3 ok amiért a bitcoin összértéke már idén átlépheti az 1 billió dollárt

A bitcoin árfolyambecsléseit mindig lehet vitatni. A merész, hétjszámjegyűre való növekedések mellett visszafogottabb jóslatok is vannak a piac jelenlegi helyzetéről.
Egy, az iparban jártas igazgató szerint 2020 végére akár 50 000 dollár is lehet a bitcoin árfolyama – jóslatát meg is indokolta.
Antoni Trenchev, a Nexo alapítója a Bloombergnek adott interjújában elmondta, hogy cége elemzői összevetették becsléseiket, és könnyen elképzelhető, hogy 2020 végére 50 000 dollár lesz a bitcoin árfolyama. A Nexo egy bankszolgáltatásokat nyújtó cég a blokklánc és kriptoszféra számára.
Amikor a bitcoin általános elterjedéséről kérdezték, Antoni megerősítette, hogy a kriptopénz lesz a digitális arany, mivel az emberek egyre jobban ragaszkodnak hozzá, ahelyett, hogy fizetnének vele.

A feleződés

Az első számú és legfontosabb tényező egy lehetséges nagy áremelkedés mögött a bitcoin feleződése.
Trenchev hozzátette, hogy a dollár 1920-as években történt felemelkedése óta a német birodalmi márkával szemben ez az egyetlen pénzügyi eszköz, amely aszimmetrikus megtérülést hoz.
A stock-to-flow és egyéb népszerű modellek, amelyek a korábbi piaci ciklusokat veszik alapul, mind bika piacot jeleznek a feleződés után 5 hónappal.

Geopolitika

Az interjúban ugyan nem esett szó róla, de a Közel-Keleten kialakult nemzetközi helyzet fokozódásával sokan hagyhatják ott a fiat pénzeket a különböző biztos befektetések javára.
Erre akár a pénteki, amerikai légicsapás is bizonyíték lehet, a bitcoin 8%-ot ugrott, 7400 dollárra, miután az USA egy dróntámadással végzett egy vezető iráni katonai vezetővel. (Bár sokak szerint az okokat inkább egy short squeeze-ben kell keresni, akárcsak egyéb, kiugró növekedések esetében).
Az arany és az olaj ára is a bitcoinnal emelkedett. Ez is bizonyítja, hogy a kriptó is menedékvaluta lehet. Persze az olyan becsmérlők, mint Peter Schiff, máshogy gondolják. Ő ismét nem ismerte el, hogy a befektetők az aranyat is spekulatív céllal vásárolják.

Gazdaság

A világgazdaság egyre jobban küszködik, ami egyre nagyobb nyomást helyez a bankokra és a fiatalapú pénzügyi rendszerekre. A FED megnövelte repóegyezményeit, így még több dollárt nyomtatott. Ez a tendencia valószínűleg 2020-ban sem fog változni (miért is változna?)…
A WSJ szerint ez a pénzügyi őrültség máris további 57 milliárd dollárt pumpált a pénzügypiacokba.
A pénzügyi nyomás a befektetőket is arra kényszerít, hogy menedékvalutákhoz forduljanak a pénz értékvesztése vagy a tőkeszabályozások miatt. Dél-Amerika jelentős területeit sújtja pénzügyi válság, a bitcoin pedig sokak számára jelentett megoldást.
Azok a narratívák, miszerint 2020 végére 50 000 dolláros bitcoinra kell számítanunk, nem fognak eltűnni. Készüljünk fel hát rá, és próbáljunk meg minél racionálisabban gondolkodni, hisz ezek a növekedések nem fognak feltétlenül az ölünkbe hullani.

Olvastad már? Egy vezető közgazdász szerint a bitcoin egy piramisjáték

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Binance bStocks máris a második legnagyobb tokenizált részvény-kibocsátó lett

A tokenizált részvények piaca eddig olyan volt, mint egy ígéretes, de lassan növekvő vállalkozás, amelyről mindenki beszélt, de kevesen használták. Az elmúlt év ezt alaposan...

15 év börtönt kapott a Delio vezérigazgatója a 49 milliós csalásért

A kripto-hitelezői korszak, amelyet a Celsius, a BlockFi és a hasonló platformok fémjeleztek, ismét a bírósági termekbe költözött. A legújabb fejlemény Dél-Koreából jött, ahol a szöuli...

A Bank of England a digitális fontot próbálgatja, és a Polygon az egyik kulcsszereplő

A digitális valuták világában a legtöbb hír arról szól, hogy egy jegybank „vizsgálja a lehetőségeket", de a kísérletekből ritkán lesz valóság. Vagy csak nagyon lassan....

Az Ethereum kínálatának harmada már stakingben van, de a jutalom-vita árnyékot vet rá

Az Ethereum egyik legfontosabb mutatója mostanra átlépett egy szimbolikus küszöböt. A hálózat készletének 34 százaléka stakingben van, ami azt jelenti, hogy az ether nagyjából harmada...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.