatója, és a Terra stablecoin projekt együttműködési szerződést írt alá egy blokkláncalapú fizetési rendszer kialakításának céljából – olvasható a Korea Times november 15-i cikkében.

 

Olvastad már? Illegális bitcointranzakciók és hűtlen kezelés 

A Kakao és a Terra együttműködése

A Klaytn, a Kakao blokkláncalapú platformja egy jól skálázható protokoll, átlagosan egy másodperces blokkgenerálási idővel. A platform a végfelhasználók számára biztosít lehetőséget különböző decentralizált alkalmazások (dApp) telepítésére, hogy maximálisan kihasználhassák a továbbfejlesztett teljesítményt és sebességet.

Forrás: wikimedia.com

A protokoll kettős csomópontrendszert alkalmaz, amely együttműködési csomópontokból és diverziós csomópontokból áll, ez előbbi az egyes tranzakciók számviteléért felelős, míg a második feladata olyan blokkok letöltése, amelyek nem igényelnek számviteli műveleteket.

A Terra egyébként egy Shin Hyun-Seung, TMON alapító által kezdeményezett stablecoin projekt. A TMON Korea legnagyobb online kiskereskedelmi platformja, amely havi több millió felhasználóval büszkélkedhet. A Terra is a TMON sokoldalú online hálózatán működik, egységes és akár a határokon is átnyúló fizetési megoldást biztosítva az ügyfelek számára.

A Terra és a Kakao együttműködésének célja egy kriptovaluta-alapú globális ökoszisztéma kialakítása, amely javít a blokklánc-technológia alkalmazásával kapcsolatban felmerülő problémákon, beleértve a skálázhatóságot, a sebességet és a megbízhatóságot.

 

A Kakao megoldása a Terra platform teljesítményének növelésére, és a közös kutatás végzése egy Klaytnhez hasonló stablecoin projekt létrehozása érdekében, mind a két vállalat együttműködésének célját képezik, ezekről Shin így beszélt:

„Egy ilyen blokkláncalapú fizetési rendszer legfontosabb tulajdonságai a sebesség, a stabilitás és megbízhatóság. A Terra a Klaytnel is együtt kíván működni annak érdekében, hogy ezekre a problémákra megoldást találjon, illetve, hogy a felhasználók számára valóban hasznos szolgáltatást biztosítson.”

A Klaytn sem marad le ha blokklánc-technológia alapú termékek készítéséről van szó. A protokoll üzemeltetését a Ground X, a Kakao blokklánc leányvállalata végzi.

A Klaytn októberben indult el, és olyan eszközkészleteket és útmutatókat vonultat fel, amelyek elengedhetetlenek a blokkláncfejlesztők és platformkészítők számára.

Ezek között megtalálható például egy natív pénztárca, amely az egyes Klaytn tokenek tárolására alkalmas; a Klaytnscope blokkböngészőt, amellyel a felhasználók nyomon követhetik a hálózat működését, beleértve az egyes blokkok létrehozását és tranzakcióját.

Ezen felül egy blokkláncközpontú együttműködési és közösségi felületet is biztosít, amelyen a technológiával kapcsolatos kérdésekre adott válaszok natív tokenekkel kerülnek jutalmazásra.

Jason Han, a Ground X vezérigazgatója véleménye szerint a Klaytn-Terra együttműködés hatalmas fejlődés, amely segít a két cég blokkláncszolgáltatók között elfoglalt pozíciójának megszilárdításában.

 

Forrás: btcmanager.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

Illegális bitcointranzakciók és hűtlen kezelés

Joseph Kim amerikai férfit 1,1 millió dolláros pénzbírságra, és 15 hónap börtönbüntetésre ítélték Bitcoinra és Litecoinra alapuló csaló rendszerek felépítése miatt, átverve munkáltatóját és más ügyfeleket is, kiforgatva őket pénzükből, a Bloomberg által kiadott jelentés szerint.

Olvastad már? Svédországban halmozzák az adósságokat a bányászati vállalatok

 

Illegális tranzakciók és hűtlen kezelés

2017-ben az USA Határidős Kereskedelmi Bizottsága (CFTC) tudomást szerzett arról, hogy Kim 601.000 dollárnak megfelelő Bitcoint, illetve Litecoint utalt munkáltatója tárcájáról sajátjára.

A visszaélések valamikor 2017 szeptembere és novembere között történtek, amikor Kim egy chicagói kereskedési vállalatnak dolgozott.

Később a cég tisztviselői kihallgatták Kimet, az indokolatlan pénzmozgások miatt. Akkor a férfi azt állította, hogy a platformmal kapcsolatban felmerült biztonsági aggályok miatt helyezte át az összegeket. 2017 novemberében azonban a vállalat fényt derített az illegális utalásokra, aminek következtében Kimet kirúgták.

A helyzet javításának érdekében Kim előző munkahelyét elhagyva saját kereskedési vállalat működtetésébe kezdett, és egyéni befektetőknek nyújtott pénzügyi szolgáltatást.

A férfi állítása szerint „alacsony kockázatú arbitrázs stratégiát kínál kriptovaluta-befektetésekhez”. Néhány ügyfelének segítségével el is érte a megfelelő összeget.

Ennek eredményeképpen, Kim öt befektetőjének hála 45.000 dollárt halmozott fel, és egy kis trükkel behúzta őket a csalásgyanús rendszerbe. Az ügyfelek persze az előnyös kriptopiaci befektetés reményében bízták pénzüket a férfira.

Kim szerencsétlenségére azonban a teljes összeget elvesztette rossz kereskedelmi döntéseinek következtében. Az ügyfeleknek azonban olyan számlakivonatokat és igazolásokat küldött amelyek pénzük növekedését mutatták.

A férfi szerencséje akkor fogyott el teljesen, mikor a CFTC 1.146.000 dolláros büntetéssel sújtotta, illetve véglegesen eltiltotta a kriptovaluta kereskedelemtől, és pénzügyi szolgáltatások nyújtásától.

A drámai eseményekkel kapcsolatban, melyek Kim letartóztatásához vezettek, James McDonald CFTC végrehajtási igazgató kijelentette:

„Ez az eset és más esetek sorozata is mutatja, hogy a CFTC mennyire elkötelezett a virtuális fizetőeszközök piacának felügyelete, és a közérdek védelme irányában.”

A SEC-nek sincs ideje unatkozni

A kriptoipar szereplőinek éber megfigyelése nagy feladat a szabályozó szerveknek világszerte.

A BTCManager november 8-án már beszámolt arról, hogy a SEC büntetésben részesítette az EtherDelta alapítóját, mivel nem regisztráltatta a tőzsdét az előírásoknak megfelelően, működését viszont megkezdte: másodlagos piacon kínált értékpapír jellegű termékeket kereskedelemre.

Forrás: btcmanager.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

Svédországban halmozzák az adósságokat a bányászati vállalatok

Norrbotten svédországi megye rögtön két bányászati kezdeményezés kudarcát is megtapasztalhatta, most pedig következményeit nyögi. A két vállalat ugyanis teljesen eltűnt, többmilliós befizetetlen számlákat hagyva maga után – tudósította november 13-án a Sverige Radio.

Olvastad már? A Bitfinex új díjszabást alkalmaz , a Bitmex tagadja , hogy felhasználható érdekei ellen cselekedne 

Svédországban halmozzák az adósságokat a bányászati vállalatok

Az elhúzódó medvepiacnak két Svédország Norrbotten megyéjében tevékenykedő bányásztársaság is áldozatul esett, tulajdonképpen nyom nélkül eltűntek.

Älvsbyn falu önkormányzata pert indított a Miami központú NGDC vállalat ellen, hátrahagyott befizetetlen villanyszámláik miatt, Kalix község pedig egy olyan bányászati társaság után nyomoz, amely a sikertelen bérleti díj fizetés után sosem valósult meg – állítja a Sverige Radio november 13-i riportja.

Älvsbynben az NGDC egészen 2018 szeptemberéig folytatott Bitcoin bányászatot, amikor azonban hirtelen megszüntették a műveleteket. A vállalat váratlan lépésére a helyi tisztviselőknek azt a magyarázatot adta, hogy a Vattenfall áramszolgáltató befizetetlen számlák miatt lekapcsolta elektromos energiaellátásukat.

A Vattenfall már benyújtotta kérelmeit az NGDC bezáratására, felszámolására, csődeljárás kezdeményezésére.

Fredrik Sundin, az ellátótársaság ügyvédje azonban úgy véli, hogy esélyeik a tartozás összegének megszerzésére „nem túl biztatóak”.

Helena Öhlung, a városi tanács tagja azt nyilatkozta, hogy az NGDC létesítményének otthont adó településről senkinek sem sikerült kapcsolatba lépnie az NGDC főhadiszállásán dolgozókkal – számol be az eseményekről a Sverige Radio.

A vállalat tartozása egyébként nagyjából 14 millió svéd korona, ami 1,5 millió dollárnak felel meg.

Egy másik svéd település bérleti díj tartozás miatt nyomoz

Az Älvsbynben zajló események nem egyedüliek, hasonló veszteséget szenvedett egy másik svéd város, Kalix is, szintén egy kriptobányászattal foglalkozó vállalat miatt.

A közeli város a Chasquitech cégtől szeretne pénzt behajtani, az ugyanis kibérelt egy helyet kriptovaluta-bányái számára, ám a bérleti díj fizetése sikertelen volt, illetve működését sem kezdte meg.

Az Älvsbyntól 100 kilométerrel keletebbre, a Finn határ mellett fekvő fekvő Kalix település félmillió svéd koronát követel a vállalattól, amely nagyjából 55.000 dollárnak felel meg.

Patrik Öhlund, a svédországi adatközpontokért felelős The Node Pole vezérigazgatója az Älvsbyn és Kalixban történt eseteket a rossz, előnytelen piaci feltételeknek tulajdonítja. Öhlund a Crowdfund Insidernek nyilatkozatában azt mondta:

„A nyáron megemelkedett villamos energia árak, és az elmúlt hat hónapban megfigyelhető alacsony Bitcoin árfolyam magyarázatot adhatnak arra, hogy miért volt egyes kriptovaluta bányászattal foglalkozó cégnek működésbeli problémája.”

A kriptoipar Svédországban felmerülő problémái ellenére Öhlund úgy gondolja, hogy az országban bejegyzett bányászati vállalatok száma – amely jelenleg nagyjából 50 – a következő öt évben megduplázódik.

 

Forrás: btcmanager.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

A Bitfinex új díjszabást alkalmaz, a Bitmex tagadja, hogy felhasználói érdekei ellen cselekedne

A Bitfinex új díjszabást vezetett be a kifizetésekre, a Bitmex igazgatója pedig cáfolta azokat a vádakat, melyek szerint beépített kereskedőjük a felhasználók érdekei ellen működik, a máltai Bistraq pedig sikeresen megkezdte működését.

 

Olvastad már? Új orosz kriptojacker szoftverre figyelmeztet a McAfee 

3 százalékos kifizetési díjat számít fel a Bitfinex

A Bitfinex kriptopénzváltó bejelentette, hogy új díjszabást vezet be, a pénzkiutalások gyakoriságának és mértékének csökkentése érdekében.

Az éppen folyó héttől kezdődően ezért 3 százalékos jutalékot számítanak fel abban az esetben, ha a tranzakciót végző ügyfél több mint két kifizetést végez egy 30 napos perióduson belül, illetve akkor is, ha a felhasználó perióduson belüli fiat kiutalásainak összege meghaladja az egymillió dollárt.

A váltó állítása szerint az ezeken az eseteken kívül eső jóváírásokat nem befolyásolja a változás, és tulajdonképpen az ügyfelek 99 százalékára semmilyen hatással nem lesz. Ezen kívül a váltó saját belátása szerint felmenthet egyes ügyfeleket a díj befizetésének kötelezettsége alól.

A vállalat állítása szerint ők az elsődleges átjáró a fiat pénzek és a kriptovaluták között. Ezt igazolja az is, hogy nyilatkozatuk alapján az elmúlt egy hónapban több mint 700 darab, összességében az egymilliárd dollárt is meghaladó összegű kifizetési tranzakciót teljesítettek.

Bár azt állítják, hogy képesek ilyen nagy mennyiségű tranzakciót lebonyolítani, egy gyors pillantást vetve a tőzsdéről szóló fórumra láthatóvá válik, hogy a legtöbb felhasználó még tranzakciójának feldolgozására vár.

A Bitmex vezérigazgatója cáfolja a vádakat

A Yahoo Finance U.K. egy friss interjújában Arthur Hayes Bitmex ügyvezető igazgató és társalapító igyekezett megcáfolni azokat a vádakat, amelyek szerint a vállalat beépített kereskedő funkciója nem a felhasználók javára kereskedik.

Forrás: wikimedia.com

A múlt hónapban az egész kriptoközösséget bejárta az a cikk, amely a vádló állítást fejtette ki, az igazgató azonban egyértelműen kijelentette, hogy a vállalat nem dolgozik senki érdekei ellen sem, és senkinek sem biztosít különleges jogokat, kedvezményeket.

A vezető állítása szerint míg a Bitmex rendelkezik árjegyzői egységgel, annak célja kizárólag a likviditás biztosítása a vállalat kötvényei számára. Rávilágított arra is, hogy az árjegyző funkció is csupán egy felhasználó, ezért „úgy is van kezelve, mint bármely hétköznapi ügyfél”.

Megkezdte működését a máltai Bistraq

A Bistraq kriptovaluta-váltó megkezdte működését, mint a legfrissebb VFA (Máltai Virtuális Pénzeszközök szabályozása) engedélyt szerző vállalat.

Angelo Jansen vezérigazgató szerint a cég hisz a fair szabályozás szükségességében: „ez az oka annak, hogy megkaptuk működésünkhöz a VFA engedélyét”.

A tőzsde jelenleg a BCH, ETH, LTC és BTC kereskedelmi párokat támogatja, de jövőbeli terveik között szerepel más kriptovaluták felvétele is.

Szintén tervezik még, hogy a jövőben igyekeznek megkönnyíteni a tokenizált vagyoneszközök kereskedelmét, Jansen kifejezetten úgy emlegette az értékpapírtokeneket, mint „a kriptovaluták következő mega-trendje”.

 

Forrás: news.bitcoin.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép estéd!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

Új orosz kriptojacker szoftverre figyelmeztet a McAfee

A McAfee internetes biztonsági szolgáltató és kutatólabor új malwaret vett nyilvántartásba, amely a felhasználók tudta nélkül használja eszközüket Monero bányászatára – olvasható egy november 12-i blogbejegyzésükben.

Olvastad már? A kriptovaluta-kereskedők és az adófizetés

A „WebCobra” nevezetű, orosz eredetű rosszindulatú szoftver letölti két bányászkliens valamelyikét, majd a fertőzött gép erőforrásait kriptovaluta bányászatára használja.

A többi kriptojacker malwarehez hasonlóan a WebCobra is szinte észrevétlenül fut a háttérben, a McAfee szakértői szerint működésének egyetlen nyoma a fertőzött eszköz felhasználó szemszögéből tapasztalható teljesítménycsökkenése.

Forrás: wikimedia.com

 

„A bányászszoftver felismerése igen nehézkes. Működésének egyetlen jele a fertőzött gép teljesítményének romlása.” – írják a kutatók, hozzátéve:

„Ahogy a malware egyre csak növeli a fogyasztást, a gép fokozatosan lassul, rengeteg fejfájást, és meglepően magas összegű számlákat hagyva az eszköz tulajdonosának.”

Ahogy a Cointelegraph korábban is megírta, az ilyen típusú rosszindulatú szoftverek száma 2018-ban közel 500 százalékkal emelkedett, a közösség tulajdonképpen járványra figyelmeztet. Az anonimitást és magánszférát megcélzó Monero kriptovaluta pedig közkedvelt eszköze az ilyen malwareknek.

 

 

Múlt hónapban a Google már bejelentette, hogy az illegális kriptovaluta bányászat elkerülése érdekében eltávolítja az összes olyan bővítményt a Chrome webáruházból, amely tisztázatlan célú kódra, programra hivatkozó részletet tartalmaz forrásában

 

Forrás: cointelegraph.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

24 millió dolláros átveréssel vádolt thai testvérek

Ártatlannak vallották magukat a pénzmosási eseteket vizsgáló bíróság előtt november 12-én azok a thai fivérek, akik a vád szerint 24 millió dollár értékű kriptovaluta csalást követtek el egy finn férfi ellen. A testvéreket először augusztusban tartóztatták le, egy kriptovaluta-alapú csalás tervezése miatt, amiről már korábban beszámoltunk.

Olvastad már?  Bezár a koreai Zenies váltó

 

Az átverés felépítése

A thai bűnügyi bíróság tárgyalásán ártatlannak vallotta magát a Prinya Jaravijit és fiatalabb testvérei, Supitcha és Jiratpisit által alkotott trió – olvasható a helyi Bangkok Post közleményében.

Az eljárás során a három testvért, és hat társukat azzal vádolták, hogy 24 millió dollár értékű Bitcoint csaltak ki Aamai Otava Saarimaa 21 éves finn férfitől.

A nyomozás információi alapján, a Jaravijit testvérek egy csábító ajánlattal rávették az áldozatot, hogy különböző vállalatokba fektessen, mint például a szerencsejátékok köré épülő Dragon Coin, Expay Software Co kötvényeket, és 500 millió DNA Co. részvényt vásároljon. Tanácsadóiban megbízva Saarimaa a kívánt összeget több tranzakció segítségével a testvérek személyes kriptotárcájára utalta.

A tranzakciókat követve kiderült, hogy a Jaravijit testvérek azonban befektetés helyett inkább hagyományos valutára váltották a rengeteg kriptovalutát, amelyeket aztán földek vásárlására használtak. Saarimaa persze semmit sem látott a „profitból”, így jelentette az ügyet a Thai Bűnüldözési Osztályon.

Súlyos pénzeket foglaltak le

A testvérek egyike, a „Boom” néven is ismert színművész például 1,3 millió dollár értékben vásárolt földeket, Bangkok Chatuchak régiójában. A legidősebb Jaravijit 3,7 millió dollárért vett 7 egységnyi földet ugyanitt, illetve a Din Daeng régióban – olvasható a Bangkok Post tudósításában.

Októberben a thai pénzmosás elleni hivatal 6,4 millió dollár értékű vagyont foglalt le kriptovalutákkal kapcsolatos csalási tevékenység gyanúja miatt. Ezek közé tartozik öt teljes bankszámla, és egy parcellányi Boom tulajdonában lévő föld is.

A legidősebb fivér a letartóztatás elkerülése érdekében az USA-ba menekült. A thai szervek többször próbálták felszólítani, kihallgatásra bírni, illetve többször felhívták figyelmét arra, hogy ezek elmulasztása kiadatási eljáráshoz vezethet.

Prinya azonban nem reagált ezekre a felszólításokra, ami ahhoz vezetett, hogy bevonják útlevelét, így kényszerítve őt arra, hogy visszatérjen Thaiföldre. A bíróság a következő tárgyalást december 24-re tűzte ki, amelyen a tanúk és listája kerül ismertetésre és átvizsgálásra.

 

Forrás: btcmanager.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

Bezár a koreai Zenies váltó

November 23-án bezárja kapuit a Zeniex kriptovaluta-váltó, a hónap elején bevezetett szabályozási előírások miatt.

Olvastad már? A kriptovaluta-kereskedők és az adófizetés

A tőzsde működteti az első koreai kriptovaluta-alapot, amelynek működése így szintén megszűnik. A Pénzügyi Szolgáltatások Bizottsága az alapot a szabályozásnak nem megfelelő pénzügyi startupnak minősítette.

Megszűnik a Zenies kriptovaluta-váltó

A dél-koreai Zeniex váltó tegnap jelentette be, hogy november 23-án megszűnik működni. A döntés mögött húzódó indokokat hivatalos bejelentésükben magyarázták:

„A ZXG-vel kapcsolatban közelmúltban felmerült kérdések kapcsán történt mérlegelés során arra a következtetésre jutottunk, hogy a továbbiakban ilyen körülmények között az általunk nyújtott szolgáltatás biztosítása túlságosan nehéz lenne.”

A koreai szabályozó szervek a közelmúltban figyelmeztetésben részesítették a váltót, ugyanis a Pénzügyi Szolgáltatások Bizottsága szerint az általuk birtokolt ZXG Crypto Fund 1 (az első koreai kriptovaluta alap) nem felel meg a helyi nyilvántartási előírásoknak. Az alap működési irányelveit ugyanis regisztrálni kellett volna, azonban ők ezt a határidő lejártáig elmulasztották.

A ZXG kriptovaluta-alap szintén megszűnik

A tőzsde által létrehozott alap egy összekapcsoló befektetés volt dél-koreai és kínai befektetők között. Ennek megszűnését egy különálló közleményben jelentették be. Elmondták:

„A közelmúlt fejlesztési problémái miatt úgy véljük, hogy a ZXG kriptovaluta-alap a továbbiakban csak nehézségek árán működhetne, ráadásul a pénzügyi szervek nyomásával is szembe kell néznie”

A váltó közleményében azt írta, hogy a befektetett összegeket az Ethereum középárfolyamának megfelelően visszatérítik ügyfeleiknek.

Koreai kormányzati irányelvek

A koreai kriptopiac egyike a világ leghatalmasabbjainak. Ennek ellenére a kormány semmilyen törekvést nem mutatott a kriptopénzek legalizálására. A Pénzügyi Szolgáltatások Bizottsága az Egyesült Államok Értékpapír és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) hasonlóan minden ügyet eseti alapon bírál el.

Azonban egyértelműen érdekeltek a kriptoszféra működésének tisztázásában. A Pénzügyi Szolgáltatások Bizottsága anonimitás elleni törvényeket vezetett be, hogy megakadályozza a kriptopénzváltók pénzmosásra történő alkalmazását.

Az jogászok azonban ennél is egyértelműbb szabályrendszert követelnek, amely a kriptovalutával kapcsolatos tevékenységi körű startupok és vállalatok működése számára tisztázott jogi környezetet biztosít.

 

Forrás: btcnn.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép estéd!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

A kriptovaluta-kereskedők és az adófizetés

Az amerikai kriptovauta-kereskedők találtak egy kiskaput amellyel elkerülhetik a digitális valutával végzett tranzakciók megadóztatását. – derült ki a Venture Beat november 11-i cikkéből.

Olvastad már?  Angol statisztika  a bitcoin mindennapos használatáról

 

Az adózás a kriptoipar felemelkedése óta egyike a legnagyobb probléma, amellyel a felhasználóknak szembe kell nézniük. Márciusban az amerikai Internal Revenue Service – IRS nyilvános bejegyzést adott közre minden kriptovalutával kereskedőnek egyénnek címezve, amelyben emlékeztette őket, hogy az ilyen módon szerzett bevételeiket mindenképpen tüntessék fel adóbevallásaikban.

Az IRS a kriptovalutákat mint tulajdon ismeri el, így aki több mint egy évig tartja pénzét digitális pénzekben mielőtt eladná azokat, már hosszú távú tőkegyarapodási adót köteles fizetni. Ennek mértéke 15-től 23,8 százalékig terjedhet.

Ha viszont egy éven belül eladják kriptovaluta befektetésüket, az eljárás rövid távú befektetésnek minősül, így a szokásos jövedelemadóra vonatkozó adókulcs alapján számítják fel az egyes díjakat.

Ez azonban általában magasabb összeg, mint a hosszú távú tőkegyarapodást terhelő. Annak érdekében, hogy ezek megfizetését elkerüljék, a felhasználók különböző blokkláncalapú hitelező platformokhoz fordultak.

Tegyük fel, hogy Dániel 10.000 dollár értékű Bitcoint, 10 hónappal ezelőtt. Megérezve, hogy az Ethereum ára nemsokára ugrásszerűen megemelkedik, szeretne 2500 dollár értékű ETH-t vásárolni.

Ahhoz, hogy véghez vigye tervét, Dani egy olyan platformhoz fordul, amely fiat kölcsönöket kínál kriptovaluta-váltásért cserébe. Például 2500 dollár értékű hitelt vesz fel a BlockFi-tól, miután 5000 dollár értékű Bitcoint helyezett letétbe.

Ezután Dani a kölcsönkapott 2500 dollárból ethereumot vásárol, majd két hónap múlva visszafizeti a hitel összegét, és visszakapja 5000 dollár értékű Bitcoinját is.

Ezzel a megoldással Dan megkerülte a rövid távú befektetésekre kivetett adókat, hiszen a hitelre felvett tőkét helyezte rövidtávon kriptovalutába.

A kölcsönzött összeg felvételének fárasztó folyamata azonban egyáltalán nem mentes a különböző kockázatoktól. Például ha a BTC és az ETH árfolyama jelentősen zuhan alatta, alanyunk igen súlyos anyagi gondba keveredhet. Ezért a legtöbb blokkláncalapú hitelezési platform rögzített kripto-fiat árfolyamokkal dolgozik.

A kriptovaluta-alapú bevételek után fizetendő adóterhek rendezése mindenesetre igen égető probléma, nemrég például egy amerikai egyetemistára 400.000 dolláros büntetést szabtak ki, 5000 dolláros kriptobefektetése miatt.

 

Forrás: btcmanager.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

Angol statisztika a bitcoin mindennapos használatáról

A YouGov adatkutató cég, amely tanulmányokból és elemzésekből gyűjt adatokat olyan ügynökségeknek, akiknek azok hasznosak lehetnek, most érdekes felfedezést tett a Bitcoint illetően.

Olvastad már? A kriptovaluta és a sport kapcsolatának rövid áttekintése

 

Az ügynökség a visszajelzések szerint pontos adatokat szolgáltat, amelyek gyakran kerülnek felhasználásra különböző iparterületeken, vagy akár hivatalos szervek, magánvállalkozások által.

A brit populáció ismeretei a Bitcoinról

A cég által végzett legújabb felmérésben megkérdezettek 93 százaléka ismeri a Bitcoin kifejezést, és bár a tanulmány nem tartalmazott altcoinokra vonatkozó kérdéseket, ez a hatalmas arány még mindig meglepő a BTC fiatal korát tekintve.

A megkérdezettek 4 százaléka állítása szerint behatóan ismeri a kriptovalutákat, míg 24 százalékuk csak a Bitcoint ismerte valamilyen szinten. A várakozásoknak megfelelően a felmért csoport fiatalabb része nagyobb számban állította, hogy ismeri a Bitcoint.

Forrás: yougov.co.uk

A kriptovalutákba befektetők legnagyobb része is a fiatalok közül kerül ki, mégpedig a 18-24 éves korosztályból. Egy másik nézőpont szerint a Bitcoin pénzük befektetésére ösztönzi a fiatalokat is, míg az USA-ban megkérdezettek közül például a részvénytulajdonlás leginkább a 70 éves kor fölöttiek körében népszerű.

A megkérdezett férfiak körülbelül 6 százaléka fektetett BTC-be, míg a megkérdezett hölgyeknek csupán alig egy százaléka.

A megkérdezettek 20 százaléka gondolja úgy, hogy a Bitcoin tömegesen elfogadásra kerülhet a jövő nemzedékeinek körében, 43 százalékuk viszont határozottan azt állítja, hogy a legnagyobb kriptovalutát nem lehet majd jövőbeli valutaként alkalmazni.

A maradék 37 százalék nem rendelkezett határozott véleménnyel a kérdésről. Akik ismerik a Bitcoin, és hálózata valódi természetét, azok tudják, hogy a tényleges adaptációhoz szükséges eszközök (mint pl.: a Lightning Network) csak most kerültek kifejlesztésre.

Elfogadhatóvá válhat-e tömegesen egy decentralizált valuta?

Az, hogy a válaszadók hogyan vélekednek a BTC jövőbeli elfogadásáról, érdekes módon nem mutatott semmilyen összefüggést azzal, hogy vásároltak-e már kriptovalutát, vagy nem. Mind a pozitív, mind a negatív vélemények nagyjából egyenlően oszlottak meg a férfi és női résztvevők között.

A kérdőív utolsó kérdése minden résztvevő számára az volt, hogy milyen pozitívumai lehetnének egy decentralizált valuta – mint a Bitcoin – implementációjának a mindennapi életben.

A megkérdezettek 25 százaléka semleges választ adott, míg 18 százalékuk nem tudta hogyan is válaszoljon a kérdésre. 44 százalékuk teljesen negatív volt ezzel a lehetőséggel kapcsolatban.

A tanulmányból az a következtetés vonható le, hogy az egyik kulcs a Bitcoin globális elfogadottságához vezető úton a megfelelő oktatás. A legtöbb olyan válaszadó, aki megértette a technológia lényegét, és pozitívan vélekedett vele kapcsolatban, meglehetősen átfogó ismeretekkel rendelkezett a BTC-vel kapcsolatban.

A hirdetések sajnos nem segítenek az ismeretek továbbításában, csak személyről személyre szállhat az információ – hiszen ez egy peer-to-peer valuta.

A Bitcoin teljes adaptációjának elősegítése érdekében az első lépésnek a „hittérítésnek” kell lennie, azaz, hogy a felhasználók maguk ismertessék meg másokkal ezt a technológiát.

Forrás: btcnn.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!