Bezár a koreai Zenies váltó

November 23-án bezárja kapuit a Zeniex kriptovaluta-váltó, a hónap elején bevezetett szabályozási előírások miatt.

Olvastad már? A kriptovaluta-kereskedők és az adófizetés

A tőzsde működteti az első koreai kriptovaluta-alapot, amelynek működése így szintén megszűnik. A Pénzügyi Szolgáltatások Bizottsága az alapot a szabályozásnak nem megfelelő pénzügyi startupnak minősítette.

Megszűnik a Zenies kriptovaluta-váltó

A dél-koreai Zeniex váltó tegnap jelentette be, hogy november 23-án megszűnik működni. A döntés mögött húzódó indokokat hivatalos bejelentésükben magyarázták:

„A ZXG-vel kapcsolatban közelmúltban felmerült kérdések kapcsán történt mérlegelés során arra a következtetésre jutottunk, hogy a továbbiakban ilyen körülmények között az általunk nyújtott szolgáltatás biztosítása túlságosan nehéz lenne.”

A koreai szabályozó szervek a közelmúltban figyelmeztetésben részesítették a váltót, ugyanis a Pénzügyi Szolgáltatások Bizottsága szerint az általuk birtokolt ZXG Crypto Fund 1 (az első koreai kriptovaluta alap) nem felel meg a helyi nyilvántartási előírásoknak. Az alap működési irányelveit ugyanis regisztrálni kellett volna, azonban ők ezt a határidő lejártáig elmulasztották.

A ZXG kriptovaluta-alap szintén megszűnik

A tőzsde által létrehozott alap egy összekapcsoló befektetés volt dél-koreai és kínai befektetők között. Ennek megszűnését egy különálló közleményben jelentették be. Elmondták:

„A közelmúlt fejlesztési problémái miatt úgy véljük, hogy a ZXG kriptovaluta-alap a továbbiakban csak nehézségek árán működhetne, ráadásul a pénzügyi szervek nyomásával is szembe kell néznie”

A váltó közleményében azt írta, hogy a befektetett összegeket az Ethereum középárfolyamának megfelelően visszatérítik ügyfeleiknek.

Koreai kormányzati irányelvek

A koreai kriptopiac egyike a világ leghatalmasabbjainak. Ennek ellenére a kormány semmilyen törekvést nem mutatott a kriptopénzek legalizálására. A Pénzügyi Szolgáltatások Bizottsága az Egyesült Államok Értékpapír és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) hasonlóan minden ügyet eseti alapon bírál el.

Azonban egyértelműen érdekeltek a kriptoszféra működésének tisztázásában. A Pénzügyi Szolgáltatások Bizottsága anonimitás elleni törvényeket vezetett be, hogy megakadályozza a kriptopénzváltók pénzmosásra történő alkalmazását.

Az jogászok azonban ennél is egyértelműbb szabályrendszert követelnek, amely a kriptovalutával kapcsolatos tevékenységi körű startupok és vállalatok működése számára tisztázott jogi környezetet biztosít.

 

Forrás: btcnn.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép estéd!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Egy fontos mutató szerint alábbhagyott a rövid távú bitcoin befektetők lelkesedése

A Short-Term Holder (STH) MVRV-mutatója a bitcoin esetében nemrég 1,05-re csökkent. Ez a fontos küszöbérték azt jelzi, hogy a befektetők éppen csak nyereségesek. Az MVRV-pontszám csökkenése...

BTC Bull: Új mém érme, mely valódi BTC-vel jutalmazza a tulajdonosokat

Vendégbejegyzés Amennyiben lecsúsztál a bitcoinról akkor, amikor az első blokkot még 2009 januárjában kibányászták, ne csüggedj, mert a BTC Bull ($BTCBULL) megérkezett. Különlegessége abban rejlik, hogy...

Fontos megállapítást tett a Pump.fun token natív tokenjéről a társalapító

A Pump.fun társalapítója, Alon Cohen cáfolta a pletykákat egy közelgő PUMP token bevezetéséről. A fejlemény éppen akkor történik, amikor a platform ellen csoportos keresetet indíthatnak. Az...

Ez az AI-kripto felülmúlhatja az XRP-t és a Dogecoint? Szakértők szerint akár 30-szoros nyereséget is hozhat

Vnedégbejegyzés Az XRP és a Dogecoin jelenleg a két legnagyobb kriptovaluta között van a piacon. Mindkettő hatalmas áremelkedéseket produkált a múltban. Sokan azonban kíváncsiak arra, hogy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.