Alig maradt már token az előértékesítésen, jön az árrobbanás?

-


Vendégbejegyzés


Az egyik legizgalmasabb előértékesítési lehetőség a végéhez közeledik 2023-ban. A minden egyben AI ökoszisztéma, az yPredict már majdnem 6 millió dollárt gyűjtött össze az ICO-ján.

Ez erőteljes keresletet jelez az izgalmas, valódi felhasználási esetek iránt. 

A YPRED azonban most az előértékesítés utolsó szakaszánál tart. Az ICO akkor ér véget, amikor a tokenek eladásából származó összeg eléri a 6,5 millió dolláros mérföldkövet.

A 8 szakasz mindegyike után az YPRED előértékesítési ára emelkedett. Ennek az volt a célja, hogy a korai vásárlókat megjutalmazza.

Ezért azok a befektetők, akik korán bekapcsolódtak az yPredict előértékesítésébe, máris jelentős eredményt láthatnak a portfóliójukban.

A token iránt érdeklődő vásárlóknak azonban még mindig van lehetősége arra, hogy megtapasztalhassák az előértékesítés előnyeit.

Méghozzá azért, mert az YPRED ára 10 százalékkal, 0,11 dollárról 0,12 dollárra ugrik az ICO befejezésekor. Bár hozzá kell tennünk, hogy a legizgalmasabb hozamok a token tőzsdei bevezetése után következnek majd be.

Az olyan kriptoelemzők, mint Michael Wrubel és a Cilinix Crypto rendkívül bikás hangulatot látnak az yPredict életében.

A Cilinix Crypto előrejelzése szerint az új kriptovaluta 10-szeres kitöréssel indtíht el egy új bikafutamot.

Az yPredict lehet a következő nagy AI token

Az AI-alapú kriptopénzek iránt rendkívül nagy a kereslet, mivel a jövő évi kripto bikapiac alatt ígéretes hozamokat várnak tőlük.

CryptoGodJohn elemző, akinek több mint 500 ezer követője van az X-en, úgy véli, hogy az AI a kriptók között „még a felszínt sem karcolta meg”. Azt jósolja, hogy ezen a területen még hosszú út áll előttünk.

Az yPredict pontosan ilyen projekt, amely várhatóan nagyot szól majd. Különösen azért, mert úgy tervezték, hogy jelentős előnyt biztosítson a kriptokereskedőknek és a befektetőknek.

A kriptopiac rendkívül volatilis környezet, ami még a tapasztalt kripto bennszülötteket is megviselheti, nemhogy a kezdőket.

Az yPredict azonban AI-alapú eszközök és ML-alapú, prediktív adatmodellek széles skáláját nyújtja a felhasználóknak, hogy hozzásegítse őket a nyerő kereskedési élményhez.

előértékesítés

Az alábbiakban essen szó az yPredict néhány legizgalmasabb eszközéről!

Megnézem a yPredictet

yPredict piaci előrejelzések

A Market Predictions az yPredict legnépszerűbb szolgáltatása, amit úgy terveztek meg, hogy bárkinek szabadon használható legyen.

Minden YPRED befektető élethosszig tartó hozzáférést kap az eszközhöz, amely több ezer kriptoeszköz és értékpapír pontos árfolyam-előrejelzését hivatott biztosítani. 

yPredict piactér

A Marketplace minden bizonnyal az yPredict zászlóshajója, és sok elemző dicsérte a működését.

A platform lehetővé teszi, hogy a legjobb 1 százalék ML és AI szakértő, kvantor és pénzügyi szakértő közzé tehesse a saját, élvonalbeli előrejelző adatmodelljét. Ezeket pedig az yPredict csapata is ellenőriz majd. 

A platform felhasználói ezután megvásárolhatják ezeket a modelleket, és saját kereskedési stratégiájukban jelzésekként használhatják azokat. Ezek segítségével aztán okos befektetési döntéseket hozhatnak.

Ezen kívül minden egyes megvásárolt előfizetésből származó bevétel egy részét tétjuttatásként osztják szét a meglévő YPRED tulajdonosok között.

Ennek eredményeként a tokenjeit lekötő befektetők akár 45 százalékos negyedéves tétjuttatásban is részesülhetnek. Ez lényegesen magasabb, mint az iparágban szokásos 5-7 százalékos jutalom. 

yPredict Analytics

Az yPredict Analytics olyan eszközök kombinációját használja, mint például az automatikus grafikonminta-felismerés, az automatikus indikátorelemzés, a hangulatelemzés és a tranzakciós adatok elemzése. Ezekkel segít a befektetőknek valós időben okos döntéseket hozni.

A technikai elemzésre a szakértő kereskedők nagymértékben tudnak támaszkodni a döntéshozatali folyamatban, de az új kereskedőknek ez megterhelő feladat lehet.

Annak érdekében, hogy minden szintű felhasználó a lehető legköltséghatékonyabb előnyökhöz juthasson, az Analytics platform háromszintű, szabadon felhasználású modellben érhető el.

Három tagsági szint érhető el, az ingyenes, az aktív és a profi kereskedő szintű tagság.

yPredict terminál

A Terminál kereskedési motor kifejezetten a profi kereskedőknek készült.

Azoknak, akiknek villámgyorsan kell végrehajtaniuk a kereskedéseket, hogy előnyre tegyenek szert a versenytársakkal szemben. Ez a kifinomult kereskedési platform a kereskedési díjakon keresztül generál bevételt.

A kripto befektetőket az yPredict egyedülálló értékteremtésének köszönhetően az árfolyam potenciálja izgatta.

Azonban az érdeklődő vásárlóknak, akik szeretnék kihasználni a maximális előnyöket, magát az YPRED tokent kell megvásárolniuk az előértékesítésen, mielőtt az potenciálisan a nyílt piacon berobban.

Megnézem a yPredictet

Ez is érdekelhet:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Ezt a publikációt Vendégíró bocsátja rendelkezésre. A Kriptoworld nem támogat, és nem vállal felelősséget vagy kötelezettséget az ezen az oldalán található tartalmakért, pontosságért, minőségért, reklámokért, termékekért vagy egyéb anyagokért. Az olvasóknak saját kutatásokat kell végezniük, mielőtt bármilyen, a céggel kapcsolatos lépést megtennének. A Kriptoworld sem közvetlenül, sem közvetve nem felelős semmilyen kárért vagy veszteségért, amelyet a vendégbejegyzésben említett tartalmak, áruk vagy szolgáltatások használata vagy az azokra való hagyatkozás okoz vagy feltételezhetően okozhat!

Legfrissebb bejegyzéseink

Peter Brandt megelőlegezi a Tether összeomlását és az USD bukását

Peter Brandt a világ legnagyobb stablecoinjának, a Tether-nek a stabilitásával kapcsolatban komoly kételyeinek adott hangot. Ez az aggodalma egybecseng az USDT-t és a Tether menedzsmentjét...

Miért emelkedett ma a Bitcoin ára?

A Bitcoin piacán ma gyors fellendülés következett be a 65.000 dollár közeli medvés kereskedési időszakot követően. A piaci tőke 1,3 billió dollárra ugrott, ami egy figyelemre...

Az ETH ETF lehetséges júliusi bevezetése, hogyan fogja újraértelmezni az altcoin piacot

Vendégbejegyzés Az ETH ETF júliusban tervezett elindítása jelentős változásokat hozhat az altcoinok piacán. Elemzők szerint ez a lépés hatással lehet a kereskedési stratégiákra és a piaci értékelésekre. A...

Sorra hagyják el a bálnák a Bitcoint, inkább a mesterséges intelligencia felé fordulnak

A hosszú távú bitcoin-tulajdonosok és a bányászok az elmúlt két hétben az eszköz legnagyobb eladói közé tartoztak. Úgy néz ki, most inkább a mesterséges intelligenciát...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!