Miért csökkennek az árfolyamok?

Az év elején kezdődött emelkedés szemmel láthatóan megtorpant, a befektetők pedig kivárnak, hogy hogyan folytatódik az árfolyam alakulása.

A Szövetségi Piaci Bizottság, a FOMC február elsején ülésezik, és hamarosan kamatdöntés is várható a Fed részéről.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A hangulat tehát alábbhagyott, és a BTC valamint az ETH is visszahúzódott a napokban beállított idei csúcsokról.

Ebben ráadásul néhány, az iparágat érintő negatív esemény is közrejátszhatott.

Az emelkedést a decemberi, a vártnál jobb inflációs adatok idézhették elő, mostanra viszont a hegymenet lelassult mind a kriptopiac, mind a részvények esetén.

Az USA-ban a hónap közepén lefoglalták a Bitzlato kriptováltót, a szigorúbb fellépés jegyében, ezután pedig a Binance is blokkolni kezdett meghatározott felhasználói fiókokat.

A kriptopénzek árfolyamai viszont továbbra is úgy tűnik, hogy erősen korrelálnak az SP500 számaival.

Éppen emiatt a pozitív inflációs adatok emelkedéshez vezettek, viszont a céges profitok csökkenése, és az eladások számának az esése ugyanígy a kriptopiacon is visszahúzódást idéztek elő.

Több amerikai bank is úgy nyilatkozott, hogy az idei év során még nehézségekre számít, és nagy a recesszió esélye.

„Az infláció, az alapkamat, és a bevétel mennyisége kulcsfontosságú a hozamok szempontjából. Most az infláció növekvő pályán van, a kamatok szintén emelkednek, és a várakozások alapján az eladások is csökkenni fognak az idei évben.”

Forrás: US Bank

Az USA továbbra is szabályozni akarja a piacot

A Bitzlato január 18-i leállítása ismét rávilágított, hogy a törvényhozók nagyon szeretnék, ha szabályozni tudnák a piacot.

Az Igazságügy-minisztérium nyilatkozata alapján várható, hogy hasonló intézkedésre kerül sor számos más iparági szereplő esetén, de egyelőre nem határozták meg specifikusan, hogy ez kire vonatkozik.

Január 30-án a Binance, a kereskedési forgalom alapján a legnagyobb tőzsde blokkolt több fiókot is, amely a Bitzlatohoz köthető.

A Binance elmondta, hogy az ügyfélpénzek biztonságban vannak, a FinCEN beszámolói alapján viszont a Binance volt a Bitzlato legnagyobb partnere.

A kriptoipar a legtöbb helyen jogi keretrendszer nélkül működik, a különböző országokban pedig teljesen más a meghatározás, hogy mi számít pénznek vagy pénzeszköznek, és, hogy a kriptopénzek beletartoznak-e ebbe a körbe.

Ez a bizonytalanság egyértelműen nyomot hagy az iparág teljesítményén is, és számos szakértő úgy véli, hogy a tömeges elterjedés egyik legnagyobb gátja is ugyanez a bizonytalanság.

Mára már elmondható, hogy szinte minden hónapban érkezik egy hír, törvénytervezet, amely a törvényhozók, politikusok, hatóságok ellenséges hozzáállásáról tanúskodik, holott mindegyiküknek inkább támogatni kellene a fejlődést, nem pedig hátráltatni.

A Biden-kormányzat a legújabb tervek alapján komolyabb szabályozásra készül a kriptoipar esetén is, és a pletykák szerint meg akarják akadályozni, hogy a nyugdíjalapok kriptopénzekbe fektethessenek, mivel azok magas kockázatúnak tekinthetők.

A kockázatos eszközök pedig kifejezetten érzékenyek a befektetői hangulatra, és ez igaz a BTC-re, valamint a többi kriptóra is.

A politikai érdeklődés nemrégiben a Gemini és a Digital Currency Group felé fordult a kamatfizető szolgáltatásaik miatt, ráadásul az FTX vezetője elleni per is nagy negatív hírverést hozott a kriptoiparnak.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

44%-os éves növekedés

A 2023-as év eddig egyértelműen jól telik a BTC és a kriptók részére.

A befektetők 64%-a profitban van, ráadásul a bányászok bevételei is 50%-kal növekedtek, amely végül fellélegzést hozott a szektorba, hiszen a múlt év nem volt könnyű a bányászok számára.

A BTC 2013 óta a legjobb januárjában van, de a FOMC ülése hozhat még váratlan mértékű volatilitást.

A BTC és az ETH 40% illetve 32%-os erősödéssel több befektetőt is arra csábított, hogy profitot realizáljon.

Az elemzők többsége viszont arra figyelmeztet, hogy lejtmenet közeledhet, és sok befektető egyetért velük abban, hogy hamarosan az eladók kerülhetnek túlsúlyba a piacon.

20000 dollárnál egy rés mutatkozik a CME határidős kötéseiben, ezeket a réseket pedig be szokták zárni a kereskedők, így sokak szerint egészen eddig is visszahúzódhat az árfolyam.

Összességében viszont elmondható, hogy jelenleg alábbhagyott a kereskedők étvágya, és elfordultak a kockázatos eszközöktől, a FOMC mondandójára várva.

A legfőbb kérdések között pedig továbbra is ott van, hogy az inflációs számok hogyan alakulnak, és, hogy a Fed milyen kamatpolitika mellett dönt.

Hosszabb távon pedig biztosan segítene az is, ha a szabályozási környezet letisztultabb, átláthatóbb lenne.


Olvastad már? Kiyosaki szerint globális recesszióban vagyunk

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az USDT megint átvette az Ethereum második helyét a dobogón

A kriptóban vannak olyan vastörvények, amikbe évek óta kapaszkodik a piac. Az egyik ilyen, hogy a Bitcoin az arany, az Ethereum pedig az ezüst, és...

47 millió dollárnyi kriptót fagyasztott be az Europol

A kriptós bűnözésről a legtöbb embernek még mindig a filmekbe illő jelenetek jutnak eszébe. Egy kapucnis hacker áttöri egy nagy tőzsde biztonsági pajzsát, és egyszerre...

Aggódhatnak a befektetők, per indul a Strategy ellen?

A kriptóban van egy ember, aki az elmúlt években a végtelen optimizmus és a "soha ne add el a bitcoinodat" filozófia arca lett. Michael Saylor....

Leépítés a BitGo-nál, az AI és a stablecoinok az új irány

A kriptóban mindig meg lehetett élni abból, ha te voltál az, aki vigyáz mások pénzére. Az intézményi letétkezelés sokáig az iparág egyik legbiztosabb, bár legunalmasabb...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.