Kemény menet áll a bitcoin mögött, ahogy hetek óta először át tudta törni a tízezer dolláros ellenállást, hogy rögtön utána erős ütést kapjon.

Percek alatt 1500 dollárral csökkent az árfolyam a BitMEX-en, vélhetően az eladási ajánlatok felpörgése miatt.

Bitcoin vásárlás, eladás gyorsan, kényelmesen, egyszerűen, biztonságosan. Válts kriptovalutát, mint például az Ether, Litecoin, Bitcoin Cash. Kattints a részletekért!

Más derivatíva tőzsdéken, ahogy a spot piacokon is, a BTC tartani tudta a 9000 dolláros szintet. A brutális kiárusítás ellenére a Bloomberg elemzői továbbra is duplázódásra számítanak, még az idén.

Ehhez az amúgy üdvözlendő forgatókönyvhöz a mögöttes fundamentumokat is megosztották.

Húszezer még idén

Mike McGlone, a Bloomberg jól ismert vezető elemzője szerint a bitcoin jó úton halad, hogy idén elérje az eddigi rekordárát.

McGlone úgy érvel, az előző hónapok ármozgásai, a felezés előtt és után is, nagyon hasonlóak a 2016-os mozgásokhoz. Ha pedig ez tovább folytatódik, akkor jön a húszezer.

„A bitcoin most szinte pontosan másolja a 2016-os mozgást. Azóta ugyan eltelt négy év, és a ’18-as, 75%-os zuhanás óta is kettő, mégis úgy véljük, ha folytatódik ez a trend, akkor idén újra eléri az eddigi rekordot, a 20000 dollárt.”

Az optimizmus nem véletlen, több piaci faktort is azonosítottak, amelyek ebbe az irányba mutatnak:

  • a bitcoin felülteljesíti a tőzsdepiacot, így több befektetőt csábíthat a kriptoszférába
  • növekszik az intézményi részvétel, ez a CME határidős piacából látszik
  • az aktív bitcoin-címek száma növekszik
  • a felezés várhatóan pozitív hatással lesz a piaci kereslet-kínálat dinamikájára.

Más is hasonlóra számít

Nem McGlone az egyetlen, akinek a szeme előtt a 20k lebeg. Arthur Hayes, a BitMEX ügyvezetője az áprilisi hírlevelükben szintén úgy nyilatkozott, szerintük a BTC még idén új rekordárat ér el.

Ezt pedig a kormányok és központi bankok által erőltetett gigantikus pénzügyi mentőcsomagok fogják megalapozni:

„Mindenki tudja, hogy mi forog kockán, és ez az, amiért a bankárok és a politikusok minden lehetséges eszközt bevetnek a problémák megoldására. De csak ismételni tudom magam, ez inflációt fog okozni. Több pénz fog jutni a csökkenő mennyiségű termékre és szolgáltatásra. Csak két dolog létezik, amelyiket át lehet vinni az új rendszerbe, bármilyen is lesz az, az arany és a bitcoin.”

Dan Morehead, a világ egyik legnagyobb kriptó-fókuszú befektetési alap, a Pantera Capital vezetője szinte pontosan ugyanezeket az aggályokat vetette fel.

Ő az áprilisi hírlevélben írt arról, hogy a központi bankok pénznyomtatása miatt minden termék, amelyből nem lehet ugyanilyen gyorsan újat előállítani, drágulni fog:

„Ahogy a kormányok növelik a papírpénz mennyiségét, több papírdarab fog kelleni ahhoz, hogy megvásárolj valamit, amelynek nem növelhető a készlete. Például részvényt, vagy ingatlant, amelyek így többe fognak kerülni. Úgy vélem ez fog történni. Emellett persze más eszközosztályok ára is inflálódni fog, az aranyé, a bitcoiné, és a többi kriptopénzé is.”

Olvastad már? A hagyományos befektetők kiszóródnak a mintázatok követésével

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.

Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.