Az XRP meglepheti a piacot?

Az XRP, az ötödik legnagyobb kriptopénz, meglepheti a kereskedőket, tekintettel a jelenlegi piaci helyzetre.

A Glassnode társalapítója, aki az X-en Negentropic néven tevékenykedik, egy friss tweetben jelezte, hogy a jelenlegi kriptokörnyezet továbbra is volatilis.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Úgy folytatta, hogy azok számára, akik hajlandóak további kockázatot vállalni, az olyan nagy tőkeértékűek, mint az XRP, érdemes lehet közelebbről is megnézni.

A Glassnode társalapítója szerint kockázat szempontjából a piac egy újabb felfelé irányuló mozgásra készülhet.

A kockázati jel agresszívan csökkent 100-ról, némi volatilitással, hasonlóan ahhoz, ahogyan a 2023-as kiemelkedő felfutás előtt. Ez alapján a piac talán előkészíti a terepet a következő erős elmozduláshoz.

Az XRP október 3-án jelentős emelkedést produkált, 0,547 dolláros csúcsra emelkedett, amikor a SEC közbenső fellebbezést kérő indítványát elutasították

További jó hír, hogy a Ripple bejelentette, hogy Szingapúrban Major Payment Institution engedélyt kapott a digitális fizetési token szolgáltatásokra.

xrp
Forrás: tradingview.com

Az XRP azonban némi profitfelvételt tapasztalt, mivel az árfolyam arra a szintre esett, ahol jelenleg kereskedik. Az XRP az elmúlt 24 órában 0,56%-ot esett, a cikk írásakor 0,5173 dolláron állt.

A kereskedők akár szoros figyelemmel is kísérhetik az XRP-t, mivel az árfolyama egy szűk sávba rendeződik röviddel a halálkereszt kialakulása után a napi grafikonon.

A történelmi előzmények alapján az XRP múltbeli halálkereszt eseményei gyakran jeleztek nagyobb vagy köztes árfolyampontokat.

Ebben a tekintetben az XRP a jelenlegi konszolidáción keresztül bázist építhet a magasabbra lépés előkészítéseként. A Ripple- SEC-perében is pozitívumot sejtet a Ripple.

A CryptoLaw alapítója, John Deaton egy nemrégiben adott podcast interjúban kijelentette, hogy:

„a SEC esélyei a per megnyerésére szinte a nullához közelítenek. Az egyetlen lehetőségük most az, hogy vagy elutasítják a keresetet, vagy egyezségről tárgyalnak, amit talán éppen most tesznek meg. A Ripple célja, hogy a lehető legtöbb kiadást visszakapja”.

Olvastad már? Az Avalanche Stars Aréna hackernek esett áldozatul

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Orosz vezetők kerültek az A7 fizetési hálózat élére

Alig két héttel azután, hogy Washington nemzetközi bűnszervezetként azonosította az A7 fizetési hálózatot, Oroszország három meghatározó kormányzati szereplője kapott helyet a vállalat felügyelőbizottságában. A lépés...

Kizárhatják az indexekből a bitcoin treasury cégeket

Új front nyílt a bitcoint felhalmozó vállalatok körül: az MSCI elfogadta azokat a szabályokat, amelyek a befektetési alapokra hasonlító, úgynevezett nem működő cégeket kizárhatják a...

Újra 80.000 dollár közelében a bitcoin árfolyama

Újra felrázta a piacokat a geopolitikai kockázat: az olaj havi csúcsra emelkedett, miközben a bitcoin ismét a 80.000 dolláros támasz közelébe került. A befektetők most...

A Bitget leállítja a szolgáltatásokat egyes ügyfeleinél

A Bitget bizonyos felhasználóknál leállítja a szolgáltatásokat, de állítása szerint az ügyfélvagyon nincs veszélyben. Újabb fontos változást jelentett be a Bitget: a kriptotőzsde egy egyszeri intézkedés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.