Jelentősen növekedett a kriptós befektetési csalások száma 2023-ban

Az amerikai FBI adatai alapján az Egyesült Államokban 2023-ban a befektetési csalások 86%-át kriptopénzekkel hajtották végre.

A nyomozók felmérései alapján az ilyen típusú csalások aránya nagymértékben emelkedett a tavalyi évben.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A jelentésből kiderül, hogy míg 2022-ben a kriptós befektetési csalások károsultjai 2,57 milliárd dollárt vesztettek, 2023-ra ez 53%-kal megnőtt, így az ellopott pénz értéke eléri a 3,94 milliárd dollárt.

A vesztségek összesített mértéke meghaladja a 4,57 milliárdot, és ennek nagyobb része, 86%-a a kriptókhoz köthető, azok alkalmazásával hajtották végre.

kripo
Forrás: FBI/IC3

Az FBI elmondása alapján a csalások nagy részét azzal az ígérettel népszerűsítik, hogy a befektetések hatalmas hozammal járnak majd.

„Ezeket a csalásokat kifejezetten úgy alakítják, ki, hogy vonzóak legyenek azok számára, akik jövedelmező, jól profitáló befektetést keresnek.”

A csalások egy másik népszerű típusa az úgynevezett randicsalás. Ennek során az elkövetők hamis személyazonosságot vesznek fel, és romantikus viszony ígéretével hálózzák be az áldozataikat.

Ezután különböző történeteket kitalálva ráveszik őket, hogy adjanak nekik pénzt, vagy fektessenek be, ezután pedig a megszerzett összeggel egyszerűen odébbállnak.

A Chainalysis felmérései alapján az ilyen típusú átverésekkel 374 millió dollárnyi kriptopénzhez jutottak a bűnözők 2023-ban.

Az adathalászat is veszélyes üzem, 2023 során a hivatalos információk alapján több, mint 324 ezer befektetőt sikerült így átverni, akik aztán 295 millió dollárt vesztettek, mikor a tárcáikat kiürítették az elkövetők.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Az adatokból ráadásul az is kiderül, hogy nem az USA az egyetlen, ahol ilyen bűncselekmények történnek.

A világ számos pontjáról érkeznek beszámolók hasonló csalásokról.

Ausztráliában 2023 áprilisában osztottak meg egy felmérést, amelyből kiderült, 146,9 millió dolláros veszteséget szenvedtek a helyi lakosok az ilyen befektetési csalások miatt a 2022-es évben.

Ez 2021-hez képest jelentős mértékű, 162,4%-os növekedésnek számít.

Olvastad már? Eljött a Bitcoin-csúcs? A legfontosabb BTC ciklus mutatói, amelyeket figyelemmel kell kísérni

Kiemelt kép

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin visszahúzódik 100 ezer dollár alá – mi jön most a piacon?

A Bitcoin az elmúlt napokban úgy viselkedett, mintha elfogyott volna a lendülete: a rali hirtelen megtorpant, az ár pedig visszacsúszott 100 ezer dollár alá. A...

Szingapúr már 2026-ra készül: jönnek a tokenizált állampapírok és a saját CBDC-s elszámolás

Szingapúr újabb lépést tett afelé, hogy tényleg megérkezzen a pénzügy jövője. A helyi jegybank, a Monetary Authority of Singapore (MAS) bejelentette: 2026-ban olyan pilot indul,...

Taiwan történelmet írhat: jöhet a saját nemzeti Bitcoin-tartalék?

Taiwanban olyan lépés körvonalazódik, amire Ázsiában eddig még nem volt példa: a kormány hivatalosan megvizsgálhatja, hogy a Bitcoin helyet kaphat-e a nemzeti stratégiai tartalékok között. Nem...

A JPMorgan elindítja az intézményi JPM Coint a Base blokkláncon

A JPMorgan Chase hivatalosan elindította az amerikaidollár-fedezetű digitális betéti tokenjét, a JPM Coint (JPMD). A token, amelyet intézményi ügyfeleknek terveztek, a JPMorgannél tartott dollárbetéteket képviseli. Lehetővé teszi...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.