Paul Krugman szerint a kínai jüan nem jelent kihívást a dollár uralmára

A Nobel-díjas közgazdász a New York Times hasábjain publikált egy cikket, amelyben elmondta, a dollártól való elszakadás trendje világszerte erősödik, a megoldást viszont nem a kínai jüan fogja elhozni.

A dollár szerepe leértékelődik a nemzetközi kereskedelemben, annak ellenére, hogy az elmúlt két évtizedben a Federal Reserve felmérései alapján továbbra is domináns pénzeszközként használják a világon.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Krugman szerint ez azt sugallja, hogy a közeljövőben nem kell attól tartani, hogy az amerikai dollár státusza nagymértékben megfakulna.

Nem titok viszont, hogy a világ központi bankjai egyre kisebb mértékben tartják a tartalékaikat dollárban.

2000-ben a pénztartalékok 71%-át a dollár tette ki, ez 2020-ra viszont 58%-ra csökkent.

Ennek egyik lehetséges oka lehet az a sokak által osztott nézet, hogy az USA fegyverként használja a dollárt, és a gazdasági szankciókat.

„A csökkenés nem elsősorban az alternatív eszközökbe történő átváltásnak tudható be. Sokkal valószínűbb, hogy kisebb súlyú valutákban van a pénz, kanadai vagy ausztrál dollárban, mintegy diverzifikációként. A világ minden prominens valutáját az USA szövetségesei bocsátják ki, és mindegyikük közreműködik az oroszok elleni szankciókban. A geopolitikai ellenfeleknek nincs túl sok lehetősége, hogy mire cserélhetnék a dollárt.”

Krugman úgy véli, kicsi az esély arra, hogy például a kínai jüan lecserélje a dollárt, mint a világ tartalékvalutáját.

A kínai gazdaság a világ legnagyobbjai között van, a mandarin nyelv viszont nem valószínű, hogy lecseréli az angolt a nemzetközi kereskedelemben, és ugyanígy nem valószínű az sem, hogy a jüant fogja a világ használni a dollár helyett.

A mandarin nyelvet kevesen használják második nyelvként, a pénzzel kapcsolatban pedig rendkívül fontos faktor, hogy Kínában aktív tőkekontroll létezik.

„A dollár dominanciája nem fog örökké tartani. Semmi sem tart örökké. De a de-dollarizáció körüli felhajtás egyelőre csak felhajtás. Jelenleg a dollár a domináns pénznem, mivel nincsen megfelelő alternatívája.”

Számos szakértő figyelmeztetett már a dollár végnapjaira, köztük a népszerű pénzügyi író, Robert Kiyosaki, a veterán befektető Jim Rogers, vagy az S&P Global közgazdásza, Paul Gruenwald.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Az elterjedt nézetek alapján a dollárt nagy valószínűséggel lecserélő pénznem a BRICS által kibocsátott aranyfedezetű közös valuta lenne, ilyen viszont még nem létezik.

Az USA pénzügyminisztere, Janet Yellen szerint ráadásul az sem biztos, hogy egy ilyen pénz tényleges veszélyt jelentene a dollárra.

Olvastad már? A Bitcoin tőkebeáramlása a múlt emlékeit idézi

Forrás: news.bitcoin.com

Kiemelt kép: swisseconomic

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum kínálatának harmada már stakingben van, de a jutalom-vita árnyékot vet rá

Az Ethereum egyik legfontosabb mutatója mostanra átlépett egy szimbolikus küszöböt. A hálózat készletének 34 százaléka stakingben van, ami azt jelenti, hogy az ether nagyjából harmada...

A Barca a saját appjába építi a kriptotárcát, a Stellar blokkláncán

A futball-klubok és a kriptó kapcsolata eddig legtöbbször a szponzori logókról szólt. A Barcelona most mást próbál, és ez a lépés sokkal közelebb áll a...

A Tether kaszálja az arany-defi kísérletét, az Alloy 37 nap múlva leáll

A Tether arany-fedezetű hitelezési platformja, az Alloy két évvel az indulása után leáll. A cég szeptember 17-én zárja be a szolgáltatást, így mindössze 37 nap...

A medvepiac elérte az ETF-kibocsátókat is, a Bitwise 14 százalékos leépítést jelentett be

A kriptopiac lejtmenete eddig főleg a tőzsdéket és a bányászcégeket sújtotta, most viszont elérte az ETF-kibocsátókat is. A Bitwise Asset Management nagyjából 14 százalékkal csökkentette...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.