Félmillió Cardano fiók, és új Daedalus tárca

Jelentős mérföldkőhöz ért a Cardano hálózat, az aktív címek száma elérte a félmilliót.
A folyamatos növekedés vélhetően összefüggésben áll a Daedalus tárca folyamatos fejlesztésével is, amely során a mostani legújabb verzió már a natív tokeneket is támogatja.

Okosszerződések a platformon

A hálózat következő fázisa megérkezett a Mary néven futó hard forkkal, és ennek alkalmával két jelentős eredmény is született a rendszeren.
A fejlesztést végző IOHK a napokban jelentette be, hogy a Daedalus tárcaprogramhoz is kiadják a natív tokenekhez szükséges frissítést. A nyilvános teszthálózatukon elsején el is indult, kipróbálható a tárca.
Szintén mostanában pedig bejelentették azt is, hogy az új tárcaverzió először a Daedalus Flight tesztelőihez kerül, a nagyközönségnek még egy kicsit várnia kell.
Miután teljes körűen letesztelték és végigpróbálták a tárcafunkciókat, a végső javítások után lesz bárki számára hozzáférhető.
A Cardano rendszerén a Daedalus a legnépszerűbb tárcaprogram. Az új verziója már a hálózaton kibocsátott natív tokenek tárolására és küldésére is lehetőséget biztosít. A teljes verzió debütálása után pedig egy megújult felhasználói felületet is kapunk.

Félmillió aktív cím

A hálózat nagyjából a tárcafrissítés bejelentésekor léphette át a félmilliós mérföldkövet. Nehéz megállapítani, hogy vajon minek is köszönhető a nagy emelkedés, de gyanítható, hogy a Mary hard forknak és a hálózat újabb funkcióinak is köze van hozzá.
Az AdaStat számai alapján látható, hogy jelenleg 506538 egyedi tárcacím létezik a hálózaton. Ebből 294 ezer delegálja is a coinjait, tehát a címek 58%-a részt vesz a staking bányászatban, a konszenzus kialakításában.

Szintén az adatokból látszik az is, hogy az átlagos delegált ADA mennyisége az év során folyamatosan csökken.
Ez azt jelenti, hogy egyre többen vesznek részt a hálózat fenntartásában, és nem csak a nagy tulajdonosok, hanem a kisebb hodlerek is, kisebb egyenlegekkel. Így a hálózat ereje jobban eloszlik, nagyobb a decentralizáció.

Olvastad már? Bitcoin nagyságrendváltások – 1. rész

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Újra előtérbe került az altszezon: így szárnyalnak idén az altcoinok

A közösségi médiában újra erősödik a kriptós altszezon körüli felhajtás. Az altcoinpiaci mutatók idén elérték eddigi csúcsukat. Mind a Blockchain Center, mind a CoinGlass altcoinszezon indexe 76 pontot...

Recessziós vihar előtt? Az elemző szerint a Bitcoin 90 ezret is tesztelhet

A világgazdaság egyre több vészjelet küld, miközben kereskedők, elemzők és közgazdászok is erősödő recessziós kockázatról beszélnek. A kriptopiac ennek megfelelően fokozott volatilitást mutat, a Wall Street...

Kemény világ vár ránk az EU-s chat controllal

Miközben az EU Tanácsa a „Chat Control” törvényről szavaz, Németország döntő tényezővé válhat. Dánia javaslata szerint a törvény megszüntetné a titkosított üzenetküldést. Az olyan szolgáltatásoknak, mint...

A legtöbb kripto nem számít értékpapírnak, ez az új irány az amerikai szabályozásban

Úgy tűnik, az amerikai SEC kezd másképp tekinteni a kriptora. Paul Atkins, a szervezet elnöke Párizsban, az OECD kerekasztal-beszélgetésén jelentette be a „Project Crypto” nevű...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.