Kezdőlap Blog Oldal 1926

Vitalik Buterin nyilvánosságra hozta milyen kriptopénzeket birtokol

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója nyilvánosságra hozta, hogy kriptobefektetései nagyrészt az Ethereum rendszerén találhatjuk meg, egy február 18-án megjelent reddit AMA (Ask me Anything- Kérdezz bármit) szerint.

Olvastad már? Az IBM alelnöke szerint akár 1 millió dollárt is érhet a bitcoin

Az AMA célja az Ethereum vezetőségének átláthatóságának javítása. A cég vezetőit az esetlegesen felmerülő érdekellenességükről kérdezték.

Összességében Buterin nem ethereum tokenjei bitcoinból (BTC), bitcoin cashből (BCH), dogecoinból (DOGE), Zcashből (Zcsah) állnak, nagyjából az ethereumtartalékainak 10%-ának megfelelő összegben.
Ethereum tokenek közül tartalékai Kyberből (KNC), OmiseGoból (OMG), Makerből (MKR) és Augurból (REP) tevődnek össze. Nagyjából ezek is az ethereumtartalékainak 10%-át érik.
Buterin azt is elmondta, hogy „jelentős mennyiségű részvénnyel rendelkezik” a blokklánckutatással foglalkozó Clearmatics cégben és a titoktartással foglalkozó Starkware startupban.
A Starkware ismerten a nullaismeretű bizonyítás fejlesztésével foglalkozik, aminek Buterin vokális támogatója.
Buterin ezen kívül megosztotta, hogy milyen külső bevételekre tett szert az elmúlt 12 hónapban, az Ethereum Foundationön kívül.
Ezek nagy része a tanácsadói tevékenységéből származik számos kriptoprojektben.
Vitalik elmondta, hogy nem üzleti tevékenysége is van számos egyéb blokklánc projektekben, beleértve számos a cikkben említett tokent és egyéb nem token alapú Ethereummal kapcsolatos szervezetet is, mint például az L4, Plasma Group, EthGlobal és az EDCON
Számos nem token alapú nem ethereummal kapcsolatos szervezetben is tevékenykedik, „leginkább professzionális kriptográfiával és gazdasági körökben”, ezekről több információt nem osztott meg.

Ahogy már korábban megírtuk, Vitalik részt vesz az Ethereum fejlesztők jelenlegi vitájában arról, hogy egy új okosszerződés író rendszert kéne kiadni a Constantinopla hard forkban.
A közösség számos tagja szerint ez az új rendszer negatív hatással lehetne a hálózat biztonságára, de Buterin szerint ezek alaptalan feltételezések és hosszú távon szükség van erre az új rendszerre.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép estéd!

A medve piac ellenére is nyereséges a Binance

A Binance jelenleg a világ legnagyobb kriptotőzsdéje a napi kereskedelem alapján. A kriptotőzsde pénzügyi igazgatója most elmondta, hogy a kriptopiac lejtmenete ellenére még mindig nyereséges a cég. Wei Zhou, a Binance pénzügyi igazgatója a CNBC-nek adott interjút február 14-én.

Olvastad már? A kriptobányászok nem értenek egyet a JPMorgan-nal

A bitcoin immár tíz hete 4.000 dolláros árfolyam alatt van, ez csaknem 82%-al alacsonyabb, mint a 2017-es 20.000 dolláros decemberi csúcs.
Zhou szerint a tőzsde jövedelmezősége nem teljesen a piacon múlik.

„A mai napig nyereségesek vagyunk a medve piac ellenére”

Zhou 2018 szeptemberében csatlakozott a Binancehez, korábban a kínai állásajánlatokkal foglalkozó
Zhaopin és a Charm Communications televíziós reklámcég pénzügyi igazgatójaként tevékenykedett, mindkét cég az ő irányítása ment tőzsdére.

Amikor arról kérdezték, hogy a Binance ki szeretné használni-e Zhou korábbi részvénykibocsátások terén szerzett tapasztalatát, az igazgató azt felelte, hogy a közeljövőben nem készülnek ilyesmire.
A Binance nevezetes arról, hogy nem teszi nyilvánossá pénzügyeit, de számos jel utal arra, hogy a cégnek nagyon jól megy.

Forrás: wikimedia.com

Chanpeng Zhao, a Binance vezérigazgatója, akit az iparban sokan csak CZ-nek hívnak múlt novemberben elmondta, hogy a céget nem aggasztja a medve piac okozta kevesebb kereskedés, mivel a még mindig sokkal többen kereskednek, mint 2-3 éve.
Ő is azt mondta, hogy a Binance „még mindig nyereséges”
CZ múlt nyáron elmondta, hogy a Binance bevétele 2018 első felében nagyjából 300 millió dollár volt, a medve piac ellenére. Akkor nagyjából 500 millió és 1 milliárd dollár közé becsülte a cég év végi profitját.
A Binance sikerei ellenére más vállalkozások kezdik megérezi az elhúzódó medve piac hatását.
A héten egy neves kockázati tőkeelemző elmondta, úgy gondolja számos kriptopénzekkel kapcsolatos vállalkozás értékmegállapítása negatív irányba tolódhat,

„tekintettel arra, hogy mennyire csökkent a kereskedelem mennyisége az elmúlt évben.”

A nemzetközi befektetési bank, JPMorgan Chase elemzői ezzel szemben túlbecsülték, hogy mekkora hatással lesz a medve piac az intézményi befektetők érdeklődésére.

Egyesek, nevezetesen az ipar hitelezői azonban nagyon jól viselik a piac jelenlegi állapotát, a medve piac nagyon pozitív hatással volt a kriptopénzhitelezők növekedésére.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép napod!

A kriptobányászok nem értenek egyet a JPMorgan-nal

Felháborodást keltett a kriptobányászok körében a JPMorgan múlt havi jelentése, miszerint 2400 dollár lenne a bitcoin „méltányos értéke”.

Olvastad már? Spanyolország: Bitcoin a megoldás egy cenzúra nélküli rendszerre

A becslés a bányászi költségeket vette alapul, mivel sokan nem értenek egyet a kínai bányászok működési költségbecsléseivel.

A dizstópia ára

A JPMorgan elemzői szerint:

„2018 utolsó negyedévében egy bitcoin előállítási költsége egy olcsó kínai bányászgép által nagyjából 2400 dollár bitcoinonként.”

Ez szerintük a fedezeti pont, az a költség, ami egyetlen bitcoin előállításával jár. Mivel jelenleg 4.000 dollár körül van a bitcoin árfolyama, akár 40%-os esés is várható, mire a kriptopénz eléri a „méltányos árfolyamát

A mostani kijelentés haladásnak mondható a JPMorgan korábbi kijelentéséhez képest, miszerint a bitcoinnak csak egy disztópikus környezetben lehet bármilyen értéke.
Hacsak nem azt akarják mondani, hogy már egy disztópikus világban élünk?

A megtévesztő számok

A bányászok szerint a bitcoin esetében nincs is értelme egy átlagos határköltségről beszélni. Ben Gagnon, a LuTech bányagépgyártó társalapítója elmagyarázta, hogy nem is létezhet egy „átlagköltség vagy egy fedezeti pont.
Mivel nagyjából 1800 bitcoin keletkezhet csak naponta, ezért egy bányász csak a többi bányászhoz képest tud többet kitermelni.
Gagnon szerint:

„Ameddig fedezni tudják az áramköltségeket, mindig lesznek bányászok, akik új blokkokat csinálnak a bitcoinjutalmakért.
Amikor a bitcoin ára esik, a bitcoin kitermelési költsége is csökken, mivel a legnagyobb bányászok szállnak ki elsőként ilyen esetben. Ez teret nyit a piacon az újabb, olcsóbban működő bányászok számára.”

A jelentés motivációja

Lehet, hogy a JPMorgan csak elégedetlen azzal, hogy több mint kétszázszor annyi befektetői vagyont birtokolnak, mint a felső öt kriptotőzsde együtt?

Egy 2400 dolláros bitcoinárfolyam ezt a számot 300-ra emelné, még akkor is, ha a kriptotőzsdék vagyona egyenlően lenne szétosztva minden elérhető kriptopénz között.
De a tény az, hogy ezek a tőzsdék nagyrészt bitcoint tárolnak, szóval az arány tovább romlana.
Az is kérdés, nemrég írtunk róla, hogy JPMorgan mire becsülné nemrég bemutatott JPM koinja értékét?
Valószínűleg egy centralizált, nem bányászott kriptopénz lenne, tehát a koinok határköltsége nem lenne más, mint……  Nulla?
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!

Az IBM alelnöke szerint akár 1 millió dollárt is érhet a bitcoin

Jesse Lund az IBM blokklánc és digitális valutákkal foglakozó részlegének alelnöke elmondta, hogy szerinte a bitcoin idővel akár az 1 millió dolláros árfolyamot is elérheti.
Lund a Finder.com híroldalnak adott interjút, mely február 20-án jelent meg Youtube-on

Olvastad már?  Spanyolország: Bitcoin a megoldás egy cenzúra nélküli rendszerre


Lundot az interjú végén megkérdezték, hogy szerinte mi lesz a bitcoin árfolyama az újév kezdetén. Szerinte magasabb lesz a mostaninál, „azt mondanám, hogy 5.000 dollár.
Folytatta a jóslatát:

„Egy nap akár egy millió dollárt is érhet egy bitcoin.”

Lund azt mondta, hogy „nagyon tetszik neki ez a szám, mivel egy millió dolláron egy satoshi értéke pontosan megegyezne egy amerikai egycentesével.”
Ilyen árfolyam mellet a rendszer összértéke nagyjából 20 billió dollár lenne.

„Úgy gondolom év végére reális az 5.000 dollár, de sokkal nagyobb emelkedésre számítók a jövőben.”

Az interjúban Lund kitért az IBM és Stellar (XLM) együttműködésére is és arra, hogyan lehet a stellar hálózatát kihasználni az IBM nemzetközi fizetési rendszeréhez, a Blockchain World Wirehöz (BWW).

Az IBM a stellart használja a BWW-ben mint közvetítő valuta és a tranzakciós költségek rendezésére is.
Lund felfedte, hogy a cég fontolgatja az együttműködést egyéb kriptopénzekkel is, mivel úgy hiszi:

„egy ökoszisztémát kéne létrehozni, melynek alapját egy csomó digitális eszköz adja amikkel nemzetközi kifizetéseket lehet véghezvinni, a rendszer felhasználóinak lehetővé kell tenni, hogy valós időben tudjanak választani, milyen eszközt szeretnének használni.”

Lund folytatta:

„Lehet, hogy ez a Ripple, vagy akár az xrp lesz, lehet, hogy a bitcoin, de valószínűleg egyéb eszközöket is használnák, mint a stabil koinok, vagy idővel akár a központi bankok által kiadott digitális valutákat is.”

Lund kihangsúlyozta, hogy az IBM fizetési rendszere abban különbözik a Ripple RippleNetjétől, hogy az IBM rendszere nem használ saját tokent.
Oman második legnagyobb bankja, a BankDhofar a RippleNet legutóbbi tagja, csatlakozásának célja segíteni a nemzetközi kifizetések létrejöttét Indiában, ahogy azt a Cointelegraph megírta.
Az IBM 2018 szeptemberében hozta ki a BWW fizetési rendszert a béta státuszból, miután üzleti megállapodást kötött a Stellarral 2017 októberében.
A Coinsquare kanadai kriptotőzsde is érdeklődést mutatott a múlt héten azzal, hogy felvásárolta a StellarX-et, a Stellar alapú decentralizált tőzsdét.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!

Spanyolország: Bitcoin a megoldás egy cenzúra nélküli rendszerre

A Spanyol Központi Bank nemrég megjelent beszámolója szerint a bitcoin a megoldás egy cenzúra nélküli rendszer megalkotására.

Olvastad már?  Elon Musk szerint a Bitcoin „egyszerűen briliáns” és a papírpénz eltűnik

Ez a kijelentés élesen szembemegy egyéb központi bankárok álláspontjával, akik általában támadni szokták a kriptopénzeket, bele sem gondolva esetleges felhasználhatóságukra.

A Banco de España a Spanyol Központi Bank és egyben felelős a spanyol bankrendszer felügyelésért. Nemrég kiadtak egy beszámolót, aminek a célja elmagyarázni, hogyan is működik a bitcoin.
A dokumentum szerint, hogy milyen funkciókkal bír a kriptopénz és kielemzi, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak a kialakult üzleti rendszer szemszögéből.
Azt is elmondja, hogy mik az új rendszer céljai, mindezt Satoshi Nakatomo bitcoin fehérkönyvén keresztül.
A beszámoló megemlíti, hogy Nakamoto szerint a világnak szüksége van:

„egy elektronikus fizetési rendszerre, ami a kriptográfiai bizonyosságára épít a bizalom helyett, és ami lehetővé tesz bármilyen két félt arra, hogy egymást közt közvetlenül tudjanak tranzakciókat lebonyolítani harmadik fél nélkül.”

Ebből látszik, hogy a cél egy készpénzszerű elektronikus fizetési rendszer megalkotása, mely lehetővé teszi a kifizetések lebonyolítását olyan közvetítők nélkül, mint a bankok.
Ez megmásíthatatlan kifizetéseket tenne lehetővé a közvetítői díjak nélkül.

Egy cenzúra nélküli rendszer

A beszámoló megállapítja, hogy a kriptopénzeket azzal a céllal hozták létre, hogy lehetővé tegye a tranzakciókat úgy, hogy semmilyen hatalom ne tudja cenzúrázni vagy megakadályozni azokat.
Elmondja, hogy „a bitcoin egy ötletes és elegáns megoldás erre a cenzúra nélküli rendszer problémára.”
Azt azonban a hagyományos fizetési rendszerek nem is akarják megoldani ezt a problémát, ezért a kriptopénz nem lehet alternatíva velük szemben.

A beszámoló nagyon sok központi bankhoz hasonló véleménnyel zár:

„Ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb fél számára nem jelent problémát a megbízható közvetítők jelenléte, és ha belegondolunk, mekkora költséggel járna e közvetítők kiiktatása, akkor azt láthatjuk, hogy jelen állás szerint a bitcoin nem lesz jelentős hatással az üzleti szektorra, mint alternatív fizetési rendszer.”

Forrás: news.bitcoin.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép estéd!

A Coinbase felvásárolta a blokkláncelemzéssel foglalkozó Neutrino startupot

Az USA-beli Coinbase kriptotőzsde és tárcaszolgáltató felvásárolta a blokkláncelemzéssel foglalkozó Neutrino startupot, a hír február 19-én jelent meg a cég blogján.

Olvastad már? Elon Musk szerint a Bitcoin „egyszerűen briliáns” és a papírpénz eltűnik

A Coinbase elmondta, hogy a Neutrino továbbra is önálló vállalkozásként fog működni londoni irodájából. A felvásárlás összegét nem hozták nyilvánosságra.

A tőzsde szerint a blokkláncelemzés fontos alkotóelem egy nyitott és biztonságos üzleti rendszer kiépítésében.
A cég szerint a Neutrino nagy segítség lesz a Coinbase számára abban, hogy megelőzze vagyonok elkobzását, kivizsgálja a hacker és zsarolóprogram támadásokat és beazonosítsa a gyanús tranzakciókat.
Továbbá abban is segíthet a tőzsdének, hogy újfajta kriptopénzeket és szolgáltatásokat tegyen elérhetővé ezen kívül a szabályok és törvények betartásában is asszisztálni fog.

Forrás: en.wikipedia.org

A Coinbase korábban már felvásárolta az Andreessen Horowitz által támogatott Blockspring tech startupot.
A Blockspring olyan eszközöket gyárt, amik lehetővé teszik fejlesztők számára információk gyűjtését és feldolgozását applikációk programozási kezelőfelületéről.
Januárban a tőzsde lehetővé tette USA-beli ügyfeleik számára, hogy kriptokereskedésüket könnyebben bevallják az adónyilatkozatukban. Ezt azáltal érték el, hogy integrálták szolgáltatásukat a TurboTax nevű adózási szoftverrel.

Februárban a Coinbase elindította EU-n belüli felhasználói számára, hogy PayPayl-on keresztül vegyék ki fiat pénzüket az oldalról, ez a szolgáltatás korábban csak az amerikai ügyfelek számára volt elérhető.
Emellett a Coinbase hozzáadta a bitcoin támogatását a Coinbase Wallethoz, melyen a felhasználók egyedi privátkulccsal tárolhatják kriptopénzeiket.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napot!

Elon Musk szerint a Bitcoin „egyszerűen briliáns” és a papírpénz eltűnik

A Tesla vezérigazgatója elmondta, hogy a bitcoin rendszere „igencsak briliáns” és a digitális valuta „sokkal jobb módszer a vagyon átadására, mint pár darab papír. Musk az ARK Invest podcast interjújában osztotta meg észrevételeit.

Olvastad már? Bitcoinban kötött kereskedelmi egyezményt Paraguay és Argentina

Megkérdezték Musktól, hogy szerinte a jövőben a bitcoin lesz-e az internet egyetlen pénzneme, melyre azt felelte, hogy a „Bitcoin rendszere igencsak briliáns” és úgy gondolja, hogy „a kriptók egyetlen hátránya, hogy a velük járó számítások nagyon energiaköltségesek.

Ebből adódik, hogy mindenképpen vannak korlátozásai a kriptopénzeknek. Jelenleg nagyon sok energiába kerülne egy új bitcoint csinálni.
Musk kihangsúlyozta, hogy:

„nem lenne jó ötlet a Tesla számára, ha beszállna a kriptóba. Szinte még csak most kezdtük el a fenntartható energia haladását.”

Musk szerint a kriptopénz „megkerüli a valuták szabályait. A papírpénz el fog tűnni, mivel a kriptó biztosan jobb módszer a vagyonok átadására, mint pár darab papír.”
Múlt februárban Musk azt tweetelte, hogy 0.25 bitcoinnal rendelkezik. Azt is elmondta, hogy ezt pár évvel ezelőtt egy barátjától kapta és ezen kívül nem rendelkezik semmilyen egyéb kriptopénzzel.

Korábban számos az iparban jártas figura is elmondta, hogy a bitcoin egy igazán egyedi vagyontárolási forma, igazi „digitális arany”.
Mike Novograth egy korábbi Goldman Sachs partner és a Galaxy Digital kriptokereskedő alapítója azt mondta, hogy „a Bitcoin lesz a digitális arany, egy olyan rendszer ahol független módon tárolhatod a pénzedet.

Ez nem kínai, amerikai vagy akármilyen pénz, hanem független. Ez a szuverenitás sokba kerül és ez így is van rendjén.”
Jack Dorsey a Twitter társalapítója és vezérigazgatója ismert már arról a meggyőződéséről, hogy a bitcoin lesz az „internet őshonos valutája”.
Korábban elmondta, hogy :

„úgy érzi a bitcoin az a kriptopénz, ami leginkább működik úgy, mint egy valuta, az összes többi általánosabb dolgokat csinál, vagy egyetlen dologra összpontosít, mint például az elosztott számítógépes rendszerek.

Nagyon sok zseniális ötlet található az altkoinok közt, de engem leginkább a tranzakciós célokra használható valuták érdekelnek.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép estéd!

Blokklánc-konferencia a francia fővárosban

Mikor? 2019. április 13. – április 19.
Hol? Station F, Párizs, Franciaország
Több mint 100 nemzetközi előadóval rendezik meg Franciaország első blokklánccal és kriptoeszközökkel kapcsolatos konferenciáját, a Paris Blockchain Week Summitot.
A rendezvény célja, hogy bemutassa a francia szabályozói keretrendszert, valamint az ökosziszémát. Ezen felül természetesen ápolni és növelni szeretnék Franciaország és Európa blokkláncfejlesztésben betöltött szerepét, valamint ösztönözni a különböző blokkláncprojekteket, hogy Franciaországban indítsák el tevékenységüket.
A French Digital Asset Association Woorton, a Chain Accelerator, a Datalents, illetve a Havas Blockchain által megrendezésre kerülő találkozó a Station F-ben zajlik majd, és nem más fogja megnyitni, mint Bruno Le Maire, Franciaország gazdasági és pénzügyminisztere.

„A Paris Blockchain Week Summit egy elképesztő lehetőség Párizs számára, hogy Európa blokklánc- és kriptofővárosaként csillogtassa meg magát. Az esemény igyekszik összegyűjteni mindazokat a francia és nemzetközi témákat arról a tech ökoszisztémáról, amely Európában még mindig nagyon alá van becsülve. Büszkék vagyunk rá, hogy úttörők lehetünk ilyen tekintetben” – mondta Kat Borlongan, a La French Tech vezetője.

Menetrend

A két nap alatt a világ legjelentősebb nemzetközi blokklánc- és kriptoeszköz-szervezetei képviseltetik majd magukat. Bemutatják az ágazat legújabb fejleményeit, illetve elárulják véleményüket az alábbi három témáról: technológia, szabályozás és befeketés.
Az érintett témák:Technológia: Kormányzás: út a mostani decentralizációig
Nyilvános- és privátkulcs-kezelés
Proof-of-Work vs. Proof-of-Stake
Mesterségesintelligencia-integrációk elosztott algoritmusokban
IoT: tárca emberek számára vs. tárca tárgyak számára
Decentralizált adattárolási stratégiák
Átjárhatóság és skálázhatóság
Zéró tudásbizonyítás: túl a tiszta adatvédelmi alkalmazásokon
Szilánkosítás (sharding)
Szabályozás: Hogyan szabályozza Franciaország a kriptoeszközöket
Értékpapírtoken-kibocsátások: az új határ
Önszabályozás: megoldás a másodlagos piaci szereplők számára
Szabályozók találós kérdése: hogyan védjük a befektetőt és támogassuk az innovácót?
A digitális világ leendő valutája
Nemzetközi együttműködések a blokklánc és kriptoeszközök fejlesztésében
Attraktivitás és versenyképesség az innovációban folyó versenyben
Ügyfél-azonosítási és pénzmosásellenes megoldások a bűnüldöző szervek számára
Befektetés: Az európai digitális eszközök piacának infrastruktúrája
A tőzsdék szerepe a kriptoeszközök demokratizálásában
A tőzsdén kívüli piacok agyréme
Decentralizált szervezetekbe történő befektetés
A DEX felemelkedése
On-chain pénzek: a befektetés jövője
Stabilcoinok
Egy workshopok és demók számára szintén fenntartott lesz egy szoba.
Itt a francia ökoszisztéma, valamint a rendezvény partnerei kerülnek bemutatásra interaktív módon.
Az eddig bejelentett 54 előadó a következő:
1. Bruno Le Maire, Francia gazdasági és pénzügyminiszter
2. Mounir Mahjoubi, digitális ügyekért felelős államtitkár
4. Kat Borlongan, a La French Tech vezetője
5. Bibop Gresta, a Hyperloop Transportation Technologies elnöke
6. Wei Zhou, a Binance pénzügyi vezetője
7. Dominik Schiener, az IOTA társalapítója
8. Edward Moncada, a Blockfolia vezérigazgatója
9. David E. Rutter, az R3 társalapító vezérigazgatója
10. Arthur Breitman, a Tezos társalapítója
11. Nicolas Cary, a Blockchain.info vezérigazgatója
12. Leonard Schrank, a SWIFT volt vezérigazgatója
13. Pascal Gauthier, a Ledger elnöke
14. William Mougayar, a JM3 Capital vezető partnere és befektetési vezetője
15. Jenna Zenk, a Melonport technológiai vezetője
16. François-Xavier Thoorens, az Ark Ecosystem vezérigazgatója
17. Muneeb Ali, a Blockstack vezérigazgatója
18. Philipp Pieper, a Swarm táralapító vezérigazgatója
19. Henri Pihkala, a Streamr vezérigazgatója
20. Ambre Soubiran, a Kaiko vezérigazgatója
21. Matan Field, a DAOStack társalapítója
22. Mark Smargon, a Colu és a Bitgo társalapítója
23. Ouriel Ohayon, az ISAI társalapítója
24. Angie Lau, a Narramur alapítója a Bloomberg TV volt munkatársa
25. Aleksei Antonov, a SONM és a SCDE Ventures társalapítója
26. Jonathan Benassaya, az IronChain Capital vezérigazgatója
27. Michael Waitze, a BlockchainLabs.ai alapítója
28. Thomas Power, a BICRA igazgatótanácsi tagja
29. Zaki Manian, a Skuchain alapítója
30. Jill Carlson, a Juno alapítója
31. Benoît Couty, Adózási ügyvéd a Pichard & Associés-nél
32. Charles Michael Yim, a Cointopia vezérigazgatója
33. Cyril Paglino, a Starchain Capital vezető partnere
34. Edward Woodford, a SeedCX vezérigazgatója
35. Emanuele Francioni, az AT Dusk Network vezetője & a Web3 Ventures ügyvezető igazgatója
36. Emin Gün Sirer, a Cornell University professzora, & az IC3 Initiative társalapítója
37. Fabio Federici, a Base58 Capital alapító vezérigazgatója
38. Franck Guiader, a Gide 255 innovációért és fintechért felelős vezetője
39. Jin Liu, az ABCMint Foundation elnöke
40. Justin Wu, a Coinstate alapítója
41. Kosala Hemachandra, a MyEtherWallet vezérigazgatója
42. Maja Vujinovic, az OGroupvezérigazgatója & a GE volt innovációért felelős vezetője
43. Mark Yusko, a Morgan Creek Capital Management alapító vezérigazgatója
44. Michele Korver, a USDOJ digitális valutákkal kapcsolatos jogi képviselője
45. Mike Dudas, a The Block alapító vezérigazgatója
46. Philippe Honigman, a Tribute társalapítója
47. Pierre Rochard, a Bitcoin Advisory alapítója
48. Primavera De Filipi, a CNRS & Harvard University kutatója
49. Reuben Yap, a Zcoin ügyvezető igazgatója
50. Robert Wiecko, a Dash ügyvezető igazgatója
51. Tomasz Drwiega, a Parity Technologies Rust-fejlesztője
52. Tristan Thoma, az Impera Strategy alapító vezérigazgatója
53. Vincent Danos, a CNRS & ENS Computer Science Lab kutatási vezetje
54. Yves-Laurent Kayan, a Coinplus alapító vezérigazgatója
Hivatalos weboldal: https://parisblockchainweeksummit.com
Kövesd a Twitteren: @pbwsummit – #PBWSummit
Csatlakozz a Telegram-csoporthoz: https://t.me/pbwsummit

Bitcoinban kötött kereskedelmi egyezményt Paraguay és Argentina

Argentina kereskedelmi egyezményt kötött Paraguay-al, melyet az országok bitcoinban rendeztek a Cointelegraph en Espanol cikke szerint.

Olvastad már?  Több mint 10.000 francia kiskereskedésben vehetünk bitcoin és ethereum kuponokat

Ez mindkét fél számára újdonság, Paraguay 7.100 dollár értékben vásárolt fertőtlenítő és rovarirtó szereket Argentínától, melyeket kriptopénzben fizettnek ki. A csere bitcoinban zajlott, melyet később argentin pesora váltottak és már pesoban fizették ki a termékek gyártóit.

A fizetés rendezéséhez Argentina a Bitex segítségét kérte. A Bitex egy latin amerikai fizetési szolgáltató, ami támogatja a bitcoinfizetéseket
Manuel Beadroit, A Bitex marketingirodájának főnöke szerint a cég részese az argentin kormány Exporta Simple programjának, melynek célja, hogy elősegítse a 15.000 dollár érték alatti árucikkek és szolgáltatások exportjának lebonyolítását.
A Bitex célja, hogy segítsen a határon túlmenő tranzakciók lebonyolításában.
A Cointelegraph korábban már megírta, hogy a Bitex részt vett az argentin Masventas bank kriptoprojektjében. A Masventas 2018 májusában jelentette be, hogy alternatívát indítana a SWIFT fizetési rendszer ellen bankok számára.
A Bitexet bízták meg azzal, hogy teremtse meg a bitcoin fizetésekhez szükséges ökoszisztémát.

Szintén Argentínában, az ország nemzeti tömegközlekedési kártya szolgáltatója, a SUBE (Sistema Unico de Boleto Electronico) mostantól bitcoint is elfogad, a szolgáltatás jelenleg is több mint 7 millió felhasználóval rendelkezik és 37 helyszínen elérhető.
Mindeközben a paraguayi Bitfury bányászgépgyártó techcég társul a dél-koreai peer-to-peer kutatással foglalkozó Common Foundationnel, hogy számos kriptobányát indítson az országban.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!

Több mint 10.000 francia kiskereskedésben vehetünk bitcoin és ethereum kuponokat

Több mint 10.000 francia kiskereskedés árul mostantól bitcoin, ether, dash és litecoin kuponokat. Az új szolgáltatást a Digital Service kriptocég és az Ingenico, egy vezető fizetésszolgáltató indította.

Olvastad már? Brock Pierce újra naggyá tenné a Mt. Goxot

A cégek társulásuk részeként elindították a Digycodeot, aminek célja megkönnyíteni az emberek számára a virtuális valuták vásárlását.

Több mint 10.000 francia kiskereskedésben kereskedhetünk virtuális valutákat

A hír szerint a Digital Service és az Ingenico együttműködik, hogy több mint 10.000 francia kiskereskedésben árulhasson virtuális valutákat. A boltok kriptopénzkuponokat árulnának 20, 50 és 200 euró (€) értékben.
A Digycode weboldala szerint a kuponokat később bitcoinra, etherre, dashre, és litecoinra lehet beváltani.

A Digital Service 2.8 milliárd dollárra tudta emelni bevételét 2017-ben. 2018-ban összesen 50 üzletben lehetett Digycode kuponokat kapni, ezért is terjesztették ki a szolgáltatást több üzletre, hogy az emberek csak besétálhassanak egy üzletbe, ha kriptopénzt szeretnének vásárolni.

Hogy bizalommal tudjanak az ügyfelek kriptopénzt vásárolni

Christopher Villegas, a Digital Service vezérigazgatója elmondta, hogy a Digycodeot azok számára ajánlják, akik nem szeretnék megosztani banki adataikat az interneten.

Ezek az emberek tarthatnak attól, hogy átverik őket, ez az új módszer könnyebb, biztonságosabb és megbízható számukra.
A vezérigazgató szerint ez a szolgáltatás megvédi az ügyfeleket a digitális eszközök instabilitásától is. Az az árfolyam számít, amikor az ügyfél úgy dönt, hogy elküldi az összeget saját tárcájába.
Christopher Villegas a következőt mondta:

„A Digycode bevetése a Digital Service az Ingenico és a boltok társulásának eredménye. Az üzletekben és dohányboltokban, ahol Devlyx pénztárgép található mostantól elérhető ez az új szolgáltatás leendő ügyfeleink számára. „

A kriptotőzsdékhez képest magasabbak a díjak

A szolgáltatás egyszerűbbé teszi az emberek számára a digitális valuták vásárlását, de a vásárlással járó díjak is nagyobbak. A tranzakciós díj 8% minden tranzakció esetén. A magas díj azzal magyarázható, hogy a díj szétosztásra kerül az Ingecino, a Digital Service és a boltok között.
Korábban már megírtuk, hogy a francia dohányboltokban már lehet kapni bitcoint. Ezt a Kerplek francia Fintech csoport tette lehetővé. Az ügyfelek itt is kuponokat vásárolhatnak, amiket a Kerplek weboldalán beválthatnak bitcoinra.
Forrás: btcnn.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép estéd!