Szakértők szerint az intézmények emelték 19 ezerig az árfolyamot, és most következnek majd az altok

-

A piaci elemzők arra jutottak, hogy a BTC emelkedése az intézmények irányából tapasztalható növekvő igénynek tudható be, emellett pedig a nagy amerikai cégek piacra lépése is pozitív hatású.
Ezek a hatások az elsődleges okai a mostanában tapasztalható bikás hangulatnak, és a rekordértéket közelítő árfolyamszinteknek.

A Hxro Labs kereskedőplatform szakértője, Nick Cote így fogalmazta ezt meg:

„A fő ok az emelkedés mögött az agresszíven növekvő intézményi igény, és az ezt követő vásárlás. A legtöbb nagybefektető a Grayscale közvetítésével lép be a piacra.”

A Grayscale BTC-alapja elképesztő növekedést mutatott az elmúlt időszakban, idén novemberben a félmillió BTC-s egyenleget is átlépték.
Cote a vállalati szférából érkező igényeket is megemlítette. Ahogy a Square és a Microstrategy nyilvánosságra hozta, „bitcoinba fektették a pénzük egy részét, válaszul az inflációs félelmekre, és a központi bankok alacsony színvonalú pénzpolitikájára”. Ez pedig egy pozitív visszacsatolási kört indíthat be a piacon.

„Lesznek persze visszahúzódások, de amíg a nagy intézmények is elismerik a BTC értékőrző tulajdonságát, és infláció-ellenállóságát, addig a pozitív visszacsatolások lesznek többségben, egy öngerjesztő kör indulhat el.”

Nicholas Pelecanos vezető kereskedő is így vélekedik, külön kiemelve, hogy a fundamentumok most erősebbek, mint valaha.
A feleződés utáni piacot pedig alapvetően fogja meghatározni az, amit már ma is látunk: a növekvő intézményi érdeklődés, és az, hogy tőzsdei cégek fektetik a tartalékaik egy részét bitcoinba.

Pelecanos egyébként most az altszezonra vár. Elmondása szerint „a mostani rekordközeli árfolyamon sokan profitot realizálnak majd, és érdemes észben tartani, hogy az altok átlagosan még mindig 50%-os mínuszban járnak”.
Alapvetően pozitívan látja az altok szektorát, de figyelembe kell venni, hogy számos projekt, pontosabban a többség, nem volt képest teljesíteni azt, amit ígért az induláskor, nem tudott megfelelő mértékben elterjedni.

„Sok olyan alt van, ahol a mögöttes projekt már nem is működik, de persze vannak olyanok is, ahol mind technológiai, mind adopciós aspektusból nézve elképesztő fejlődést láthattunk.”

Az elemzők szerint a bányászoktól érkező adatok is megerősítik a bikás trendet, a Glassnode technológiai vezetője, Rafael Schultze-Kraft egy tweetben osztotta meg, hogy a márciusi zuhanás óta a bányászok mintegy 10 ezer bitcoint halmoztak fel.


Ez abból látható, hogy egyre növekszik azoknak a coinoknak a száma, amelyeket kibányászás után egyáltalán nem mozdítanak meg.
A bányászok bevétele amúgy szintén a közelmúltban érte el újra a feleződés előtti szintet, az összesített napi bevétel már a 20 millió dollárt is meghaladta.

Olvastad már? Az arany esik, a bitcoin új rekordhoz közelít

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 

Legfrissebb bejegyzéseink

A titkos kriptomilliárdosok nem akarják, hogy tudd: Rejtett drágakövek leleplezése

Vendégbejegyzés A kriptoterület az újabb Bitcoin feleződés kellős közepén lázban ég. Míg a BTC a középpontban van, a befektetők ígéretes eszközöket keresnek, hogy maximalizálják hozamukat a...

Cardano (ADA) technikai elemzés 04.18.

Prémium Cardano (ADA) A legtöbb kriptóhoz hasonlóan a Cardano (ADA) medvéi irányították a piacot, mivel a token árfolyamgrafikonjai továbbra is vörösek maradtak. Voltak azonban trendforduló változások, mivel az...

A PayPal elkezdi leépíteni az NFT üzletágát

A fizetési szolgáltató a PayPal nemrégiben bejelentette, hogy a platformján keresztül vásárolt NFT-k esetében megszűnteti a felhasználóvédelmi funkciókat. Emellett a további, harmadik feleken keresztül indított...

Az ausztrál hatóságok szerint a kriptopénzek értékpapírnak számítanak

Az ausztrál tőzsdefelügyelet, az ASIC elnöke nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a kriptopénzek értékapírnak számítanak, így az ő hatáskörükbe tartoznak. Joe Longo emellett azt is elmondta,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!