Brazília is távolodna az amerikai dollártól

A brazil elnök egy párizsi rendezvényen tartott beszédet a hétvégén, és ennek során elmondta, szeretné, ha a BRICS országok nagyobb erőfeszítéseket tennének a dollártól való eltávolodás terén, és ezt személyesen is szorgalmazni fogja a következő találkozójukon.

A BRICS jelenlegi tagjai között megtaláljuk Brazília mellett Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A következő csúcstalálkozójuk pedig Johannesburgban lesz, Dél-Afrikában, augusztusban.

„Számomra nem teljesen egyértelmű, hogy Brazília és Argentína miért dollárral üzletel. Miért ne használhatnánk a saját valutánkat? Miért ne üzletelhetne Brazília és Kína a saját pénzét használva? Nagyon foglalkoztat a kérdés, hogy miért is van szükségem a dollárra. Ha rajtam múlik, akkor ezt részletesen át fogjuk beszélni a következő BRICS találkozón.”

Párizsban a francia elnök, Emmanuel Macron szervezésében 50 ország részvételével tartanak egy pénzügyi találkozót, amelyen egy lehetséges új pénzrendszerről értekeznek.

A megfogalmazott célok között szerepel, hogy valamiféle közös álláspontot alakítsanak ki a globális pénzrendszer megreformálása kapcsán, és újabb ötletekkel álljanak elő, amelyeket további fórumokon tudnak majd megvitatni.

A múlt héten Macron hivatalosan is bejelentette, hogy szívesen részt venne a következő BRICS-csúcstalálkozón.

Oroszország viszont ellenzését fejezte ki, mivel a francia elnök elmondásuk alapján ellenséges és elfogadhatatlan nézeteket támogat Moszkvával szemben.

A brazil elnök nem titkolja, hogy szeretné, ha az országok függetlenednének az amerikai dollár használatától a nemzetközi kereskedelem során, és áttérnének a nemzeti valutákra.

Támogatását fejezte ki egy saját BRICS valuta létrehozására is, és a várakozások alapján a következő csúcstalálkozón ez a kérdés is szóba fog kerülni, mint központi téma.

Lula elnök már tavasszal úgy fogalmazott, hogy valami hasonlót szeretne látni a BRICS blokkon belül, mint amit az európai országok építettek fel az euróval.

A BRICS Bank esetében pedig úgy véli, egy alternatív pénzügyi intézményt tudtak létrehozni a Világbank vagy az IMF mellett, amely segítségével erősíteni tudják a saját finanszírozásukat, és bővítik a lehetőségeiket.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Emellett elmondta, a terveik között szerepel az Afrikai Fejlesztési Bankkal ápolt együttműködés és kapcsolat újbóli megerősítése.

Olvastad már? Az FC Barcelona bemutatja második NFT-jét a World of Women együttműködésével

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

El Salvador négy évvel a Bitcoin-kísérlet után: mi maradt az ígéretekből?

Négy évvel a merész Bitcoin (BTC) kísérlet után El Salvador csendesebb tervekkel ünnepli az évfordulót. Az ország továbbra is jelentős, 700 millió dolláros BTC-tartalékkal rendelkezik, de...

Pi Network: üresedő testnet, csalódott közösség és zuhanó forgalom

A Pi testnet, amely egykoron blokkonként több tucat tranzakcióval működött, mára szinte teljesen kihasználatlan. Egy X-en terjedő bejegyzés szerint a Pi felhasználók csalódottságukat fejezik ki,...

Az SEC harmadszor is késlelteti a HBAR és DOT ETF-ek döntését

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) ismét szünetet tart két altcoin ETF-kérelemnél: a Canary Hedera (HBAR) ETF és a Grayscale Polkadot (DOT) ETF ügyében....

Újabb lépés az eszköztokenizációban: A Fidelity bemutatta az FDIT-t

A Fidelity Asset Management bemutatta kincstári pénzpiaci alapjának blokklánc-verzióját közvetlenül az Ethereum hálózaton. Az új termék, a Fidelity Digital Interest Token (FDIT), már több mint...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.