Mozgolódnak az altok

A kriptopiac az erős hét után kicsit visszavett a lendületből a hétvégére, és a nagyobb projektek többsége lejtmenetbe kezdett.
Ez persze nem radírozta ki teljesen az eddigi növekedéseket az olyan altok esetében, mint a Solana, a Terra, vagy az Algorand.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Solana egy hét alatt több, mint 25%-ot emelkedett, 183 dollár fölé, az előző hónapban viszont még csak 39 dolláron állt.
Az Ethereum egyik nagy kihívójának tartott projekt akkor még csak nem is volt bent a top10-ben a kapitalizációja alapján.
A hónap elején azonban maga mögé utasította a Dogecoint, majd pedig nem sokkal később az XRP-t is megelőzte. Mindenesetre nem a Solana az egyetlen okosszerződés-platform, amely szépen emelkedik.
Az Algorand 77%-kal kerül többe az előző héthez képest, de ha az előző hónapot nézzük, azóta megháromszorozódott az árfolyama.
Augusztus végén jelentették be, hogy a Koibanx fintech vállalattal együttműködve ők fejlesztik ki El Salvador blokkláncos infrastruktúráját.
A Terra is több, mint 20%-os növekedést ért el múlt héthez képest.
Ezt az erősödést vélhetően a hálózat várható fejlesztése hajtja, bár a csapat egy pár hetes csúszást jelentette be, így nem a héten történt meg az új verzió bemutatkozása.


A mostani frissítéssel a Terra számára lehetővé válik, hogy a Cosmos Blockchain Communication protokoll segítségével más blokkláncokkal tudjon kommunikálni majd.
A listavezető kriptók viszont estek. A bitcoin 9,3%-kal áll alacsonyabban, mint egy hete, az ether pedig 15,2%-kal csúszott lejjebb.

Olvastad már? A salvadori ellenállás a kripto bevezetése ellenére növekszik

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Nem, az XRP technológiája nem a Bitcoin előtt jött létre

Minden nagy kriptós projektnek megvannak a maga alapítási mítoszai. A Bitcoinnál ott van az arctalan Satoshi Nakamoto, az Ethereumnál a fiatal Vitalik Buterin. Az XRP...

A tokenizált részvények napi rekordot döntöttek

Pár éve valaki összerakott egy tokenizált Tesla részvényt, az egésznek nulla forgalma volt, és leginkább csak konferenciákon mutogatták a prezentációkon. Így kezdődött a tokenizáció intézményes...

Ausztrália még három hónapot adott a kriptós cégeknek, hogy megszerezzék az engedélyeket

Ausztrália az elmúlt években a kriptós szabályozás egyik legfontosabb tesztpályájává vált. A helyi hatóságok híresek arról, hogy nem szeretik a kiskapukat, és ha valami úgy...

A Hyperliquid megkapta a szingapúri sárga lapot, és ettől újra fellángolt a decentralizációs vita

Azt mondják, hogy addig vagy igazán decentralizált, amíg egy állami hatóság nem próbál meg megfogni. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek évek óta azzal hirdetik magukat,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.