A Google lecsapott egy 1,2 millió dolláros bitcoincsalást futtató cégre

A Google megszüntette együttműködését azzal a fülöp-szigeteki vállalkozással, amely egy bitcoinhoz és ajándékkártyákhoz köthető csalást futtatott.

Újabb csalókat kaptak el

A Google megerősítette, hogy visszavonta a cebui székhelyű Sykes call center vállalkozás partneri engedélyét, miután egyes alkalmazottak egy ajándékkártyás csalást folytattak.

„Folyamatosan felmérjük vállalati igényeinket, és úgy döntöttük, hogy egy másik fülöp-szigeteki vállalkozást fogunk felkeresni.” mondta a Google szóvivője.

A Sykes egyes alkalmazottai több mint 1,2 millió dollárnyi Google-ajándékkártyát szereztek, melyet bitcoinná akartak átváltani, hogy ne bukjanak le. Azt nem tudni, hogy mióta foglalkoztak ezzel a csalással.
A Sykes elismerte a visszaéléseket, és azt állították, hogy azonnal lecsaptak a csalókra. A vállalkozás szerint „a cég előírásainak megfelelően gyors ítélet született a csalók kapcsán.”
Azt nem említették, hogy vádat emelnének-e korábbi alkalmazottjaival szemben, és ezt a Google sem erősítette meg.
Mindeközben a cég elutasította annak a neten terjedő bejegyzésnek az igazságtartalmát, mely szerint több mint 300 fülöp-szigeteki alkalmazott lenne érintett az ügyben, akiket mind kirúgtak. Azt mondták, hogy az alkalmazottak, akik „közvetlenül” nem vettek részt a csalásban, átkerültek egy másik osztályra.

„Voltak változások, melyek kihatottak néhány csoportra, de biztosítottuk, hogy minden keményen dolgozó munkatársunk új helyekre kerüljön.”

A bitcoin felé fordulnak a call centeres csalók

Ez az eset az elsők egyike, amelyben call centerek és a bitcoin is helyet kap. Tavaly egy hasonló, bitcoinhoz köthető incidens történt Indiában, amely több mint 78 letartóztatással végződött.
Az akkori cikkek szerint indiai munkások amerikai akcentussal próbáltak átejteni amerikai állampolgárokat, majd a társadalombiztosítási számukkal próbáltak kizsarolni kisebb bitcoinfizetéskét (50-5000 dollárig).
A csalás három különböző indiai call centerben történt, és állítólag „több millió dollárt csaltak ki.”

Olvastad már? Egy borús jóslat szerint egy hónap oldalazás várhat a bitcoinra

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin emelkedik, de a rövid távú befektetők tömegesen eladnak

A Bitcoin árfolyama ismét erőt mutat, azonban a háttérben egy egészen más történet bontakozik ki. Miközben az ár közelít a 75.000 dolláros szinthez, a rövid...

Egyre többen fizetnek kriptóval, de a bankok még akadályozzák

Az elmúlt évben látványos változás indult el a kriptovaluták használatában, legalábbis Ausztráliában. Egy friss felmérés szerint egyre többen használják a digitális eszközöket nemcsak befektetésként, hanem...

Az SEC új kriptokategóriái fordulópontot jeleznek az intézményi adoptációban

Az SEC lépése, amellyel hivatalosan kategorizálja a kriptoeszközöket, jelentős előrelépést jelent a szabályozási egyértelműség felé, különösen a digitális nyersanyagok, gyűjthető eszközök, stablecoinok és digitális értékpapírok...

Az SEC új irányt mutat – tisztulhat a kriptopiac

Az amerikai tőkepiaci felügyelet most olyan kijelentést tett, amire a kriptópiac évek óta vár. Az SEC szerint a legtöbb digitális eszköz nem tartozik az értékpapírok...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.