10000 dolláros ETH-árfolyamot várnak

A kriptoiparban is jól ismert nagybefektető, Chris Burniske nemrégiben úgy nyilatkozott a Twitteren, hogy akik nagyobb áresésre várva eddig nem vásároltak be, azok lehet, hogy lemaradtak a hajóról.

Burniske szerint minden adott ahhoz, hogy az Ethereum egy hosszabb távú emelkedő trendbe lépjen, és ezt meg is osztotta a több százezer Twitteres követőjével.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

10000 dolláros árfolyamot vár, ez pedig a jelenlegi árszinteket figyelembe véve több, mint 400%-os erősödést jelentene.

„A kritizálók már 1 dollárnál is utálták az ETH-t, és ugyanígy tettek 10, 100, és 1000 dollárnál is, és az adatok sem győzték meg őket. Hát viszlát, majd találkozunk 10 ezernél!”

10000 dollár két éven belül?

Burniske szerint a kriptopiaci kilátások alapján egyértelmű, hogy kisebb-nagyobb visszahúzódások még lehetnek, de drasztikus zuhanásra már nagyon kicsi az esély a közeljövőben.

Nézetei szerint minden adott egy igazi kripto-ralihoz a piacon.

„Egyértelműen vannak korrekciók, de ha hatalmas likvidációkra vár valaki, brutális áresésekkel, akkor lehet, hogy arra a következő ciklus aljáig kell várni. A tavaly év vége mindenkin nyomot hagyott, és most mindenki pesszimista, medvés a hangulat. De jön az emelkedés, ott találkozunk, hölgyeim és uraim!”

Burniske nem hagyta szó nélkül a közelmúltbeli szabályozói megmozdulásokat sem, amelyeket például a Binance ügyében folyó hatósági eljárások kapcsán láthattunk.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

De a befektető elmondása alapján a negatív reklám is reklám, és ingyen kerül be a hírekbe a kriptoipar.

„A központi banki digitális valuták, a CBDC-k már a fejlesztések végső fázisában vannak, a kormányok be akarják vezetni ezeket, és pont most kerül a hatóságok célkeresztjébe a kriptoipar. Ez nyilván nem véletlen egybeesés. Azok a rendszerek, amelyek ellenállóak, így is virágozni fognak, szóval valójában meg kellene köszönnünk az ingyen reklámot.”

zeta

Olvastad már? A Bitcoin fehér könyv már 43 különböző nyelven érhető el

Forrás: dailyhodl.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Tether kaszálja az arany-defi kísérletét, az Alloy 37 nap múlva leáll

A Tether arany-fedezetű hitelezési platformja, az Alloy két évvel az indulása után leáll. A cég szeptember 17-én zárja be a szolgáltatást, így mindössze 37 nap...

A medvepiac elérte az ETF-kibocsátókat is, a Bitwise 14 százalékos leépítést jelentett be

A kriptopiac lejtmenete eddig főleg a tőzsdéket és a bányászcégeket sújtotta, most viszont elérte az ETF-kibocsátókat is. A Bitwise Asset Management nagyjából 14 százalékkal csökkentette...

Közel 200 ezer XRP tűnt el a Coreum-hídról egy banális hiba miatt

Nem az XRP Ledger omlott össze, és nem is egy klasszikus „ripplinghiba” okozta a támadást: egy hibásan működő Coreum-oldali ellenőrzési folyamat hiteles befizetésként könyvelt el...

A Metaplanet Bitcoin-átutalása új kockázatot jelez

Egyetlen tranzakció újra felszínre hozta a vállalati Bitcoin-kincstárak legnagyobb kockázatát. A Metaplanethez köthető tárcákból szerdán 3.881 BTC mozdult meg, mintegy 247 millió dollár értékben. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.