Az Amber Group vezérigazgatója szerint a bitcoin már nem lufi

Michael Wu szerint a nagy ingadozások ellenére a bitcoint már nem fenyegeti egy lufi veszélye.
A bitcoint – több mint 10 éves fennállása során – már sokan nevezték lufinak.

Michael Wu, az Amber Group pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó cég vezérigazgatója szerint azonban ennek vége.

„Mindig így zajlik ez egy paradigmaváltás során.” – mondta Wu egy CNBC-interjú során. „Az emberek kételkednek, szkeptikusan állnak hozzá, amely természetes, mivel idő kell hozzá, hogy megértsék mi ez az új dolog, és fenntartható-e.”
„Az elején a szkepticizmus jelentős áringadozással jár. Azonban úgy gondolom, hogy a bitcoint már nem lehet lufinak nevezni, mivel már intézmények, milliárdosok, több milliárd dollár értékű cégek is kezdenek beszállni. Bitcoint vásárolnak, és csak 21 millió bitcoin lesz valaha.”

Ezzel arra utalt, hogy az elmúlt hónapok során számos nagy befektető lépett be. A Microstrategy egymaga több mint 1 milliárd dollárt fektetett bitcoinba. A MassMutual 100 millió dollárral, a Square pedig 50 millió dollárral szállt be a kriptovilágba.
A bitcoin hosszú távú árfolyam-emelkedésében kiemelt szerepe van a korlátozott készletnek és az egyre növekvő érdeklődésnek.

„Továbbra is lesznek ingadozások és rövid távú korrekciók. Lehet, hogy egyes korrekciók durvábbak lesznek, de már átléptük azt a pontot, hogy a bitcoint lufinak nevezzük.”


Wu a bitcoin vagyontárolási szerepéről is szót ejtett. A bitcoint sokszor hasonlították az aranyhoz az elmúlt évek során.

„A legrosszabb az, hogy a bitcoin az arany egy jobb formája.”

- Advertisement -

Szerdán az Amber Group bejelentette, hogy a cég egyik üzlettársa, Annabelle Huang azt a feladatot kapta, hogy tovább népszerűsítse a bitcoint az intézményi és hagyományos befektetők körében a dél-koreai, japán, hongkongi, szingapúri, tajpeji, és észak-amerikai régiókban.

Olvastad már? Fairspin blokklánckaszinó – új játékok, nagy versenyek, hatalmas bónuszok

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

78 ezer dollár fölé pattant a bitcoin árfolyama a félidős választások után

A bitcoin árfolyama rövid időre 75.600 dollár közelébe zuhant az amerikai félidős választások után, majd gyorsan visszakapaszkodott 78.000 dollár fölé. A mozgás azt mutatja, hogy...

A bitcoin árfolyama nyomán 117 ezer pozíció zárult

A bitcoin néhány óra alatt visszakapaszkodott a 75.600 dolláros mélypontról 81.000 dollár közelébe. A hirtelen fordulat közben több mint 117.000 tőkeáttételes pozíció záródott kényszerlikvidálással. A shortosok...

Phenjan tagadja a Binance-hackkel kapcsolatos észak-koreai vádat

Észak-Korea visszautasítja, hogy köze lenne a Binance történetének legnagyobb hackertámadásához. Phenjan szerint Washington politikai célból próbálja összekapcsolni az országot a 6,36 milliárd dolláros kriptolopással. Phenjan visszafordítja...

A mesterséges intelligencia is hozzájárulhat az ausztrál inflációhoz

Az ausztrál jegybank 25 bázisponttal, 4,85 százalékra emelte az irányadó kamatot. A döntés mögött az energiaárak újabb emelkedése és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások inflációs...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.