Amerika: A kriptopénzek támogatói és ellenzői

Október 11-én két fontosabb személy is beszédet mondott az amerikai szenátusi bankbizottság előtt a kriptopénzekről, illetve a társadalom és a digitális valuta összefonódásáról a jövőben.

 

Érdemes elolvasni: Mike  Novogratz: 2019 első felében új csúcsot érhet el a  Bitcoin

Egyazon digitális érme két oldala

A kriptopénzeket nem támogatók mellett egy lehetséges 2020-as demokrata jelölt, Alizabeth Warren foglalt állást, aki, ahogy a Forbes mondta, „két nagy csapást mért a kriptopénzre”. Bitcoin melletti érveit Peter Van Valkenburgh, a Coin Center kutatásának vezetője sorakoztatta fel.

A kriptopénzeket érintő kérdések széles skálán mozogtak: az ICO-kban résztvevő fogyasztóktól kezdve, a részvénypiacon soha nem látott megtérülésekig.

Egy szabályozatlan piac, kevés vagy semmilyen befektetői védelemmel – nem csak ezek miatt aggódott Warren.

Elmondása szerint „a kihívás az, hogy hogyan fejleszthetnénk a kriptó a termelői aspektusait a fogyasztók védelmével párhuzamosan.”

Ugyanakkor figyelmeztette Sherrod Brown ohioi szenátort is, aki legutóbb a bitcoinnal kapcsolatos pozitív hozzáállása miatt lett híres a kriptokörökben.

Fontos margójegyzet: Ha a Demokrata Párt a következő hónapban tartandó választásokon átveszi a szenátusi többséget, a bankbizottság elnöki székét Brown foglalná el.

Nem csak a jogi vagy pénzügyi biztonságot szavatoló területeken van bizonytalan helyzet: ha például hekkertámadás történik egy ICO-ban, a pénzek pedig elvesznek, a felhasználók számára általában nincs visszatérítés.

Mindezen buktatók ellenére Brown kifejtette azon véleményét, miszerint a kriptó és a blokklánc segíteni fog a jelenlegi pénzügyi szolgáltatások megújításában, és bankmentessé tételében. Elmondta azonban, hogy a való világbeli alkalmazásokból még kevés van, a hackertámadásokból, csalásokból és más gondokból pedig annál több.

Miközben az „ellenzék” nem tagadja ezeket az állításokat, inkább azokra a csodás dolgokra összpontosítanak, amelyeket a Bitcoin már elért, a kudarcokat pedig egy növekvő fájdalomként jellemezik.

Másrészt: forradalmi

Valkenburgh a Bitcoin felemelkedését az e-mail 1972-es hőskorához hasonlította; a most köznapinak számító kommunikációs szabvány szintén rengeteg munka folytán vált csak kiforrottá.

Azóta azonban az e-mail teljesen átformálta az országok és időzónak közötti kommunikációt. Ugyanezek az előnyök a kriptó pénzügyekben való felhasználásában sem hiányoznak.

A Bitcoin egyedülálló nyilvános pénzküldő infrastruktúrát nyújt, amellyel sok más privát rendszert felválthat. A központi irányítás sok problémához vezethet – Valkenburgh itt kiemelte az Equifax ellen történt hackertámadást, amely az amerikai lakosság nagyjából felére terjedt ki (143 millió ember).

A SWIFT, amely jelenleg a határon átívelő pénzküldések de facto szabványa, több millió dollárnyi csaló tranzakciót hajtott már végre meghackelt bankok miatt. A legnagyobb ezek közülük Észak-Koreába való utalás volt.

A bankolási rendszer szintén a legnagyobb elektronikus lopásokért felel – ilyen volt például az az 1,8 milliárd dollárt érő eset, amikor az indiai Punjab Nemzeti Bank korrupt alkalmazottai hamis SWIFT-üzeneteket hitelesítettek.

Mindenesetre a bizottság elmondta, hogy még mélyebben bele kell merülniük a témába, és addig nem foglalnak állást az ügyben, amíg át nem tanulmányozták mindkét fél érveléseit.

Forrás: btcmanager.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Shiba Inu airdrop: óriási jutalmak várják a CRO-stakelőket

A Crypto.com új airdropkampányt indított, 250.000 dollár értékű Shiba Inu jutalommal. A felhasználóknak CRO tokent kell lekötniük az Airdrop Arénában, hogy részt vehessenek. Az esemény 2025....

Szárnyalnak a Solana mém érmék – vajon a Snorter is csatlakozik?

Vendégbejegyzés Az elmúlt egy hétben több Solana mém érme is komoly raliba kezdett, aminek hatására egyre nagyobb szerepet kapnak az új kereskedési eszközök. A BONK és...

Az Ethereum lehet a kriptovilág új éllovasa?

Ryan Sean Adams, a Bankless társalapítója pénteken így vélekedett: „Tom Lee a Fundstrattól az idei év legoptimistább híre az Ethereum számára.” A bitcoin-rajongó Lee híres jóslatokat...

Hírösszefoglaló: a LetsBonk sikere – mémcoin forradalom Solanán

A LetsBonk feltörekvő mémcoin-launchpad megduplázta a Pump.fun napi bevételét. Hétfőn 1,04 millió dollárt hozott, ezzel felforgatta a mémcoin rangsort. Az Egyesült Arab Emírségek hatóságai cáfolták,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.