A piaci elemzők arra jutottak, hogy a BTC emelkedése az intézmények irányából tapasztalható növekvő igénynek tudható be, emellett pedig a nagy amerikai cégek piacra lépése is pozitív hatású.
Az amerikai hírszerzés szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet a kínai CBDC
A hírszerzés igazgatója eligazítást szeretne tartani az SEC vezetője számára arról, hogy milyen veszélyekkel járhat, ha az USA lemarad a kriptopénzekkel.
A Cardano elindította a Smash adatgyűjtő szerverét
A Cardano blokklánc fejlesztését végző vállalat, az IOHK bemutatta a Smash-t, egyfajta adatgyűjtő keretrendszert, amely az ADA poolokat monitorozza, és azok metaadatait elemzi, összesíti, és bocsátja a felhasználók rendelkezésére.
Brian Kelly szerint korrekcióra kell számítanunk
Brian Kelly, a CNBC „Fast Money” című műsorának házigazdája szerint három olyan tényező van, amely visszahúzódásra késztethetné a bitcoint.
Rekordmagasan áll a bitcoin összpiaci értéke, a JPMorgan 352 milliárdját is lehagyta
Nem sokkal azt követően, hogy a JPMorgan vezérigazgatója azt mondta „a bitcoin nem neki való”, a kriptopénz összértéke a bankét is meghaladta.
Az arany esik, a bitcoin új rekordhoz közelít
Úgy tűnik, hogy mikor igazán forró lesz a helyzet, a bitcoin jobb, mint maga az arany.
Megduplázta az értékét és rátett még egy lapáttal: aggasztó módon ralizott az XRP
Az XRP árfolyama több mint 100%-ot ralizott az elmúlt 1 hét során, az adatok vizsgálatából pedig az látszik, hogy fundamentális tényezők állhatnak a történelmi esemény mögött.
A PayPal vezérigazgatója szerint a platform „jelentősen megdobja a kriptopénzek felhasználását”
Dan Schulman, a PayPal vezérigazgatója elmondta, hogy a PayPal új kriptoszolgáltatása egyszerűvé fogja tenni a vállalkozások számára, hogy kriptopénzeket is elfogadhassanak.
A top 100 kriptopénz közül egyik sincs pirosban, a bitcoin pedig tovább emelkedik
Sokan tartottak tőle, hogy a hétvége során összeomolhat a bitcoin árfolyama, de úgy tűnik, hogy hétfő reggel tovább folytatódott a bikafutam.
