Kezdőlap Blog Oldal 1786

Pénzt osztogat az Egyesült Államok? Havi 2000 dollár közel mindenkinek

Az Amerikai Egyesült Államok a világ leggazdagabb országának számít, viszont az élet  mégsem olyan egyszerű arrafelé, mint amilyennek gondolánk.

Egy technikai mutató szerint egy bika piac határán lehet a bitcoin

A bitcoin értéke 2020-ban nem igazán jelzett bármilyen makrokilátást, a januári emelkedést és a februári optimizmust egy hatalmas összeomlás követte március 12-én, amelyet már „fekete csütörtök” néven emlegetnek.

Több változást is hozott a Libra, hogy megfeleljen a törvényhozóknak

A Libra meglehetősen összeakaszkodott az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettel (SEC), így a döntéshozók újratervezték a kriptopénzplatformot, hogy az eladhatóbb legyen a törvényhozók számára.

Egyre kisebb a kriptós közösség. Mit jelent ez az árfolyamokra nézve?

Minden említésre méltó bitcoin alj esetében láthattunk rohamléptékű kapitulációt is a kriptoiparban. 2018 végén 6200-ról 3150-re esett a bitcoin ára, mindössze két hét alatt, a 2015-ös alj pedig 50%-os eséssel járt, három nap alatt.

Márciusban folyamatosan nőtt a Bitcoin hashrátája

Hozzuk ki a legtöbbet a feleződés előtt? Vagy bízzunk a bányászokban és számítsunk a bitcoin hatalmas árnövekedésére halving után?

Új kriptopartnerség Afrika pénzügyi helyzetének javítására

A kriptopénzágazat egyik legújabb együttműködésének célja, hogy felszámolja az afrikai kontinensen jelenlévő pénzügyi egyenlőtlenségeket.

Újabb kihívás előtt állnak a kriptopiacok

A központi bankok tartanak attól, hogy a stabilkoinok széles körű elterjedése miatt veszélybe kerülhet a globális pénzügyi rendszer.

Kína szépen halad nemzeti kriptoprojektjével: kiszivárgott felvételek

Ha egy ideje követed a kriptopiacokat, akkor bizonyára már hallottál arról, hogy Kína régóta csomópontként szolgál a kriptoeszközök számára.

1 milliárdnyi Tether várakozik a Binance tőzsdén, és ez jó hír a kriptónak

Az elmúlt pár hónap során az USDT stablecoin kifejezetten fonos részévé vált a kriptoszférának. A kapitalizációja ugrásszerűen megnőtt, ahogy egyre jobban terjed, és mostanra az Ethereum hálózati forgalmának nagyobb részét teszi ki.

Megdőlhet-e a Bitcoin királysága? Trónbitorlók régen és most

A Bitcoin jelenleg a kriptovilág egyértelmű királya. A kérdés mindössze az, hogy ez a helyzet valóban változatlan marad-e.