India: Talengána állam a blokklánc-technológiát alkalmazna az állami szektorban

 

Az indiai Telangána állam az egész közigazgatási területre kiterjedő blokkláncprojektekkel szeretné átláthatóvá és hatékonyabbá tenni a nyilvános adminisztrációt.

A Business Standard július 26-án írta meg, hogy az állam kormányának egy vezető tisztviselője szerint a telangánai kormány számos kormányzati rendszerben szeretné implementálni a technológiát.

Egyetértési megállapodás a Nemzetközi Blokklánckongresszuson

Tealngána információtechnológiai és iparági titkára, Jayesh Ranjan azt mondta, „a következő hónapban tartandó Nemzetközi Blokklánckongresszuson néhány vállalattal egyetértési megállapodást írunk alá.”

Ranjan azonban nem nevezte meg azokat az állami adminisztrációs területeket, amelyekben a blokklánc-technológiát alkalmazni fogják.

A Nucleus Vision vezérigazgatója, Abhishek Pitti főszervező elmondta, hogy a Nemzetközi Blokklánckongresszus 3 napig tart majd. Augusztus 3-4. között a Hyderabad, augusztus 5-én pedig a Goa lesz a rendezvény házigazdája.

Becslések szerint a háromnapos esemény, amely elsősorban a blokklánc-technológia lehetőségeire összpontosít, nagyjából 3.000 embert vonzz majd. Szintén fellép majd 80 vendégelőadó, beleértve kormányzati személyeket, illetve a milliárdos amerikai kriptobefektetőt, Tim Drapert.

Egyre több állam adoptálja a blokkláncot.

A jelenlegi globális tendencia az, hogy a blokkláncot igencsak felkarolták a világ kormányai. A BTCManager július 25-én számolt be arról, hogy a kínai Nanking városa egy masszív, 1,48 milliárd dolláros blokkláncbefektetést jelentett be, amellyel lendületet szeretnének adni a nyilvános blokkláncprojekteknek. Kína Információtechnológiai Minisztériuma szintén csatlakozott az elfogadók hosszú sorához, amikor annak igazgatóhelyettese – a kínai gazdaság paradigmái között – felszólalt az úttörő technológia „ipari” adoptációja mellett.

Idén júniusban az indiai kormány bejelentette IndiaChain-nak nevezett nemzeti blokkláncprojektjének elindítását. A projekt állítólag biztonságot és nagyobb hatékonyságot kínálna az ingatlanpiacon, az ellátási láncban, az oktatásban, az energiaszektorban és a nemzeti személyazonosítás terén.

A kormány végső soron azt reméli, hogy miután nagymértékben implementálták a blokkláncmegoldásokat, azok megnövelik a kormány átláthatóságát – csökkentve a csalásokat és segítve a közjavak infrastruktúrájának egy jobb kiépülését, a szervezetek, az áruellátás, és a közszolgáltatások fejlesztése érdekében.

Még Dubai is azon dolgozik, hogy implementálja a blokkláncot egy speciális B2B modell segítségével. A város célja, hogy ezzel is továbbfejlessze az utazás és a turizmus ágazatát.

Forrás: btcmanager.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Mi sülhet ki az MLB és a Polymarket együttműködéséből?

A Major League Baseball (MLB) bejelentette, hogy „integritásvédelmi” megállapodást kötött az amerikai Árutőzsdei Határidős Bizottsággal (CFTC). Emellett külön megállapodást írt alá a Polymarket piacfogadási platformmal. Egy...

Bitcoin ETF-ek: egy piros nap ijesztő volt – de valami egészen más történik a háttérben

Március 18-án első ránézésre rossz hírt kapott a piac: az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből 129.6 millió dollár áramlott ki egyetlen nap alatt. Ez sokak számára...

Új irányba fordul az amerikai kriptoszabályozás

Az amerikai tőzsdefelügyelet új vezetése egyértelmű jelzést adott a piacnak: véget érhet a korábbi, szigorú „szabályozás végrehajtáson keresztül” korszak. Paul Atkins, az SEC elnöke most...

Fontos ellenállást tört át az XRP árfolyama

Az XRP árfolyama a jelek szerint magához tér, miután áttörte a hetekig tartó 1,4 dolláros ellenállást. Ahogy a kriptovaluta tovább próbál emelkedni, az elemzők megosztottak...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.