Egy blokklánc-elemző cég az audit során hibát talált a SafeMoon okosszerződésében, amely akár 20 millió dolláros veszteséghez is vezethet.
A kínai bitcoin bányászok elhagyják a süllyedő hajót
A kínai kormány figyelmeztetését követően három bitcoin-bányavállalat is bejelentette bezárási tervét.
A bálnák 122,5 ezer BTC-t halmoztak fel
Néhány bitcoinbálna vásárolni kezdett a múlt heti zuhanás után.
A Tesla és a MicroStrategy már nem a bitcoin szupersztárjai
Míg a két nagyvállalat BTC-vásárlása kétségtelenül szerepet játszott a tavaly kezdődött árfolyam-emelkedésben, a kezdeti dicsfény mintha kezdene megkopni.
Továbbra is érkeznek az új szereplők a Bitcoin-piacra
A bitcoin masszív kiárusítása nem csak a bálnákat vonzotta: azok, akik eddig sosem birtokoltak virtuális valutát, szintén vásárlásokba kezdtek.
A bitcoin valódi értéke 35.000 dollár – JPMorgan
A JPMorgan nemrégiben elkezdett közeledni a bitcoin felé.
A piaci összeomlás után Elon Musk ismét megszólalt
A zuhanás fő katalizátora ismét a Twitteren jelentkezik.
Az iráni bitcoinbányászat egymilliárd dolláros éves bevételt hozhat
A világ teljes bitcoinbányászatának 4,5%-át Irán teszi ki – állítja az Elliptic blokkláncelemzőcég.
Az arany megelőzte a bitcoint
A durva áringadozások és a fokozott szabályozás rossz receptnek bizonyult a BTC számára.
