Az Ethereum társalapítója eladja a cégét, kilép a kriptopénzek világából

Anthony Di Iorio 2014-ben alapította az Ethereumot Vitalik Buterinnel, Gavin Wooddal, Charles Hoskinsonnal, Joseph Lubinnal és másokkal együtt.
Anthony Di Iorio, az Ethereum nyolc társalapítójának egyike a Bloomberg mai jelentése szerint azt tervezi, hogy eladja szoftverfejlesztő cégét, a Decentral-t, és eltávolodik a kriptovalutáktól.

„Szeretnék diverzifikálódni, hogy ne kriptós fickó legyek, hanem egy olyan fickó, aki komplex problémákkal foglalkozik”mondta Di Iorio a sajtónak.

Di Iorio, aki hivatásos marketinges és korai bitcoin-párti, 2014-ben segített elindítani az Ethereum fejlesztését.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Utalt arra is, hogy távozása részben biztonsági aggályokkal függ össze, tekintettel a kriptopénzek „kockázati profiljára”.

„Nem érzem magam feltétlenül biztonságban ezen a téren” – mondta Di Iorio. „Ha nagyobb problémákra koncentrálnék, azt hiszem, nagyobb biztonságban lennék”.

A Decentral, amelyet Di Iorio 2014-ben alapított, „a bomlasztó és decentralizált technológiák innovációs központjának” nevezi magát.
Ebben a tekintetben némileg olyan, mint a ConsenSys, a másik Ethereum-alapító, Joseph Lubin által indított Ethereum szoftverfejlesztő cég kisebb, kanadai változata. A Decentral legnagyobb terméke a Jaxx Liberty kriptotárca.
Az Ethereum leghíresebb alapítója, Vitalik Buterin programozó volt, míg a társalapítók, Gavin Wood és Charles Hoskinson – akik később a Polkadot és a Cardano megalapítói lettek – technikai tudással rendelkeztek. Di Iorio ezzel szemben a finanszírozó szerepét játszotta.
Az Ethereum fejlesztésébe való befektetése kifizetődött, mivel a valuta idén rekordárfolyamra emelkedett.
A jelenlegi piaci értéke 223 milliárd dollár. Bár nem tudni, hogy Di Torio ebből mekkora részt birtokol, a Forbes 2018-ban milliárdosként tartotta számon, amikor az Ethereum ára jóval alacsonyabb volt, mint a jelenlegi 1900 dollár.
Bár távozása ugyanazon a héten történt, mint a Dogecoin társalapítójának, Jackson Palmernek a tweetstormja arról, hogy miért hagyja ott a kriptopénzeket, Di Iorio nem tűnik úgy, mintha dühös lenne a világra, amelynek megteremtésében segített.

Egyszerűen csak más érdekekli. „Be fogom építeni a kriptót, ha szükséges, de sokszor nem” – mondta a jövőbeli projektekre utalva. „Ez tényleg csak egy kis százaléka annak, amire a világnak szüksége van”.
Palmerhez hasonlóan idővel ő is visszalépett ettől a területtől. Camila Russo Ethereum történetéről szóló könyve, a The Infinite Machine szerint Di Iorio visszalépett az Ethereumtól, miután társalapítói a nonprofit irányt választották.
2019-ben pedig lemondott a Decentral vezérigazgatói posztjáról, hogy más törekvésekre koncentrálhasson.

Olvastad már? Hogyan alakítsd ki kriptovaluta portfóliódat kezdőként 2021-ben? – A BitPadre tippjei

Forrás: decrypt.co
Kiemelt kép: Duncan Rawlinson – Duncan

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin ETF-ek: visszatért a vételi erő

Újra megjelent a vételi erő a bitcoin ETF-ek piacán: az Egyesült Államokban jegyzett spot Bitcoin-alapok augusztus 31-én 216,7 millió dollárnyi friss tőkét vonzottak. A fordulatot...

Lazarushoz köthető pénzmozgás zajlott a Hyperliquiden

Több mint 30 millió dollárnyi, Lazarushoz köthető kriptoeszköz haladt át a Hyperliquiden – éppen akkor, amikor Washington az amerikai piac megnyitását mérlegeli A blokklánc nyilvános főkönyve...

A bitcoin augusztusi ralija után jöhet a szeptemberi próba

A bitcoin augusztusi ralija megtörte a medvepiaci mintát – de a szeptember újra próbára teheti a bikákat. A bitcoin olyan augusztusi teljesítményt produkált, amelyre a korábbi...

BNB árfolyam: a 760 dolláros szint a kulcs

A BNB augusztus végére ismét olyan ponthoz érkezett, ahol egyetlen határozott kitörés vagy elutasítás új irányt szabhat az árfolyamnak. A token a 2026 eleji, 955...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.