Megszűnhet-e a Bitcoin? Nem sok esély van a kriptopénz összeomlására

Létezésének nagyobbik részében a bitcoin emelkedő trendet mutatott, az árfolyam lényegében nulláról mászott fel 28.288 dollárig egyetlen évtized alatt.

A kriptopénzt ma már a világ legnagyobb valutái között tartjuk számon, rövid élete során pedig minden idők legjövedelmezőbb eszközévé vált.

Növekedése ellenére a Bitcoin ellenzői nem győzik hangoztatni, hogy csak idő kérdése, és az árfolyam nullára csökken.

Calvin Ayre, a Bitcoin Cash volt szószólója júliusban azt mondta, hogy a bitcoin értéktelen.

Az amerikai tőzsdemágnás Warren Buffett szintén gyakran ekézte a bitcoint, a CNBC-nek pedig azt mondta, hogy minden kriptopénz (beleértve a bitcoint is) értéktelen.

Az idei év második felében azonban a kriptopénz támogatói rengeteg mennyiségű pénzt fektettek bitcoinba. Michael Saylor, a MicroStrategy befektetési óriás vezérigazgatója több mint 1,3 milliárd dollárnyit vásárolt a bitcoinból nyár óta.

Ő maga meg van győződve arról, hogy a bitcoin olyan módon fogja megváltoztatni a világot, mint ahogyan azt a Facebook, a Youtube és az Amazon tette. Ezen nézeteit nem kevés ember osztja. A 169 éves MassMutual befektetési cég 100 millió dollárnyit vásárolt a coinból.

A SkyBridge Capital fedezeti alap, amelyet Trump amerikai elnök volt kommunikációs menedzsere, Anthony Scaramucci hozott létre, több mint 9,3 milliárd dollárnyi eszközt kezel, amelyből 25 millió a Bitcoin Alapjukban található.

Az ilyen intézményi befektetések sokak szerint a mostani bikafutam legnagyobb hajtóerőinek számítanak, és bizonyítják mindazt, hogy a jelenleg több mint 500 milliárd dollárnyi piaci kapitalizációval rendelkező kriptopénznek igenis van helye a világunkban.

De mégis milyen történések vezethetnének odáig, hogy a bitcoin elveszítse értékének 100%-át? Nos, van belőlük egy pár.

Bedőlhet-e a Bitcoin?

2018-ban a Yale Egyetem két közgazdásza (Yukan Liu és Aleh Tsyvinski) közzétett egy jelentést „A kriptopénz kockázatai és megtérülései” címmel, amelyben a szerzők annak az valószínűségét vizsgálták, hogy a bitcoin értéke egyetlen nap alatt 0-ra csökkenjen.

A bitcoin történelmi megtérüléseit alkalmazva a szerzők egy ilyen összeomlás esélyét 0 és 1,3% közé teszik, a cikk publikálásakor pedig 0,4% volt.

Összehasonlításképp: Tsyvinski szerint az euró bedőlésére 0,009% esély mutatkozik a hasonló mérőszámok alapján. Ezt egy, a YaleNewsnak adott interjújában mondta el.

Vannak, akik azzal érvelnek, hogy a bitcoin végül azért fog 0-ra csökkenni, mivel nem rendelkezik belső, valódi értékkel. Mindenesetre, ha ilyen értékkel nem is rendelkezik, a bitcoin mögött ott áll a fogyasztók bizalma és a matematika.

Ez pedig igencsak hasonló az amerikai dollárhoz és a font sterlinghez is, amelyek mögött valaha az arany állt (amely rendelkezik belső értékkel), most azonban a kormány fedezi őket – egyesek szerint azonban az amerikai dollár legalábbis valójában hitellel van fedezve.

Szélsőséges forgatókönyvek

Ha a Bitcoin valóban összeomlana, az azt jelentené, hogy lehetetlen lenne többé bitcoinnal kereskedni vagy azt termékekre és szolgáltatásokra váltani, esetleg a vásárlói oldal likviditása zuhanna nullára valamilyen oknál fogva.

Ha a valóság talaján szeretnénk maradni, akkor egy ilyen forgatókönyveket olyan események indítanák be, mint például a Bitcoin betiltása a világ összes kormánya által, amely potenciálisan törvénytelenné tenné annak birtoklását vagy felhasználását – ahogy ez több országban már most is jelenlévő probléma.

Ez ugyanakkor azt is megkövetelné, hogy a teljes Bitcoin-hálózatot megszüntessék, minden csomópontot leválasszanak a hálózatról és tönkretegyenek – beleértve az űrbélieket is –, amellyel lehetetlenné válna új hálózati csomópont létrehozása is.

Ez elméletileg lehetetlenné tenné a Bitcoinok küldését és megvágná a kereskedést is, amely nagyban hozzájárulhatna a Bitcoin elértéktelenedéséhez – valljuk be azonban: egy ilyen megvalósítása szinte lehetetlen.

Egy másik lehetőség az lenne, ha a Bitcoint egy másik kriptopénz, vagy hozzájuk hasonló alternatív fizetési / értéktároló rendszer váltaná fel, ezzel elavult (és így kvázi értéktelen) fizetési megoldássá vagy értéktárolóvá válna.

Ez az eshetőség azonban többéves folyamat – akár évtizedek sora – is lehet valamikor a jövőben.

Bármi is legyen a katalizátor, a Bitcoin némi értéket mindig fog magában hordozni, legalább egyfajta történelmi műalkotásként a jövő generációi számára.

Egy ehhez hasonló jelenség volt megfigyelhető a közelmúltban, amikor az indiai jegybank 2016 novemberében kivonta a forgalomból az 500 és 1000 rúpiás bankjegyeket azok masszív hamisításai miatt.

Habár a valódi 500 és 1000 dolláros címletek pénzként már nem fogadhatók el az országban, továbbra is van valamennyi művészeti értékük mint érdekesség.

Olvastad már? A vég kezdete? A Coinbase lépése után végre sikerülhet megszabadulnunk az XRP-től

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.



Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Stablecoin robbanás jön? A Circle vezér szerint igen

A New York-i tőzsdén (NYSE) nemrég bemutatkozott Circle vezérigazgatója szerint hamarosan elérkezhet az a pillanat, amikor a stablecoin-ok elérik azt a fejlesztői vonzerőt, amit korábban...

Mi történik most a Ripple és az SEC perében?

A véget nem érő jogi csata a Ripple és az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) között ismét a hírekbe került – és az XRP-párti ügyvéd,...

Elemző: Az Apple Bitcoin-tervei közelebb lehetnek, mint sokan gondolják – stablecoin lehet a belépő

Az Apple ismét a kriptofigyelem középpontjába került. Miközben a részvényárfolyam csökken és több mint 48,5 milliárd USD készpénzállomány áll rendelkezésre, egyre többen sürgetik a vállalatot,...

Miért fogadnak még mindig a kisbefektetők a BTC-re a magas belépési ár ellenére?

A befektetők nem mindig tekintették a Bitcoint értékmegőrző eszköznek. Korai szakaszában sokkal inkább egy magas kockázatú, magas hozamú eszközként kereskedtek vele, amelyet nagyrészt spekulatív...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.