Kezdőlap Blog Oldal 1903

5 érv a bitcoin ellen

Bár a Bitcoin, mint olyan, egy rendkívül hasznos technológia, az elfogultság luxusát mégsem engedhetjük meg magunknak. Ahhoz pedig, hogy fejlődni tudjunk, mindenképp szükség van ellenérvekre is.

3 indok, hogy miért ment a Bitcoin ismét 10 ezer dollár fölé

Július végére a bitcoin ismét átlépte a 10 ezer dolláros árfolyamot, de ezzel együtt is ez idén az első mínuszos hónapja. Összeszedtünk három lehetséges magyarázatot, hogy miért történt ez az emelkedés.

Milyen hatással vannak memóriánkra a digitális technológiák?

A jó emlékezetet általában dicsérjük, a feledékenységet ellenezzük. De vajon ellenségünk a felejtés? A történelem során megszoktuk, hogy csak a fontosabb eseményekre emlékezzünk, a többit pedig egyszerűen elengedjük.

Hamarosan „feleződik” a Litecoin: Ezt érdemes tudni róla

A litecoin (LTC) kódbázisában szerepelő szabály szerint hamarosan csökken a bányászoknak járó jutalom, akik felelősek a tranzakciók feldolgozásáért a világ összérték szerint negyedik legnagyobb blokkláncán.

Ex-bankár: a bitcoin a legmutatósabb kriptopénz

A brazil központi bank korábbi elnöke szerint a bitcoin nagyon mutatós, legalábbis így dícsérte egy cikkben.

Több mint 1,3 milliárd dollárnyi bitcoint utalt egy bitcoinbálna

Július 29-én 142 323 bitcoint utalt egy hatalmas bitcoinbálna, amely nagy port kavart a Twitter kriptoközösségében. Az utalás értéke több mint 1,3 milliárd dollár volt. További vizsgálatok megállapították, hogy a tranzakció kezdeményezője nagy valószínűséggel a Xapo volt, egy olyan kriptotárca melyet nemrég vásárolt fel a Coinbase.

XRP, Ethereum és Bitcoin csomópontot futtatna az SEC

Olyan vállalkozókat keres az SEC, akik Bitcoin- és Ethereum-csomópontokat futtatnának számukra. Céljuk, hogy annyi lehetséges blokkláncot futtassanak az alábbiak közül amennyit csak lehet: Bitcoin Cash, Stellar, Zcash, EOS, NEO és XRP. Vajon mi lehet a céljük?

5 érv a bitcoin mellett

Mikor a bitcoin nyilvánosan szóba kerül, sokszor nehéz elterelni a vitát az árfolyam fluktuációjáról, és arról beszélni, miért is alulértékelt.

A Bitwala 13 millió EUR tőkebefektetést kapott, legnagyobb arányban a Sony-tól

A Bitwala nevű német blokkláncos pénzügyi vállalat, a Bitwala az első körös tőkebevonása során 13 millió eurós, mintegy 14,5 millió dollárnyi befektetést szerzett.

Iránban ipari tevékenységként engedélyezik a kriptobányászatot

Az ország egyike az gyors adopcióban élenjáróknak, legfőbbképpen az irányíthatatlan infláció miatt.