Bulgáriában megszűntették a NEXO elleni pert

A bolgár hatóságok nyilatkozata alapján a NEXO nem követett el semmiféle törvénytelenséget, nincs bizonyíték pénzmosásra, adócsalásra, vagy bármiféle csalásra.

A Nexo, a népszerű defi hitelezési platform ellen tavaly szeptemberben emeltek vádat, miután a hatóságok vizsgálatot indítottak lehetséges pénzmosás, engedélyezetlen banki szolgáltatások nyújtása, és a szankciók megszegésének a vádjaival.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az ország főügyészsége nemrégiben ejtett minden vádat, és úgy nyilatkoztak, hogy a Nexo tevékenysége semmilyen törvénybe nem ütközik.

A hivatalos közleményben kiemelték, hogy az ügyben eljáró ügyészek semmilyen bűncselekményre nem találtak bizonyítékot.

A vádak alapján K. Kanchev, A. Trenchev, K. Metodiev, és T. Nikolov lettek perbe fogva, mint lehetséges elkövetők, akik állítólag 2018 és 2023 januárja között bűnszövetkezet formájában szereztek profitot a cégen keresztül.

Kanchev és Trenchev további illegális banki tevékenységgel is meg lett vádolva, hiszen a Nexo platformon keresztül letétbe helyezni és hitelezni is lehet különböző külföldi valutákat.

A nyomozás során számos tanút hallgattak ki, elemezték a számlák pénzmozgását, házkutatásokat és lefoglalásokat egyaránt tartottak.

Az eljárás során a hatóságoknak egy félmillió dolláros pénzkeret is a rendelkezésére állt, hogy különböző szakértőket kérjenek fel tanácsadásra, de ez végül szükségtelennek bizonyult.

A döntésben a bulgáriai törvények kriptopénzekre vonatkozó szakaszai is nagy szerepet játszottak.

Egésze pontosan a nem vonatkozó szakaszok, Bulgáriában ugyanis a kriptopénzeknek nincsen törvényes pénzügyi státusza.

Az ügyészség megfogalmazása alapján Bulgáriában nincsen olyan jogi keretrendszer, amely kifejezetten vonatkozna a kriptopénzekre is, és így a Nexo üzleti tevékenysége nem számít szabályozottnak, és ezért engedély, regisztráció, és különböző jogosultságok sem szükségesek hozzá.

„A Nexo által kezelt kriptopénzek Bulgáriában nem számítanak pénzeszközöknek. Így a Nexo termékei, szolgáltatásai sem pénzügyi termékek és szolgáltatások. Így semmiféle tevékenység, amelyet ezekkel az eszközökkel végeznek, vagy szolgáltatásként ajánlanak az ügyfeleiknek, nem tartozik a pénzügyi, befektetési tevékenységek körébe.”

A jogszabályok alapján a kriptopénzek kereskedelme sem számít szabályozott tevékenységnek, és így az is szabadon végezhető az országban.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A virtuális pénznemek jogilag sem számítanak törvényes fizetőeszköznek, így az azokra vonatkozó törvények sem érvényesek rájuk.

Az ügyészség így arra jutott, hogy a Nexo tevékenysége semmilyen téren sem számíthat törvényszegésnek, így megszűntette ellenük az eljárást, felmentve a vádlottakat.

Olvastad már? Alig maradt már token az előértékesítésen, jön az árrobbanás?

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A főnix a Celsius hamvaiból: AI adatközpontra nyergel át az Ionic Digital

A kriptóban kevés olyan projekt van, ami a teljes csődből képes lenne feltámadni, ráadásul úgy, hogy közben teljesen más ruhát vesz fel. Az Ionic Digital...

Nagyon mennek a stablecoinok a TRON hálózatán

Amikor az átlagos kriptós a TRON-ra gondol, valószínűleg még mindig a 2017-es altcoin-hype, Justin Sun marketinghúzásai vagy az agresszív ármozgások jutnak az eszébe. Pedig miközben...

Öt új deviza került fel a JPMorgan blokkláncos fizetési hálózatára

A blokkláncról a legtöbb embernek rögtön a kriptótőzsdék, a volatilitás és a lakossági spekuláció ugrik be. A hagyományos bankrendszer viszont az elmúlt években teljesen más...

Globális kriptoverseny: London öltönyt ad a szektorra, Kazahsztán meg várost húzna köré

A kripto világa évekig arról szólt, hogy a projektek próbáltak elbújni a szabályozók elől a Kajmán-szigeteken vagy Bahamákon. Ez jól működött egy darabig, de aztán...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.