Nem alkalmazzák a Ripple ítéletét a Terraform Labs ügyében

Július 13-án a bíróság úgy döntött, hogy az Ripple XRP tokenek lakossági értékesítése nem minősül törvényszegésnek.

Erre alapozva a Terraform Labs is kérvénnyel fordult a bírósághoz, hogy a hasonló vádak miatt indított ügyét ejtsék, de elutasításban részesültek.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

Az eljáró bíró, Jed Rakoff részletesebben is körüljárta a Howey-teszt kérdéskörét, az értékpapírok meghatározásához létrehozott jogi keretet, és ez alapján nem adott helyt a kérvénynek.

Rakoff bíró elutasítja a Terraform Labs elutasító indítványát. Forrás: Courtlistener

Emellett Torres bíró ítéletét is kritizálta a Ripple ügyében, reményeit fejezve ki, hogy nem születik új precedens egy ilyen elhibázott döntés miatt.

A SEC februárban perelte be a Terrát és az alapító Do Kwont, a vádak szerint több milliárd dolláros értékpapír-csalás miatt, amelyet kriptopénzek segítségével hajtottak végre.

A cég ügyvédei áprilisban kérvényezték az ügy ejtését, majd nyáron további érveket vonultattak fel a beadványuk támogatására.

Az ügyvédek szerint a SEC ráadásul nem is rendelkezik hatáskörrel a kriptoipart tekintve, így a Terraform Labs, és az alapítója esetén sem.

A SEC által megnevezett tokenek, a MIR, a LUNC, és az USTC esetében pedig vitatják, hogy ezek a kriptoeszközök bármilyen szempontból értékpapírnak minősülhetnének.

A jogi csapat nézetei szerint a Kongresszusnak nem egyszerűen azon kellene dolgoznia, hogy egy használható, életképes jogi szabályozást dolgozzon ki a kriptoipar számára, hanem a SEC hivatalnokait is le kellene állítaniuk, hogy függesszenek fel mindennemű eljárást az iparág vállalkozásai ellen, míg a Kongresszus ki nem dolgozza a megfelelő jogi hátteret, amely alapján működhetnek.

Rakoff bíró szerint viszont a SEC megfelelő jogkörrel rendelkezik a kriptoipar szabályozására, a külön kiemelt Kongresszusi felhatalmazás nélkül is, így elutasította a Terraform kérvényét.

A bírói ítéletben több oldalon keresztül foglalkoztak a Howey-teszt kérdésével, amely segítségével el lehet dönteni egy pénzeszközről, hogy értékpapírnak számít-e.

A bírói határozat alapján egy ilyen termék létrehozása nem igényli a tényleges, fizikailag létező befektetési szerződés létrejöttét, hiszen a tokenek maguk képviselhetik egy ilyen megegyezés létét, és ez a bíróság előtt is megállja a helyét.

A kérvényben a MIR és a LUNA tokenekre is eltérő elbírálást akatak elérni az ügyvédek, de a bíró ezt is elutasította.

„Ez a bíróság nem ért egyet a SEC és a Ripple közötti perben hozott ítélettel, mivel a Howey teszt semmiféle különbséget nem tesz az elsődleges vagy a másodlagos értékesítés között, és a vásárlók között sem.”

A bírósági döntés, amely alapján a másodlagos piacokon, a lakossági befektetőknek eladott XRP tokenek nem számítanak értékpapírnak, részleges győzelmet hozott a Ripple számára.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A mostani ítélet viszont inkább a SEC malmára hajthatja a vizet, főleg akkor, ha több bíró is inkább Rakoff példáját követi.


Olvastad már? A Ripple vezető ügyvédje: „Nem minden út vezet a SEC-hez”

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

78 ezer dollár fölé pattant a bitcoin árfolyama a félidős választások után

A bitcoin árfolyama rövid időre 75.600 dollár közelébe zuhant az amerikai félidős választások után, majd gyorsan visszakapaszkodott 78.000 dollár fölé. A mozgás azt mutatja, hogy...

A bitcoin árfolyama nyomán 117 ezer pozíció zárult

A bitcoin néhány óra alatt visszakapaszkodott a 75.600 dolláros mélypontról 81.000 dollár közelébe. A hirtelen fordulat közben több mint 117.000 tőkeáttételes pozíció záródott kényszerlikvidálással. A shortosok...

Phenjan tagadja a Binance-hackkel kapcsolatos észak-koreai vádat

Észak-Korea visszautasítja, hogy köze lenne a Binance történetének legnagyobb hackertámadásához. Phenjan szerint Washington politikai célból próbálja összekapcsolni az országot a 6,36 milliárd dolláros kriptolopással. Phenjan visszafordítja...

A mesterséges intelligencia is hozzájárulhat az ausztrál inflációhoz

Az ausztrál jegybank 25 bázisponttal, 4,85 százalékra emelte az irányadó kamatot. A döntés mögött az energiaárak újabb emelkedése és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások inflációs...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.