Egy 10 milliárdos pénzügyi alap vezérigazgatója szerint idén beindulhat az Ethereum

A bitcoin gyorsan terjed a Wall Streeten. Az elmúlt hónapok során több Wall Street-i befektető és cég is szemügyre vette a bitcoint és az egyéb kriptopénzeket.
Paul tudor Jones, aki 1970-ben és a 2008-as gazdasági válság során lenyomta a piacot, szintén beszállt a bitcoinba az idei feleződés előtt.

Egy cikkben elmondta, hogy az infláció által uralt világban „a bitcoin a leggyorsabb versenyló.
Ezt több Wall Street-i veterán is megerősítette a kriptoszférán belül és kívül is, olyan nevekkel, mint Stanley Druckenmiller, Rick Rieder, Mike Novogratz, és Raoul Pal.
Azonban az altcoinok eddig nem terjedtek el az intézményi befektetők köreiben.

A Grayscale szerint egyre népszerűbb lehet az Ethereum

Michael Sonnenheinm, a Grayscale Investments igazgatója szerint az Ethereum egyre jobban elterjedhet az intézményi befektetők körében mint új „eszközosztály”:

„2020 során megjelent egy új befektetői osztály, amely kizárólag Ethereumban gondolkodik. Egyre népszerűbb a szemlélet, hogy az Ethereum egy új eszközosztály lehet.”


Hozzátette, hogy az Ethereum már olyan növekedést mutat, hogy értéke egyenértékű lehet a bitcoinnal
Ehhez nagyban hozzájárult a decentralizált pénzügyek (defi) megjelenése, amely az Ethereum hálózatán talált otthont magának. Számos defialkalmazás épült az Ethereum hálózatára.
A DeFi Pulse adatai alapján a MakerDAO, Wrapped Bitcoin, Compound, Aave, Uniswap és a top20 defi alkalmazás mind az Ethereumon fut.
Sokak szerint a defiszektor növekedése tovább folytatódhat ahogy egyre többen fognak róla beszélni.

Paul Tudor Jones az ETH-ról

Paul Tudor Jones nemrég interjút adott a Yahoo Finance-nek, ahol az Ethereumról is beszélt.
Azt mondta, hogy elképzelhető egy olyan világ, ahol van egy értékes kriptovaluta, mint a bitcoin és mellette egy olyan ipari valuta, mint az Ethereum.


Tudor Jones ennél többet nem mondott, de egyesek szerint már ez is azt jelentheti, hogy a befektető hamarosan Ethereumba fektethet.

Olvastad már? Csatlakozz most akciósan és tanulj hatékonyan a Cryptofalka kereskedő csoportjában

Forrás: cryptoslate.com
Kiemelt kép: Hatice Karaman

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

90%-ot zuhant a BitMEX tokenje a tőzsde leállításának hírére

A BitMEX utility tokenje szinte teljesen elveszítette értékét, miután a tőzsde csütörtökön bejelentette, hogy fokozatosan leállítja működését. A BitMEX (BMEX) token 90%-kal zuhant, a 0,06 dolláros...

Bitcoin ETF-ek: 225 millió dolláros kiáramlás törte meg a jó sorozatot

A bitcoin ETF-ek 225 millió dolláros tőkekiáramlással szakították meg hétnapos beáramlási sorozatukat Miután hét kereskedési nap alatt közel 1 milliárd dollárt vonzottak, az amerikai tőzsdéken jegyzett...

Új lendületet kapott az Injective árfolyama a Coinbase-integráció után

Az Injective árfolyama a Coinbase-integrációt követően ismét erőt mutat, mivel a tőzsde natív INJ-támogatása új lendületet adott a token kilábalásának. A fejlesztés közvetlenebb hozzáférést biztosít az...

XRP-árfolyam: nő a határidős érdeklődés, de a kitörés még várat magára

A Ripple XRP-je ismét reflektorfénybe került. A token a határidős piaci kereskedők és az ETF-befektetők figyelmét is felkeltette, pedig az árfolyama egyelőre még nem mutat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.