Mégsem fejlesztene saját valutát a BRICS?

-

Az indiai külügyminiszter, Vinay Mohan Kwatra nemrégiben úgy fogalmazott, hogy a BRICS egyelőre nem tekinti elsődleges fontosságúnak, hogy saját, közös valutát bocsásson ki.

Az indiai tisztviselő a hét elején adott interjút egy helyi hírügynökségnek, amelyben szóba került a Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika tagságával működő BRICS, a világ egyik legnagyobb gazdasági blokkjának a saját pénze, amelyről régóta pletykálnak a szakemberek.


Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


Kwatra szerint a tagországok jelenleg ott tartanak, hogy mindenki a saját valutájának az erősítésére koncentrál, hogy azok segítségével bonyolíthassák a nemzetközi kereskedelmet.

„A gazdasági, és kereskedelmi kapcsolatokat tekintve a tárgyalások jelenleg inkább arra összpontosulnak, hogy az egymás közötti üzletelés során a saját valutáinkat használjuk, ez a koncepció egyelőre távol áll attól, hogy egy közös pénznemre kellene áttérni. Egy közös valuta létrehozásának rengeteg feltétele van, és ezekből rengetegnek még az előtt teljesülnie kell, hogy egyáltalán érdemben foglalkozni lehessen ezzel a témakörrel. A BRICS jelenleg arra fókuszál, hogy hogyan tudjuk megoldani az egymás közötti kereskedelmet a saját valutáinkkal.”

Nemrégiben egy másik indiai miniszter is hasonló nézeteket osztott meg, elmondva a sajtó képviselőinek, hogy a BRICS hivatalosan nem foglalkozik a saját közös valuta kibocsátásának a gondolatával.

A BRICS következő csúcstalálkozója éppen csak elkezdődött, augusztus 22. és 24. között tartják Johannesburgban, Dél-Afrikában.

Számos szakértő vélekedett úgy korábban, hogy a találkozón a tagországok elnökei hivatalosan is bejelentik egy közös valuta elindítását, az egyik vezető Dél-afrikai diplomata, aki a BRICS ügyeit intézi, elmondta, hogy a hivatalos napirendi pontok között nem szerepel egy ilyen közös valutának a bejelentése a találkozó során.

Egy ilyen pénznem bevezetése rengeteg ember szerint az USA dollár világuralmának a végét jelentené, és végül maga válna a világ vezető pénznemévé, a tartalékvalutává.

Közéjük tartozik a Gazdag papa könyvek szerzője, Robert Kiyosaki is.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Vannak persze olyanok, is, akik szerint ez nem fog megtörténni. Ilyen nézeteket vall például az angol közgazdász, Lord Jim O’Neill is, aki ez eredeti BRIC rövidítést kitalálta az akkoriban még csak négy tagállammal működő gazdasági szövetség számára.

Ő valamiért nevetségesnek tartja a saját, közös valuta gondolatát.

Olvastad már? A Coinbase részesedést szerez a Circle-ben

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az 5 legjobb kripto, amire érdemes odafigyelni ezen a hétvégén: Ripple (XRP), Cardano (ADA), Polygon (MATIC), Solana (SOL) és a ScapesMania

Vendégbejegyzés A kriptopénzpiac jelenleg egy mozgalmas időszakot él át, számos kulcsfontosságú szereplő jelentős lépéseket tesz. Ezek közül a Ripple (XRP), a Cardano (ADA), a Polygon (MATIC), a...

Bitcoin Cash (BCH) technikai elemzés 11.30.

Prémium Bitcoin Cash (BCH) A Bitcoin Cash (BCH) árfolyama kissé csökkent azóta, hogy június 30-án elérte a 329 dolláros éves csúcsot. November 21-én az árfolyam kitört egy rövid...

Mozgolódnak a BTC-bálnák

A BTC árfolyama a 40 ezer dollárhoz közelít, de a bálnák még mindig tartják a pozícióikat. A kérdés, hogy mikor kezdenek eladásba? Az elemzők szerint...

A Tron alapítója szerint nem tudják megszabni, hogy kik használhatják a protokollt

Justin Sun a Tron alapítója nemrégiben a közösségi médiában utasította vissza a Reuters vádjait, amelyek szerint a hálózatát bűnözők is használják, mégpedig egyre nagyobb mértékben. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!