Több kamatrögzített protokollra lenne szüksége a definek

-

A kutatók úgy érvelnek, a rögzített kamatozású hitelezés és kölcsönzés közelebb hozhatná a defit a hagyományos pénzügyi rendszerhez.
A szektornak nagy szüksége lenne erre, mert a hatalmas elérhető hozamok, amelyek ugyan elősegítik a sokmilliárd dollárnyi lekötést, hosszú távon fenntarthatatlanok.

Néhány projekt, például a Yield Protocol, az UMA, és a Mainframe már elkezdett kísérletezni ilyen megoldásokkal, ahol a kamat rögzítve van, de ugyanúgy kriptó-fedezettel működnek.
Jack Purdy, a Messari kutatója jobban áttekinthetővé tenné a rendszert mind a kölcsönzők, mind a hitelfelvevők számára, hiszen sokkal pontosabban lehetne előre kalkulálni a költségeket és a hozamokat.
A különböző „hozamkörök” kapcsán az a fontos, hogy a kamatok rugalmasan változnak a lekötési idők függvényében, tehát egy hosszabb lekötésű terméknek érdemes egy magasabb hozamú körbe kerülni, hogy kompenzálja a hitelezőt a tőke hosszabb lekötéséért.
A kisebb hozamok pedig rövidebb lejárat mellett működőképesek, vagy egyszerűen csak a kevésbé fényes jövőre reflektálhatnak.


A stabil és előre jelezhető pénzpiacok fontosak a jövő tervezéséhez, a hozamok megbecsléséhez, és alapvetően meghatározzák a befektetők hangulatát is.
Purdy megemlítette az inverzió jelenségét is, amikor a befektetők akár kisebb kamatra is hajlandóak hosszabb távon lekötni, ha további árfolyamcsökkenéseket várnak.

A hagyományos pénzvilágban így működik a bankok kamatcsökkentése, ezt pedig indikátorként lehet használni a közelgő recessziókhoz.
A mostani defi szektorra pedig sok minden el lehet mondani, de az előre jelezhetőség nincs ezek között. Inkább egyfajta vadnyugati kavalkádja a protokolloknak, amelyek négy számjegyű, egyértelműen fenntarthatatlan hozamokkal próbálják becsábítani a likviditás-biztosítókat a platformjaikra.
Néhány új Vault-típus a Yearn.finance platformján jól bemutatja ezt, az új GUSD Vault éves 2200% hasznot jelez.
Mikor az yETH Vault el lett indítva, három számjegyű kamatot ígért, bár ez gyorsan lecsökkent. Ennek eredményeképpen az ether likviditása is nagymértékben, közel 60%-kal csökkent a szeptember eleji megnyitás óta.
 
A hozamvadászat, kamatfarmolás az a módszer, amikor a farmerek egyik protokollból a másikba ugrálnak, mindig a legnagyobb aktuális hozamot keresve.
Emiatt gyakoriak a token pump&dump megmozdulások, a hálózati díjak megnövekednek, ez pedig hosszú távú befektetési és pénzügyi tervezési szempontból egyszerűen nem fenntartható.
A kutatási jelentés külön kiemeli a kevés rögzített kamatozású terméket kínáló protokollt, köztük a Yield Protocolt is.
Ez utóbbi egy új típusú, „fyTokens” tokent hoz létre, amelyben az fy előtag a fixed yield, azaz a „rögzített hozamú” kifejezésből jön. Az általuk elsőként kiadott fyDai segítségével a MakerDAO rendszerén lehet hitelt igényelni és kölcsönt nyújtani.
Az UMA Protokoll kiadta a yield dollar tokent, amleyet a befektetők ETH letétbe helyezésével nyomtathatnak, a névérték akár 80%-áért, azaz 1 dollárt 80 centért, ez az uUSD.

A lényege az, hogy ki kell várni a „maturity” periódust, azaz a beérést, akkor lehet névértéken visszaváltani. Kereskedni vele viszont kibocsátás után azonnal lehet, és vannak is, akik hajlandóak várni a hozamra.
A Mainframe kötvény-szerű megoldásokkal dolgozik. Az egyes hitelügyletek tokenizálva vannak, és a kötelezettségek a láncon vannak rögzítve ezekhez, egy meghatározott jövőbeni időponthoz. Így ezeknek az adásvétele tulajdonképpen rögzített kamatozású hitelezésnek tekinthető.
Purdy szerint az efféle megoldások közelebb hozzák egymáshoz a defi szektort és a hagyományos pénzügyeket.

„Ezek a rögzített kamatozású új termékek minden létező típusú pénzügyi instrumentumhoz megfelelőek, amelyek már léteznek, és biztos vagyok benne, hogy a defi lenyűgöző világában teljesen újak létrejöttét is megtapasztalhatjuk majd.”

Olvastad már? A Visa belépése a fintechpiacra trösztellenes vizsgálattal indul

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Binance elindítja a világ első kriptopénz háromoldalú megállapodását

Az együttműködés teljesen megváltoztatja a Web2 banking kriptopénz-szolgáltatásokkal való együttműködésének módját A Binance (BNB) új fejlesztése lehetővé teszi az intézményi befektetők számára, hogy a kereskedési biztosítékot...

A MicroStrategy legfrissebb Bitcoin vásárlása

A MicroStrategy legutóbbi Bitcoin (BTC) vásárlásának utóhatásai miatt a medvék azon tűnődnek, vajon megváltoztak-e az idők. A Bitcoin árfolyama ugyanis nem zuhant úgy, ahogy azt...

Optimism (OP) technikai elemzés 12.01.

Prémium Optimism (OP) Az Optimism (OP) az L2 szektor állapota miatt kihívásokkal nézett szembe. Egy nemrégiben készült jelentés mélyebben elmerült ezekben a következményekben, és abban, hogy a DEX...

Elon Musk: „B*szódjanak meg a hirdetők!”

A milliárdos vállalkozó a The New York Times éves konferenciáján fejtette ki a nézeteit a hirdetők hozzáállásáról, élő tévéadásban. A Fehér Ház antiszemita és rasszista...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!