Áresésre számít a felezés után a JPMorgan

A JPMorgan elemzői szerint az áprilisban érkező felezés után a bitcoin árfolyama akár 42 ezer dollárig is eshet, mivel az esemény után vélhetően alábbhagy majd az eufória.

Emellett úgy vélik, a felezés, és annak várható piaci hatásai már úgymond be lette árazva.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


JPMorgan várakozásai szerint Bitcoin csökkenése 42.000 dollárig

A múlt hét csütörtökön publikált posztjukban a nagy befektetési bank elemzői úgy fogalmaztak, hogy az áprilisi felezés után az árfolyam drasztikus visszahúzódására érdemes számítani.

Az elemzőik szerint egy bitcoin jelenlegi átlagos elállítási költsége 26500 dollár körül mozog, és ez a felezés után ennek a duplájára ugrik, azaz 53 ezer dollárra.

Emellett persze a bányászati nehézség is megnőhet, amely következtében viszont a kisebb bányászok kieshetnek a ringből.

Ha ez megtörténik, akkor viszont a következő nehézségi igazítás során a lecsökkent hashráta miatt maga a nehézség is lecsökkenhet.

Ez pedig azzal jár, hogy az előállításai költség szintén alacsonyabbá válik.

„Egy 20%-os csökkenés a hashrátában visszahozná ezt az értéket a historikus átlag közelébe, ennek eredményeképpen pedig az eredeti becsléseink alapján a 42 ezer dolláros régióban lenne valahol az előállítási költség. Azt gondoljuk, hogy a bitcoin árfolyama pontosan erre a szintre fog visszaesni áprilisban, mikor a felezés után alábbhagy majd a piaci eufória.”

A bank elemzői két fontos tényezőre alapozzák az előrejelzésüket.

Az egyik a felezés utáni átlagos áramdíj, amely jelenleg 5 cent körül mozog a bányászoknak, de ez természetesen függ attól, hogy hol működtetik a gépparkjukat, és a műveleteik mértékétől egyaránt.

A másik tényező az, hogy a bányászat áprilistól sokkal energia-intenzívebbé válik, hiszen ugyanannyi munkával csak feleannyi bitcoinhoz lehet jutni.

Sokan úgy vélik, hogy azok a bányászok, akik kevésbé hatékony gépparkkal dolgoznak, vagy drágábban jutnak áramhoz, végül kieshetnek a ringből, és nem tudnak majd nyereségesen működni, mivel a költségek meg fogják haladni a bevételeket.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Ez fog majd végül ahhoz vezetni, hogy a hálózati hashráta valószínűleg 20%-kal csökkenni fog.

A JPMorgan a múlt hónapban úgy nyilatkozott, hogy a bitcoin felezését már beárazta a piac, és megosztották egy viszonylag friss felmérésük eredményét is.

Eszerint az általuk megkérdezett több, mint 4000 intézményi befektető 78%-a egyáltalán nem tervezte, hogy kriptoeszközbe fektessen.

Olvastad már? Új Solana-t keres? Tekintsd át ezt a kripto választékot

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

PENGU árfolyam: a Pudgy Party mobiljáték és új partnerség 500%-os emelkedést hozhat?

Az elmúlt két hétben a PENGU árfolyam ismét lendületet kapott, köszönhetően a Pudgy Party mobiljáték globális megjelenésének és több stratégiai fejleménynek. A növekvő elfogadottság látványos: a...

A Bitcoin 115.400 dolláron, az altcoinok milliárdokat vonzanak – közeleg a következő nagy futam?

A Bitcoin jelenleg körülbelül 115.400 dolláron kereskedik, ami nagyjából 1%-os napi emelkedést jelent. Az Ethereum is kicsit magasabbra kapaszkodott, míg a Dogecoin 4–5%-ot ugrott, ezzel...

Hyperliquid új csúcsokat céloz a Paxos által támogatott stablecoinnal — a Zexpire hasonló utat próbál másolni

Vendégbejegyzés A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE, az év egyik legerősebb teljesítményt nyújtó kriptoeszköze, és új katalizátorok segíthetik a további raliban. A Paxos bejelentette, hogy elindítja az...

Az RWA szektor új csúcson: 76 milliárdos piac és 29 milliárd dollár on-chain tokenizáció

A valós eszközök tokenizációjához (RWA) kötődő tokenek az elmúlt héten 11%-ot ugrottak. A piaci kapitalizáció közel 76 milliárd dollárra emelkedett, miközben az on-chain tokenizált eszközök...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.