Jövőre pénzügyi funkciók jöhetnek az X-re

Elon Musk elmondta, hogy a tervek alapján egyfajta mindenes applikációvá változtatják az X-et, és ennek az egyik lépéseként pénzügyi funkciókat vezetnek be a platformra, ár akár jövő nyáron.

Musk egy beszélgetésen vett részt az ARK Investment vezetőjével, Cathie Woodsszal, és ennek során osztotta meg, hogy számos pénzforgalmi engedélyre várnak, és, hogy 2024 júniusában teljes körű pénzügyi szolgáltatóként léphetnek piacra.

Ahogyan Musk elmondta, már korábban be szerették volna vezetni ezeket az újdonságokat, de nem számítottak a hatalmas bürokráciai terhekre, amelyekkel ez jár.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Musk úgy fogalmazott, hogy az X viszonylag későn tudta összeszedni az induláshoz szükséges dokumentációt, és nem voltak felkészülve arra, hogy a pénzügyi szolgáltatások esetén mennyire aprólékosak a hivatalok.

Az X esetében számos felhasználó azért várja nagyon a pénzküldési funkciók bevezetését, mivel a várakozások alapján Musk a kriptopénzek, például a BTC vagy a Dogecoin támogatását is bevezetheti a platformon.

Hozzá kell viszont tenni, hogy Musk sosem erősítette meg ezeket az elképzeléseket, és a kriptopénzekkel kapcsolatban a közelmúltban is úgy fogalmazott, hogy szinte soha nem gondol a digitális eszközökre.

Ez a nézet alaposan lelombozhatta a kriptoközösség nagy részét, mivel még távolabbinak tűnik az idő a kriptók bevezetésére.

Annak ellenére, hogy Musk aktívan nem foglalkozik a kriptopénzekkel, a Tesla még mindig birtokol nagyjából 148 millió dollárnyi BTC-t, a Tesla Shopban pedig lehetőségük van Dogecoinnal fizetni a vásárlóknak.

pénzügyi
Forrás: Tesla

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


2022-ben arról kaptak szárnyra a pletykák, hogy a The Boring Company, Musk egyik másik cége esetén a Las Vegasban működő közlekedési rendszerüket Dogecoinért cserébe is használhatják.

A Grok, a Musk által fejlesztetett mesterséges intelligencia kérdésére válaszul viszont Musk viszont elmondta, szinte semennyi időt sem fordít a kriptopénzekre.

A Tesla vezetője úgy fogalmazott, hogy a pénz, és a digitális eszközök is, valójában erőforrásként használhatók, és a fiat pénzek egyelőre rendben vannak, amíg a kormányok nem kezdik el őket leértékelni az inflációval, a fedezetlen pénznyomtatással, amellyel manipulálják a pénz készletét.

Olvastad már? A ChatGPT szerint kitörés vár a Cardano-ra, duplázódhat az árfolyam

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Két nagy bank is a kriptó felé fordult

Az uralkodó narratíva szerint a kriptó egyre mélyebben beépül a hagyományos pénzrendszerbe. A legjobb bizonyíték erre a banki adopció, mert ha nagy, szabályozott bankok is...

A DATA Network feladja a saját blokkláncát, és a Sui-ra költözik

A DATA Network hétfőn bejelentette, hogy megszünteti a saját, önálló blokkláncát, és az AI-tréningadatokat kezelő protokollját a Sui-ra költözteti. A váltást a Sui Foundation 30...

Az FSB a stablecoinok és az AI kockázataira figyelmeztette a G20-at

Az FSB hétfőn tette közzé levelét a G20 pénzügyminiszterei és jegybankelnökei felé, néhány nappal a csütörtöki csúcstalálkozó előtt. Andrew Bailey, a testület elnöke nem kertelt....

A Coinbase és a Robinhood futures-brókere lekörözte a lakossági forex-piacot

A Coinbase és a Robinhood futures-brókere augusztus végén 581,4 millió dollárnyi, úgynevezett elkülönített ügyfélpénzt kezelt. Ugyanabban a hónapban az összes amerikai lakossági forex-ügynök együttvéve 470...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.