Kriptovaluta

Már több mint 5000 francia dohányboltban árulnak bitcoint

A Keplerk bejelentette, hogy „újraindítja” kriptoszolgáltatásait, így az ügyfelek több mint 5000 francia dohányboltban vásárolhatnak bitcoint. Egy október 10-én kiadott Twitter-bejegyzés szerint a francia kriptostartup...

Négy nagyvállalat hagyja ott a Libra projektet

A Visa, az Ebay, a Stripe és a Mastercard is bejelentették, hogy nem vesznek részt a Facebook Libra Associationjében, illetve az azzal kapcsolatos stabilkoinprojektben. Négy...

Egy virginiai bányászközösségnek likvidálnia kell eszközeit

A BCause Mining, egy Virginia Beachben (USA) üzemelő bitcoinbányász cég felszólítást kapott eszközeinek felszámolására. Október 9-én, a helyi Virginian-Pilot híroldal számolt be róla, hogy a...

Kriptopénzben is kezel adományokat az UNICEF

Az UNICEF vált az ENSZ első olyan szervezetévé, amely bitcoinban is tart és folyósít támogatásokat. Az UNICEF által nyújtott hozzájárulásokat olyan kriptopénzekben tárolják majd,...

Felejtsd el a Librát, más közösségi médián keresztül is küldhetsz bitcoint

Egyébként is, kit érdekel a Libra? Hiszen ott a Block Matrix, egy olyan cég, melynek alkalmazásával bitcoint küldhetünk különböző közösségi oldalakon keresztül (kivétel a...

Digitális tokent indít az FC Bayern München, a rajongói részvétel javítására

A német FC Bayern München a legújabb focicsapat, amely blokkláncalapú termékeket hoz létre a rajongói számára. Október 11-én bejelentették, hogy a csapat üzleti megállapodást...

Már hivatalos: Az Alipay megtiltott minden bitcoinos tranzakciót

Az Alipay, a kínai e-kereskedelmi óriás, az Alibaba fizetési szolgáltatása hivatalosan is bejelentette, hogy tiltani fogja a bitcoinnal vagy más kriptopénzekkel kapcsolatos tranzakciókat. Ezt egy...

Nem mind arany, ami fénylik

A kriptovilág továbbra sem mentes a csalásoktól. A Karatbars alapítói azt ígérték, hogy „biztonságos aranyat” kínálnak a blokkláncipar számára a Karatgold koinokkal – úgy...

Legolvasottabb híreink