A bitcoin annyira divatos manapság, hogy a legtöbben részesei akarnak lenni. A kriptopénz népszerűsége nem jelenti azt, hogy mindenki számára elérhető lenne, ugyanis meglehetősen ritka.

Olvastad már? Mike Novogratz szerint már nem esik tovább a bitcoin

Bölcs dolog lenne utánajárni, hogy tulajdonképpen hány darab van forgalomban és hogy hány darab lesz még belőle, nem igaz?

Mennyi bitcoin érhető el jelenleg?

A valaha létrejövő bitcoinok száma 21 millió darab lesz összesen – ez a mennyiség azonban még nem került kibányászásra. A mai állás szerint 17 millió bitcoin van körforgásban, a forgalomba kerülő új bitcoinok száma pedig négyévenként megfeleződik. Így számolva 2140-re az összes bitcoint kibányásszák, ahogy azt a Bitcoin protokoll is meghatározza.

Az igazság valójában az, hogy az elérhető 17 millió bitcoin jelentős részéhez nem tudunk hozzáférni. Ebből következik, hogy a forgalomban lévő bitcoinok egy része valójában nem használható.

A hátralevő bitcoinok száma

Ritkasága miatt a közösség különös figyelemmel viseltet a körforgásban lévő tokenek számadatával kapcsolatban.
A legutóbbi kutatások alapján nagyjából 4 millió bitcoin veszett el eddig. Szóval úgy 13 millió bitcoin maradt a valóban létező 17.246.188-ból.

Ezek a számítások az elveszett privát kulcsok, és a Satoshi által birtokolt koinokból származnak.

Egy James nevű informatikus még régebben kidobott egy 7.500 bitcoint tároló merevlemezt. Egy másik ember, a Gizmodo szerkesztője 2012-ben hasonlóan veszített el 1.400 tokent.

A kibányászható bitcoinok száma

A jó hír az, hogy még így is 3.7 millió bitcoin vár arra, hogy kibányásszák. Ez a folyamat több mint 100 évet vesz majd igénybe. A korábbi történések alapján azonban továbbra is számíthatunk arra, hogy ezeknek nagy része használhatatlan lesz, de a befektetők már sokkal óvatosabbak úgyhogy biztosan kevesebb fog elveszni, mint korábban.

Érdekes viszont belegondolni, hogy ha 10 év alatt ennyire felelőtlenek voltak a tulajdonosok, mi vár ránk az elkövetkező 100 évben?

Az elveszett bitcoinok sorsa

Gondolom Te is elgondolkodtál már ezen, kedves olvasó. Szomorú belegondolni, hogy ezek már örökre elvesztek, ugyanis a tárcák kulcsai nélkül ezek hozzáférhetetlenek. Az elveszett bitcoinok örökre megtalálhatóak lesznek azok címén, érintetlenül.

Forrás: btcnn.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép estéd!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

One Comment on “Mégis mennyi bitcoin van forgalomban?”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük