A Bitcoin iránti lelkesedés a Bitcoin Minetrixet is a csúcsra viszi

-


Vendégbejegyzés


Minél nagyobb a valószínűsége annak, hogy jóváhagyják a spot Bitcoin ETF-et, a Bitcoin árfolyama annál inkább kúszik felfelé.

A kereskedők ugyanezen hír miatt figyeltek fel a Bitcoin felhőbányászati érmére, a Bitcoin Minetrix-re ($BTCMTX).

Míg a Bitcoin árfolyama csak óvatos vargabetűkkel merészkedett közel a 29.000 dollárhoz, a Bitcoin Minetrix pedig máris 1,7 millió dollárnyi hozzájárulást vonzott be ökoszisztémájába, mely a tokenizált Bitcoin felhőbányászatra épül.

Natív érméje, a $BTCMTX most az előértékesítés második szakaszában jár, és 0,0111 dollárért vehető. A következő szakaszig már csak pár nap van hátra, addig lehet kihasználni ezt a jutányos árat.

Most úgy látszik, hogy a Bitcoin iránti nagy érdeklődésnek a Bitcoin Minetrix is hasznát tudja venni.

A helyzet az, hogy a Bitcoin szenved a nagy vásárlási nyomástól. Mindez akkor kezdődött, amikor az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) eldöntötte, hogy nem fellebbez az ellen a bírósági ítélet ellen, amely kimondja, hogy helytelenül járt el, amikor a Grayscale Bitcoin Trust kérelmét – amely arra irányult, hogy tőzsdén kereskedett alappá (ETF) alakítsák át – értékelte.

Mindez csak növeli annak esélyét, hogy a SEC rábólint a Bitcoin ETF-re. 

Persze a dolgok menetébe az a gyorsan szárnyra kelt pletyka is beleszólt, ami azt híresztelte, hogy már jóváhagyták a BlackRock által indítani kívánt Bitcoin ETF-et. Az események sűrűjében a Bitcoin árfolyama kis időre el is érte a 30 ezer dolláros szintet.

Az igazság az, hogy a spot BlackRock Bitcoin ETF (iShares alatt) jóváhagyási határideje csak március 15-én jár le.

Addig pedig még izgulhatunk két másik esélyes, az Ark Invest és a 21Shares ETF kérelme miatt is, melyekről a SEC január 10-ig dönt.

„Úgy gondoljuk, hogy 90%-os esély van arra, hogy az Ark ETF kérelmét a január 10-i határidőig jóváhagyják” – írta James Seyffart, a Bloomberg Intelligence ETF-elemzője egy nemrégiben megjelent jegyzetében. 

A Bloomberg elemzői szerint a spot Bitcoin ETF elfogadása elkerülhetetlen, és ebből a Bitcoin Minetrix is profitálhat

Egy másik Bloomberg Intelligence ETF-elemző, Elliott Stein szerint a spot Bitcoin ETF-ek jóváhagyása tulajdonképpen csak idő kérdése.

„A spot Bitcoin ETF-ek engedélyezése jelenleg elkerülhetetlennek tűnik, tekintettel a bíróság augusztus 29-i döntésére, a nemrégiben benyújtott spot Bitcoin ETF kérelmek számára és arra, hogy a SEC mennyire elkötelezett velük kapcsolatban.”

Mindez persze szárnyra kapja a Bitcoin árfolyamát, és a kereskedők hosszú pozíciókkal lépnek be a piacra.

Ugyan az Egyesült Államokban már ismertek a CME határidős ügyleteken alapuló Bitcoin ETF-ek, de jóváhagyott spot termék még nincs.

Az ETF-ek, azaz a tőzsdén kereskedett alapok oly módon juttatják egy bizonyos eszközhöz az intézményi és a lakossági befektetőket, hogy közvetlen módon nem szükséges őket birtokolniuk.

Az ETF-ek népszerűsége már csak azért is nő folyamatosan, mert jóval kedvezőbb az áruk, mint a befektetési alapoké.

A Bitcoin, és a Bitcoin Minterix érmék árfolyamát a következő két esemény pumpálja fel:

  1. Annak a nagy valószínűsége, hogy jóváhagyják a Bitcoin ETF -et.
  2. A küszöbön álló, áprilisi Bitcoin felezési esemény (a bányászok blokkjutalma a felére csökken).

Tom Lee, a Fundstrat Global Advisors munkatársának pozitív jóslata szerint a Bitcoin ára a Bitcoin ETF jóváhagyását követően 150.000 és 180.000 dollár között alakulhat, mivel a kereslet valószínűleg jóval nagyobb lesz, mint a kínálat. 

Ekkor az olyan olcsó érmék, mint a Bitcoin Minetrix ($BTCMTX), legalább 100-szorosára duzzadhatnak. 

A Bitcoin Minetrix felkészít a következő bikafutamra

Ma már több száz Bitcoin-klón kering a piacon, melyek közül az eredeti blokkláncból származó elágazások (forks) a legismertebbek, úgymint a Litecoin, a Bitcoin Cash és a Bitcoin SV.

Persze rajtuk kívül még létezik jópár másodrendű fork (pl. Bitcoin Gold és a Bitcoin Diamond) is, melyek próbálnak valamit másként megoldani, mint az eredeti érme, például véget vetni a skálázási problémának.

bitcoin

De választhatunk a Bitcoin-klón érmék táborából is, melyek erősen hasonlítanak a mém érmékhez. Ezek közül az egyik legújabb a hasznossággal nem rendelkező HPOS01, kódja a decentralizált tőzsdéken $BITCOIN.

Végül a Bitcoin-származékok világméretű trendjének részei a „2. verziójú” származékos érmék is, mint például a Bitcoin 2.0.

De bármelyik érmét is vesszük alapul – legyenek hasznosak, avagy se -, hatalmas mértékben profitálnak a Bitcoin márkanévből.

Érdemes megemlíteni a Bitcoin 2.0 ($BTC2.0)-t, mely a három hónappal ezelőtti Uniswap DEX-en való indulását követő napokban 189 000%-kal emelkedett. A 28.400 dollár körüli Bitcoin fényében jó emlékezni arra is, hogy eredetileg fillérekre értékelték.

A Bitcoin Minetrix a fent említett klónoktól merőben különbözik. Ez ugyanis az első érme, amely tokenizálja a Bitcoin felhőbányászatot az Ethereum blokkláncon.

Megközelítése rengeteg problémát old meg, és még passzív jövedelmet (Bitcoin-bányászati jutalmak) is biztosít.

A Bitcoin Minetrix stake-to-mine mechanizmusával akár 331%-os APY-hoz is hozzájuthatsz

A Bitcoin Minetrix rendszere esélyt sem ad a csalásoknak, hiszen a bányászat során nem cserél gazdát készpénz.

A Bitcoin Minetrix ökoszisztéma mindent okosszerződésekbe kódolt, a stake-to-mine mechanizmustól kezdve egészen a felhőbányászati kreditek megszerzéséig és kiosztásáig.

A felhasználó teendője mindössze annyi, hogy lekösse a tokenjeit, nem kísérti a veszteség kockázata.

A bányászati műveletek kezelésének technikai részletei az okosszerződésekbe vannak belefoglalva, de úgy, hogy a végső irányítás végig a felhasználónál marad.

Az, aki részt vesz az előértékesítésben, jelenleg 331%-os éves hozamot kereshet.

bitcoin

Jó, ha figyelünk a BlackRock vezérigazgatójára, Larry Fink-re, aki azt mondja, hogy világszerte Bitcoin-vásárlókat lát. Persze azt ne felejtsük el, hogy jelenleg arra vár, hogy elfogadják a spot Bitcoin ETF-jét.

A felajánlásához természetesen vásárolnia is kell a szóban forgó eszközből, csakúgy, mint a többi, a SEC jóváhagyására váró ETF-szolgáltatónak.

Persze nekünk nem muszáj a startpisztoly eldördülésére várnunk, hiszen a Bitcoin Minetrixet már az előértékesítése során is megszerezhetjük.

Az elemzők nagy jövőt jósolnak a Bitcoin Minetrix tokennek

A 100-szoros nyereség elérése bizony komoly lehetőség egy olyan kis kapitalizációjú érmének, mint a $BTCMTX. Tekintettel arra, hogy a legrégebbi, és legértékesebb kriptó milyen nagy szerepet tölt be a gazdaságban, komoly esélye is van rá. 

A Bitcoin Minetrix ráadásul sok egyedi jellemzővel bír, és így az elemzők is felfigyeltek rá.

Satoshi Staker videója „A Bitcoin-bányászat jövője” címet viseli, francia, és spanyol nyelven érhető el. 

A 165 000 YouTube-előfizetővel rendelkező Conor Kenny a Bitcoin Minetrix könnyű használatát emeli ki.

A Bitcoin Minetrix ügyében Jacob Crypto Bury (20,000+ előfizető) előértékesítési elemző is megszólal, aki az indulására tízszeres árrobbanást jósol.

Vásárolj és stakelj $BTCMTX-et még ma

bitcoin

A $BTCMTX token megvásárlásához ETH-ra, USDT-re, BNB-re esetleg bankkártyára lesz szükséged. Azt jó, ha tudod, hogy az ETH-val vásárlók azonnal belevághatnak lekötésbe.

Egyszerűen csak annyi a feladatod, hogy csatlakoztatod a pénztárcádat, eldöntöd a befektetésed nagyságát, és ha az Ethereum blokkláncot használod, gondoskodsz arról, hogy legyen némi összeged a tranzakciós díjak fedezésére (nagyjából 10-20 dollár) is.

Gyarapítsd a vagyonod a Bitcoin Minetrix-szel, aknázd ki a felhőbányászat passzív jövedelemáramlását!

Keresd fel a Bitcoin Minetrix előértékesítését most

Ez is érdekelhet:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Ezt a publikációt Vendégíró bocsátja rendelkezésre. A Kriptoworld nem támogat, és nem vállal felelősséget vagy kötelezettséget az ezen az oldalán található tartalmakért, pontosságért, minőségért, reklámokért, termékekért vagy egyéb anyagokért. Az olvasóknak saját kutatásokat kell végezniük, mielőtt bármilyen, a céggel kapcsolatos lépést megtennének. A Kriptoworld sem közvetlenül, sem közvetve nem felelős semmilyen kárért vagy veszteségért, amelyet a vendégbejegyzésben említett tartalmak, áruk vagy szolgáltatások használata vagy az azokra való hagyatkozás okoz vagy feltételezhetően okozhat!

Legfrissebb bejegyzéseink

Közeledik az altcoin szezon, és híres szakértők adják le a tippeket

Vendégbejegyzés A terület szakértői úgy vélik, hogy az alternatív kriptopénzek növekedési időszaka közeledhet. A 2024-es bikafutás kibontakozásával a rajongók és a befektetők számára egyaránt létfontosságúvá válik annak...

A Bitcoin árfolyama: Ez egy igazi bikafutás jele, vagy ez csak egy csapda?

A Bitcoin (BTC) ismét bebizonyította rugalmasságát, és jelentősen visszapattant a közelmúltbeli mélypontokról. Annak ellenére, hogy a márciusi, 73.000 dollár feletti csúcsról közel 14%-ot veszített, a bitcoin...

Saját kriptotőzsdét indít a Revolut

A Revolut bejelentette a Revolut X nevű új kriptokereskedési platformját a brit lakossági felhasználók számára, amely állításuk szerint alacsony díjakat és egyszerű fiat-kripto konverziót kínál....

A Solana (SOL) hamarosan 360 dollárra emelkedhet?

A Solana, amelyet gyakran „Ethereum-gyilkosnak" neveznek, folyamatosan emelkedik, dacolva a piaci trendekkel, és a kriptopénzek világában jelentős szereplővé vált. Idén lenyűgöző, 732,20%-os emelkedést produkált, ami...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!