Changpeng Zhao: A közeljövőben a 16 000 dolláros bitcoin sem kizárt

-

Nem is olyan régen történt, amikor a bitcoin egy jelentősebb növekedés után a 10 ezer dollár határára került. Azóta képes volt tartani a 9-10 ezer dollár közötti szintet.
A Binance vezérigazgatója szerint azonban a 10 000 dolláros árfolyam még semmi ahhoz képest, ami készül. Changpeng Zhao előrejelzése szerint a közeljövőben a 16 000 dollár sem kizárt.

Az elmúlt 18 hónap legmagasabb értéke

A Binance vezetője egyike a kriptovilág legbefolyásosabb embereinek. CZ továbbra is bullishan nyilatkozik Twitter-fiókján. Nemrég azt jósolta, hogy a bitcoin akár azt a szintet is elérheti, amelyet már 18 hónapja nem láttunk – vagyis a 16 000 dollárt.

Lol, árfolyamot jósolni könnyű. Csak az időt nehéz hozzácsatolni. Nemsokára 16 000 dolláron leszünk túl-ish. 1,4 milliárd ember dolgozik mindezen, ahogy mondjuk.


Hogy pontosan kikre gondolt az 1,4 milliárddal, nem teljesen tiszta. A globális kriptoközösség ennél azért jóval kisebb. Lehetséges, hogy a Binance vezetője ezt a számot Kína nagyságára értette, amely megújult hozzáállásával nemrég újra bekapcsolódott az ágazat vérkeringésébe.
A vezérigazgazgató nemcsak a BTC-vel, de Kína és a kriptopénzek kapcsolatával szemben is bullish. A tőzsde nemrég nyitotta meg OTC-irodáját kínai kereskedők számára, Zhao pedig bitcoinvásárlás eszközeként hivatkozott az Alipayre és a WeChatre.
A Binance ezen felül új irodát nyitott Kínában, hogy lépést tartson a kriptopénzekkel kapcsolatos szolgáltatások növekvő igényeivel.
A múltban minden bizonnyal rossz pillanatokat is átéltek a hozzá hasonlók, például amikor a BTC ára villámszerűen lezuhant 10 000 dollárról.
Előtte ugyanis CZ meg volt győződve arról, hogy a kereskedők sajnálni fogják a 10 000 dolláron való eladást, illetve, hogy már soha többé nem fogunk négyjegyű bitcoinárat látni.

A BTC-alapú határidős ügyletek jövedelmező kereskedései

Ahogy azt láthatjuk, Changpeng Zhao jelenleg nagy megszállottja a bitcoinnak. Az egyik oldalon azért, mert minél nagyobb a bitcoin árfolyama, annál többen kereskednek, ezáltal annál nagyobbak a kriptotőzsdék bevételei.
Másrészt viszont – ami nyilván lényegesebb – a Binance jelenleg is küzd a BTC határidős ügyletek kereskedése területén elfoglalt első pozíciójáért, amely a piac legnagyobb, leglikvidebb, leginkább jövedelmező szegmenseinek egyike.
A bitcoin növekedése ennek ellenére nem attól függ, hogy befolyásos vagy átlagos emberek milyen árfolyamot jósolnak a számára. Az év végi ralik azok, ahol a bitcoin már többször bizonyított, főleg 2017-ben.
Most ebben a forgatókönyvben további tényezőként ott szerepel a blokkjutalom-feleződés, amely az elkövetkező év májusában vár ránk.

Olvastad már? Tom Lee: az amerikai dollár 99%-a spekulatív, miért csak a bitcoint gyanúsítják?

A BTC „Fear and Greed“ indexe jelenleg valahol középen mozog, 50 pont körül – ez semmilyen irányba történő kitörésre nem ad okot. Maradt tehát az, ami ezen a piacon már megszokott – várni, hogy mit hoz a jövő.
Forrás: kryptomagazin.sk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!