A dogecoin 20% mínuszban, miközben a bitcoin stabilan tartja árát

Úgy tűnik véget ért a DOGE-rali.
Nem áll túl jól a dogecoin szénája: a poénnak szánt kriptovaluta az elmúlt héten több mint 20%-ot zuhant, annak ellenére, hogy múlt csütörtökön felkerült a Coinbase-re is.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Eközben a szélesebb kriptopiac a bitcoin vezetésével több húzós hét után stabilizálódott. A bitcoin az elmúlt héten stagnált, fenntartva a 35.000 dollár feletti támaszszintet.
A Coinbase a múlt héten jelentette be a valuta listázásának időpontját.
Ezt követően a DOGE ára gyorsan megugrott, amikor azonban a kereskedés napokkal később elérhetővé vált, meg sem mozdult az ár, ahogy akkor sem, amikor a tőzsde bejelentette, hogy 1,2 millió dollár értékben ajándékoz dogecoint „ünneplés céljából”. Azóta azonban csak süllyed.
Úgy tűnik, hogy a „Coinbase-hatás” nem veszi fel a versenyt az „Elon Musk-hatással”.
Musk, aki évekkel ezelőtt a „kedvenc” kriptovalutájának nevezte a dogecoint – sőt, viccből elfogadta a „Dogecoin vezérigazgatója” címet is – előszeretettel tweetel a dogecoinról és a bitcoinról, és ezáltal manipulálja a kriptopiacot.
Ugyan jelenleg egyik valuta sem áll különösebben jól, a dogecoin – amelynek hálózata percenként 10.000 coinnal bővül – sokkal rosszabbul járt: az elmúlt 24 órában 2,5%-os zuhanáson van túl. Mivel ilyen nagyon gyakran rengeteg új coin kerül a hálózatra, értéke nagyban függ attól, hogy megvásárolják-e az új coinokat.
A bitcoin viszont egyre inkább kilábalni látszik a több héten át tartó csökkenő trendből.
A legnagyobb piaci tőkével bíró kriptavalutának először Elon Musk kritikus tweetjeivel, majd Kína korlátozó bejelentéseivel gyűlt meg a baja, így május 19-én 30%-ot zuhant mindössze 24 óra alatt.
A hét elején pedig újabb eladáshullám következett, amikor az amerikai hatóságok bejelentették, hogy 2 millió dollárnyi bitcoint találtak meg egy Colonial Pipeline elleni zsaroló támadásból.
A bitcoin jelenleg 35.000 dollár körül mozog, ahol hét nappal ezelőtt is. Ez ugyan nem a legjobb hír a tulajdonosok számára, de akár jelezheti azt is, hogy megfordul a csökkenő trend.

Ezzel szemben az ethereum nem áll túl jól az elmúlt héten: értékének több mint 15%-át veszítette el, így mai ára 2300 dollár körüli volt. Érdekes, hogy nem sokkal ezelőtt, majdnem elérte az 5000 dollárt. .
Akik csak a közelmúltban szálltak be a kriptopiacra azt várhatták, hogy jobban fog teljesíteni a DOGE – különösen, ha figyelembe vesszük, hogy már az USA legnagyobb tőzsdéjén is elérhető – azonban tény, hogy már így is túlteljesítette magát: jelenleg a DOGE a hatodik legnagyobb kriptovaluta, piaci tőkéje 41,4 milliárd dollár, ami nem rossz eredmény, tekintve, hogy 2013-ban csak egy viccnek indult.

Olvastad már? Hogyan alakítsd ki kriptovaluta portfóliódat kezdőként 2021-ben? – A BitPadre tippjei

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

A következő kriptók, amik berobbanhatnak – gyors infók grafikonvadászoknak

Vendégbejegyzés A kriptoipar most elképesztően hatalmas, közel 4 billió dolláros piac, ami globális terjeszkedésre tör. A legfrissebb hírek szerint a Circle és a Mastercard az tervezi, hogy...

A kripto-phishing dübörög, és az augusztus rémálmokat hozott

Képzeld el, hogy bemész a kedvenc kávézódba, minden rutinból megy, aztán egy ügyes tolvaj észrevétlenül elemeli a pénztárcád. Ugyanez történik most a kriptóban, csak itt...

A Bitwise új kriptoalapú termékeket vezet be a svájci tőzsdén

Már 8 éve működő és széleskörű pénzügyi eszközkínálatot nyújtó Bitwise újabb lépést tett a bővülés felé: több új terméket listáz a svájci SIX tőzsdén. Az új...

Tőzsdei kiáramlások vs. intézményi kivonulás: mi mozgatja most a Bitcoint?

A Bitcoin (BTC) legutóbbi mozgása megosztotta a kereskedőket. Egyfelől a masszív tőzsdei kiáramlások azt mutatták, hogy a befektetők hosszabb távra helyezik biztonságba coinjaikat. Másfelől a Binance hirtelen...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.