Ha eljön a tél, a bitcoin menedék?

-

A Bitcoin a 2008-as gazdasági világválság idején jött létre, mint az inflációval küzdő valuták alternatívája. Elmondható róla, hogy valódi választ ad az emberiség gazdasági problémáira, és elsődlegesen az emberekre van szabva (nem a bankokra, kormányokra stb.).

Olvastad már? 1.500 dolláros árfolyamot jósol a Bloomberg 

 

Egy sor befektető hisz abban, hogy a Bitcoin a válság viharával is képes lesz szembeállni. Ez teljesen megváltoztatná a nagyközönség kriptopénzekről kialakított esetlegesen negatív elképzeléseit. Biztonságos kikötővé válhat-e a Bitcoin, ha beköszönt a tél?

Sötét felhők gyülekeznek

Egyre többet beszélnek arról, hogy a következő világválság jelei megmutatkoztak. Már több mint 10 év telt el azóta, hogy a BTC működését leíró dokumentumot közzétették az interneten, és nagyjából ugyanennyi idő telt el a legutóbbi krízis óta is. Jelenleg a gazdaság (még) folyamatosan növekszik.

Éppen ezért jólét van: a bérek és fizetések növekednek, az emberek többet fogyasztanak, a kormányok magasabb adókat vetnek ki, a gyárak többet termelnek, a vállalkozások szélesítik szolgáltatáspalettájukat, nagyobb nyereségre tesznek szert, és növekszik az értékük.

Az utóbbi időkben azonban nyilvánvaló jelei vannak annak, hogy ez újra megváltozhat. A viszonylag gyorsan növekvő értéktőzsdén valami működésbe lépett. A piacgazdaságra ciklusok jellemzőek, és ez mindaddig így lesz, amíg nem találunk ki valami jobbat. Gyakorlatilag tehát biztos, hogy a válság el fog jönni. A kérdés csak az, hogy mikor, illetve hogy hogyan tudunk rá felkészülne.

A GDP fogalma

A GDP, azaz bruttó hazai termék, adott idő alatt (általában 1 év) alatt, adott helyen (általában országban) termelt összes végfelhasználásra szánt termék és szolgáltatás pénzben kifejezett összértéke. A gazdaság teljesítményének mérőszámát a GDP évközi változása szerint határozzák meg. Ha tehát a gazdaság növekszik, a GDP-nek is növekednie kell. Az évközi változásokat százalékban fejezik ki, az előző évhez viszonyítva. A növekedés így nem elég, „növekvő növekedés”-re van szükség. Egyértelmű viszont, hogy ez a tendencia hosszú távon nem tartható.

Mi lesz, ha eljön a tél?

A válság sokak számára aránylag elvont fogalom. Az emberek általában azt gondolják, hogy ez nyilván valami rossz dolog, amit csak a közgazdászok értenek. A valóságban azonban ez egyáltalán nem így van. Nagyon egyszerű folyamatról van szó ugyanis. A termelés mértéke meghaladja saját határait, majd egy kis ideig, néhány évig még pumpálják. Aztán meghúzzák a ravaszt, és minden összedől.

A következő folyamat egy amolyan ördögi kör. Csökkennek a nyereségek, az embereknek kevesebb pénzük lesz, kevesebbet fogyasztanak, az áruk és szolgáltatások ára esik, a gyárak kevesebbet termelnek, ez pedig elbocsátásokhoz vezet. Az embereknek ezután még kevesebb pénzük lesz, még kevesebbet vásárolnak, és az egész kezdődik elölről.

Vegyél részt promóciós játékunkban, és vidd el a több mint 20.000 forint összértékű nyeremények egyikét!
Bitcoin, a menedék

A válság nagyon jó lehetőségeket kínál az értékpapírokba és ingatlanokba történő befektetésekre. A világ legsikeresebb befektetői mind az alacsony árakat használták vásárlásra, miközben az utcákon vér folyt – jegyezte meg találóan egy híres 18. századi báró.

A kriptopénzekre nincs hatással a termelés. Esetleg a cégtokenek fognak majd a cég teljesítményével egyenes arányban zuhanni. A vállalatok tokenizálásáról tegnap reggeli cikkünkben írtunk. A Bitcoin egy inflációra képtelen valuta, amelyre nincs közvetlen hatással az állam gazdasága. Érmekibocsátásának mértéke nemsokára újra lecsökken majd.

A Bitcoin növekedéséhez nincs szükség semmilyen GDP-re. A kínálata tökéletesen rugalmatlan (egyáltalán nem befolyásolja az ára), az árfolyamát pedig teljes mértékben a kereslet határozza meg.

A kérdés csak az: vajon az összeomló piacok elől menekülő befektetők az aranyhoz hasonlóan csakugyan a bitcoinban találnak majd menedéket? Mi úgy gondoljuk, ez egyáltalán nem lehetetlen. A bitcoin azonban majd választ ad minderre, ha eljön az idő. A hiperinflációban azonban már sikeresen bebizonyította, mire képes.

 

Forrás: kryptomagazin.sk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Visszaszámlálás a bitcoin felezésig, 100 ezer vagy 55 ezer lesz a következő árfolyam

Április 20 nagy nap a Bitcoin hálózat számára, ismét itt a felezés, a kriptoközösség hangulata tagadhatatlanul emelkedett. Rengetegen úgy vélik, nagy emelkedés jöhet, és 100...

Ripple (XRP) technikai elemzés 04.20.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama április 13. és 17. között 0,59 dollárról 0,43 dollárra esett, majd április 18-án újra tesztelte és áttörte a 0,50 dolláros...

Az Ethereum és a Bitcoin ára lefelé, miközben az új mémérme a Raboo előértékesítése megközelíti az 1 millió dollárt

Vendégbejegyzés A Bitcoin és az Ethereum 2024 első negyedévében megkönnyítette a piac egészére kiterjedő rallyt. A második negyedév kezdete óta ezek a top tokenek komoly eséseket...

Fordulatok a Binance nigériai ügyében

Richard Teng, a Binance kriptotőzsde ügyvezetője a Dubajban zajló Token2049 konferencián tartott beszédében elmondta, együtt dolgoznak a nigériai hatóságokkal, hogy megoldják a tőzsde ügyeit az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!