Mi lenne, ha az Amazon is elfogadná a bitcoint? – tette fel a kérdést Miami polgármestere

Francis Suarez, Miami polgármestere azt mondta, jóval nagyobb megakriptoeseményekre kell számítanunk a Tesla behemót bitcoinvásárlását követően.

A polgármester a Decryptnek elmondta, hogy a Tesla 1,5 milliárd dolláros bitcoinbefektetése csak egy része a kriptovilág mainstream kultúrába történő beékelődésének.

Suarez szerint sokkal több eget rengető eseményre kell számítanunk, amelyek mind a kriptopénzágazatnak kedveznek majd.

„Ez tényleg csak egy átváltozás és egy eltolódás a mainstream irányába, és úgy vélem, hogy még mindig tartogat számunkra két vagy három megaeseményt” – mondta a polgármester a Decryptnek.

- Advertisement -

Suarez különösen rámutatott az amerikai stimuluscsekkek esetleges, kriptopénzekre gyakorolt hatásaira.

„Egyes becslések szerint a dollár összértékének akár 40%-át is létrehozhatják” – mondta, majd hozzátette, „megvan az esélye annak, hogy inflációt okoz, amely újra egy olyan tényező lenne, amely a kriptók felé terelné az embereket.”

Nem ez az egyetlen dolog azonban, ami miatt Suarez szerint a kriptóknak potenciálisan van jövőjük.

Elmondta, hogy ha az Amazon is elfogadná a kriptopénzeket mint fizetési mód, az teljesen átformálná a teljes ágazatot.

„Ha ez megtörténik, akkor vége a játéknak. Egy olyan vállalatról beszélünk, amellyel minden bizonnyal az életünk során végzett tranzakcióink 70%-át folytattuk le” – mondta.

Mindez pedig szerinte jó hírnek számít. Azon túl, hogy reményei között szerepel Miamit a kriptovilág vezető városává tenni, tervei szerint saját maga is vásárolna kriptopénzt a közeljövőben.

„Izgalmas a számomra napról napra egyre több embert látni [a fedélzeten] – mainstream embert – akik nagy pozíciókat töltenek be” – mondta.

Elon Musknak, aki Tesla vezérigazgatójaként felügyelte a társaság masszív Bitcoin-befektetését, egyre inkább van befolyással a kriptopénzek ágazatára, miután egyre gyakrabban tweetelget a Bitcoinról és a Dogecoinról.

A Blockchain Research Lab egy nem régi tanulmánya szerint Musk tweetjei 20%-os kiugrást okoztak a Dogecoin és a Bitcoin piacán, amely kérdéseket vet fel afelől, vajon helyes-e, hogy különféle magánszemélyek ennyire jelentősen befolyásolhatják a kriptopiacok alakulását. Suarez szerint ez nem nagy újdonság.

„A piac fel és le változik minden nap. Valami, amit valaki mond, legyen az az Egyesült Államok vagy a Fed elnöke, megváltoztathatja az értékeket” – mondta.

Ami azonban a Bitcoint illeti, Suarez polgármester szerint minél többen fognak bitcoint vásárolni, annál kevésbé lesz egyetlen embernek hatása a piac alakulása felett.

Más szavakkal, ahogy a tranzakciós volumen növekszik a Bitcoin hálózatán, a magánszemélyeknek annál kisebb lesz a piacra gyakorolt hatásuk.

Szóval eljöhet majd az idő, amikor Musk nyugodt szívvel változtathatja majd meg a Twitter-leírását.

Olvastad már? A Cardano Daedalus tárcája megkapta eddigi legnagyobb frissítését

Forrás: decrypt.co
Kiemelt kép: Cancillería Colombia
SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Együttműködésre lép az OpenAI és a Mazda, újragondolnák az autók dizájnfolyamatait

Az OpenAI a szoftverfejlesztés után a mérnöki munkafolyamatokat is célba vette. A vállalat új kutatási együttműködést indított a Mazdával, miközben saját hardveres csapatai és a...

A bitcoin árfolyama stabilizációra szorul

A bitcoinpiacon jelenleg jóval több tőke áll veszteségben, mint nyereségben. Ez nem feltétlenül jelent azonnali összeomlást, de arra utal, hogy a piacnak időre van szüksége...

Már több bitcoint utaltak ki a Binance-ről a felhasználók, mint amennyit a támadás során loptak

A Binance-ről két nap alatt több bitcoin távozott, mint amennyit a támadók a tőzsde október 29-i biztonsági incidensében megszereztek. A kiáramlás ugyanakkor nem feltétlenül jelent...

78 ezer dollár fölé pattant a bitcoin árfolyama a félidős választások után

A bitcoin árfolyama rövid időre 75.600 dollár közelébe zuhant az amerikai félidős választások után, majd gyorsan visszakapaszkodott 78.000 dollár fölé. A mozgás azt mutatja, hogy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.