A ChatGPT megjósolta, mennyi lesz a Bitcoin 2024-es árfolyama

-


Vendégbejegyzés


Mivel a kriptopiac az utóbbi időben meglehetősen szárnyra kapott, kíváncsian érdeklődtünk a ChatGPT-nél, hogy miként látja a Bitcoin 2024-es jövőképét.

A ChatGPT egy kifejezetten magas árfolyamot jósolt a BTC számára, és ha ez megvalósul, az igencsak befolyásolhatja a piac jövő évi, és azt követő dinamikáját is.

Emellett a mesterséges intelligencia modell felhívta a figyelmet egy új és érdekes BTC-bányászati tokenre, a Bitcoin Minetrixre (BTCMTX) is, és hatalmas értéknövekedést vetít elő a számára.

Míg a stratégiai vevők már felkészültek a BTC-halmozásra, a kereskedők óvatosságra intenek 

A Bitcoin a múlt héten alább adott a bullish lendületéből, és jelenleg a 35 000 és 38 000 dollár közötti szűk sávban kereskedik.

Ugyan az elmúlt hét során 23,89%-kal nőtt a kereskedési volumene, hiába számít a világ legnagyobb kriptopénzének, egyenlőre úgy tűnik, hogy képtelen áttörni a bűvös 38 000 dollár környéki ellenállási szintet.

Forrás: coinmarketcap.com

A Material Indicators az X-en azt közölte, hogy az elmúlt hónap során több alkalommal is nagy vételi megbízásokra derült fény a 33 000 dolláros határ környékén.

Bár a vevők kilétét homály fedi, az elemzői vélemények alapján feltehetően olyan intézményi befektetők vagy nagyméretű kriptoalapok lehetnek, akik célja az, hogy alacsonyabb áron halmozzanak fel BTC-t.

Márpedig, ha ez így van, a piac nagy szereplőinek viselkedése egy jövőbeli árfolyam emelkedésre utalhat.

Ám bőven akadnak olyan kereskedők is, akik – talán jogosan – attól félnek, hogy a 38 000 dolláros határ megközelíthetetlensége gyors eséshez vezethet.

Persze azért a Bitcoin egyáltalán nem panaszkodhat, hiszen 2022 májusához viszonyítva a legmagasabb szinten kereskedik, és az is tény, hogy a BTC spot ETF elfogadása körüli izgalom továbbra is kitart. A helyzetet tovább árnyalja, hogy a kriptopiac egészét nézve is óriási mértékű az optimizmus.

A ChatGPT árelőrejelzése felhívja a figyelmet a Bitcoin 2024-es bikafutamára

A ChatGPT szerint a közelgő BTC felezés és a Spot ETF-ek jóváhagyása 2024-ben egy kiadós bikafutamot vezethet be. 

Mivel a Bitcoin jelenleg oldalazó trendben kereskedik, a ChatGPT által felvázolt hosszútávú kilátások meglehetősen érdekesen hangzanak.

Gyakorlatilag a mesterséges intelligencia elemzése egyértelmű nyereséget jósol a Bitcoinnak 2024-re.

A ChatGPT a növekedés több lehetséges okát is megnevezi, és ezek között a BlackRock által kérvényezett BTC ETF bevezetése is ott szerepel.

Ha pedig nő az ETF-ek hozzáférhetősége és legitim volta, a kriptopiac partjait új befektetési hullámok érhetik el.

A ChatGPT válaszában határozottan kiemeli a várhatóan 2024 áprilisában bekövetkező Bitcoin-felezési eseményt.

A történelem eddig azt bizonyította, hogy ezek a felezések a kínálat csökkentésével szinte mindig megelőzik a Bitcoin bámulatos bikafutamait.

Ezúttal viszont, mivel a piaci hangulat már most pozitívnak bizonyul, a ChatGPT kedvezőnek látja a feltételeket ahhoz, hogy a Bitcoin még a következő felezés bekövetkezte előtt ismét elérje a történelmi csúcsát.

A felezés lezárulta utáni időszakot tekintve a ChatGPT továbbra is meglehetősen bizakodó, és feltéve, hogy a spot ETF álma megvalósul, 70 000 és 100 000 dollár közötti árfolyamot jósol a Bitcoinnak.

A  ChatGPT más kriptókat is megnevezett a Bitcoin mellett, és sokat vár tőlük 

A ChatGPT nemcsak a Bitcoin pályáját látja nyereségesnek 2024-ben, mellette több tokennek jósol felfelé ívelő pályát.

Az egyik ilyen érme a jelentős hozamot ígérő Bitcoin Minetrix (BTCMTX), amely jelenleg még csak az ICO-jánál tart.

A ChatGPT 10-szeres növekedéssel biztatja a Bitcoin Minetrix-et 

A Bitcoin Minetrix egy olyan új érme, amely Stake-to-Mine mechanizmusával mindenki számára elérhetővé teszi a Bitcoin-bányászatot.

Amikor a felhasználók stakelik a BTCMTX tokeneket, felhőbányászati teljesítményhez jutnak, mellyel lehetővé tehető a Bitcoin virtuális bányászata – mindez pedig méregdrága bányászati hardver nélkül megy végbe.

A fejlesztők mindvégig törekednek az átláthatóságra, a biztonságra és természetesen a decentralizációra is, így a felhasználók BTC bányászat közben mindvégig eleget tehetnek a kriptopiac alapelveinek.

A BTCMTX előértékesítése a cikk írásának pillanatában már meghaladta a 4,29 millió dollárt, és a vállalat a következő hónapokban – az  ICO zárultával – be is vezeti a tokent a tőzsdékre, így elérhetővé válik a nyilvános piacon. 

A Bitcoin Minetrix kilátásait latolgatva a ChatGPT számos tényezőt is kiemelt, amelyek alapos indokot jelenthetnek az érdeklődés felkeltésére.

Elsőként a stake-to-mine modell népszerűségével kezd, majd rátér a pozitív piaci hangulatot jelző tanulmányokra, melyek híres elemzőktől erednek. Nézd meg, mint gondol a natív tokenről például Michael Wrubel:

Arra az esetre pedig, ha minden így marad, a ChatGPT szerint a BTCMTX 2024 végére hozhatja a 0,05-0,10 dollárt, és ez a mostani 0,0118 dolláros ICO árhoz viszonyítva 5-10-szeres növekedést jelentene.

Persze kockázatok mindig vannak, de a ChatGPT ígéretes projektnek látja a Bitcoin Minetrix-et, olyannak, amelyet érdemes a jövőben is szemmel tartani.

Nézd meg a Bitcoin Minetrix előértékesítését most

Ezek is érdekelhetnek:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Ezt a publikációt Vendégíró bocsátja rendelkezésre. A Kriptoworld nem támogat, és nem vállal felelősséget vagy kötelezettséget az ezen az oldalán található tartalmakért, pontosságért, minőségért, reklámokért, termékekért vagy egyéb anyagokért. Az olvasóknak saját kutatásokat kell végezniük, mielőtt bármilyen, a céggel kapcsolatos lépést megtennének. A Kriptoworld sem közvetlenül, sem közvetve nem felelős semmilyen kárért vagy veszteségért, amelyet a vendégbejegyzésben említett tartalmak, áruk vagy szolgáltatások használata vagy az azokra való hagyatkozás okoz vagy feltételezhetően okozhat!

Legfrissebb bejegyzéseink

Az elemző két forgatókönyvet azonosít a Bitcoin számára

A kriptoelemző Crypto Jebb egy jelentős chartmintát azonosított a Bitcoin esetében, amely potenciálisan 75.000 dollárig repítheti az árfolyamát. Az elemző optimista hozzáállása Egy friss videóban Jebb...

Hogyan változtatja meg a blokklánc-technológia a szerencsejáték-ipart?

A blokklánc technológia egy innovatív, új megoldás a fizetésekre a szerencsejáték-iparban. A blockchain alkalmazása elsősorban az átláthatóságot, valamint a tisztességes és biztonságos fizetéseket segíti elő. De...

5 forró altcoin a májusi 33-szoros emelkedéshez

Vendégbejegyzés Lendületben van a kriptopiac, és a 2024-es bikafutás kezdetével a befektetők keresik a következő nagy nyerteseket. Ebben a cikkben három alternatív altcoint azonosítunk, amelyek várhatóan...

Donald Trump kiáll a kriptovaluták mellett az amerikai elnökválasztási versenyben Joe Biden ellen

A kriptoháború az amerikai választásokon elkezdődött, és a két elnökjelölt megpróbálja kihasználni a trillió dolláros iparágat, hogy megnyerje az elnökválasztási versenyt. A közelmúltban a Bitcoin...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!