A Cardano felkerült a Coinbase Pro-ra

A piacok elkezdtek rendeződni a hét eleji esések után, néhány projekt pedig kifejezetten jól teljesít. A pár napos felfordulás után a piacok az 1,64 billió dolláros összértékről ismét felfelé indultak.
A BTC egészen 53 ezerig ereszkedett, majd újból hegymenetbe kezdett. A Nomics adatai alapján pedig további emelkedés várható.

Nem lehetetlen, hogy a jó teljesítményben a Visa ügyvezetőjének a pozitív szavai is szerepet játszanak.
Al Kelly a Fortune magazin egyik riportjában mondta el, hogy a Visa aktívan együtt dolgozik néhány kriptotárca-szolgáltatóval, hogy megoldják a zökkenőmentes fiat-kriptó váltást.
Így a bitcoin gyakorlatilag mindenhol elérhetővé válna, ahol a Visa működik.


Kelly szavai pedig úgy tűnik, jó hatást gyakoroltak a piaci szereplők hangulatára, az árak és a volumen is emelkedőbe fordult.
Az Ethereum is nagyot menetelt, köszönhetően az újabb elemzésnek, amely szerint gyorsuló ütemben vonják ki a tulajok az ethert a tőzsdékről.


A valóban említésre méltó dolog viszont most a Cardano esete. A Coinbase Pro listázása után az ADA tokenek árfolyama több, mint 20%-ot emelkedett.
A projekt az utóbbi időben folyamatosan emelkedik, és a mostani ralival megszerezte a kapitalizációs lista harmadik helyét.
A története során először került a 40 milliárdos kapitalizáció fölé, beelőzve a mérsékelten növekedő Binance Coint.

A közepes kapitalizációjú, 10-40 milliárd dollár között helyet foglaló projektek vegyes képet mutatnak. A DOT és az UNI emelkedtek, az XRP viszont esett.
Ez a kettősség a lista többi részére is igaz, a top100ban emelkedéseket és eséseket egyaránt láthatunk, ahogy a piac belekezdett a klasszikus oldalazásba.
A Wall Street és a piacok a FED bejelentéseire figyelnek, főleg az érdekel mindenkit, hogy hogyan és mint folytatják a stimulus intézkedéseket, hiszen az USA gazdasága a vártnál jobb képet mutat.
Jack Manley, a JPMorgan stratégája szerint a legjobb, ha most kivárunk.

„Nem úgy látszik, hogy komoly változások közelednének a gazdasági intézkedésekben. A piacok viszont most árgus szemmel figyelik, hogy a FED mit mond, és hogyan mondja, hiszen látható, hogy a dolgok közel sem állnak olyan rosszul, mint sokan hitték az előző nagy FED gyűlés után.”

Olvastad már? Az eToro is tőzsdére megy

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin-kiáramlás: milliárdok távoztak a tőzsdékről

A bitcoin most nem egyszerűen esik vagy emelkedik: a piac szerkezete a szemünk láttára változik. Miközben több nagy kriptotőzsdéről milliárd dollár értékű BTC távozott, az...

A bitcoin árfolyama ismét nyomás alá kerülhet – fokozódik a közel-keleti helyzet

A közel-keleti feszültség ismét nyomás alá helyezheti a bitcoint – miközben a kriptovaluta néhány napja még 87.000 dollár fölé kapaszkodott, Washington és Teherán újabb üzenetváltása...

Teljes fedezetet vár a Fed a stablecoinok kapcsán

A Federal Reserve új javaslatai egyértelmű üzenetet küldenek a stablecoin-kibocsátóknak: a digitálisdollár-tokenek mögött nem elég papíron léteznie a fedezetnek, annak stresszhelyzetben is azonnal hozzáférhetőnek kell...

950 milliós forexbotrányba fulladt a Cash FX Ponzi-rendszere

Heti 15 százalékos hozamot ígértek, mesterséges intelligenciára és professzionális forexkereskedőkre hivatkoztak, a Commodity Futures Trading Commission (CFTC) szerint azonban a háttérben alig zajlott valódi kereskedés....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.