Bitcoin nagyságrendváltások – 1. rész

-

Fogadjátok The-Line, a nagyságrendváltós elmélet megalkotójának, elemzőbarátunknak első bejegyzését nálunk. Mostantól gyakrabban is találkozhattok majd vele a Kriptoworld hasábjain, úgyhogy nem árt résen lenni 😉
2020. november 1-én osztotta meg gondolatait The-Line, a Crypto Trader Hungary Facebook-csoportban. PlanB S2F-modellje adta az ötletet, ehhez a fajta bitcoinelemzés-megközelítéséhez, hát nézzük mi lett belőle azóta.

Értelmezés:

A kék vonalak vízszintes vonalak egy-egy magasabb nagységrendet képviselnek, azaz az árhoz felfelé haladva minden alkalommal egy 0 hozzájön.
0,1
1
10
100
1000
10.000
100.000?
Ebben az elemzésben kizárólag azt vizsgálom, hogy az adott alacsonyabb tartományokból mikor, és hogyan lép át a bitcoin a következő felsőbb tartományba.

A kritériumok:

A kezdéskor:
zárja a hetet egy tartomány felett, vagy érintve zárja azt . Valamint ha beesik később a vonal alá, akkor a gyertya teste maradjon a vonalon.
A célban:
érje el a magasabb tartományt (ez esetben nem kell felette zárnia, mert a cél így is teljesült)

Elemzés:

Több dolog is megfigyelhető:

  •  A bitcoin nagyságrend váltás, egy létező dolog. Jól láthatóan ellenállásként, és támaszként funkcionálnak.
  •  Ha húzunk a ciklusokra egy Fixed Range Volume Profil-t, (A Grafikonon FRVP jelölés) akkor a legnagyobb forgalom közvetlen a nagyságrend felett van kb.: 10%-al. Ez felett végig csökken a bitcoinban mért forgalom a folyamat végéig. (Van 1 kivétel, ez a legelső váltás, itt 10%-al alatta van a legnagyobb forgalom. Ez szerintem anomália a korai hiányos adatok miatt.)
  • Jelenleg a 6. Váltás van folyamatban, amit az FRVP meg is erősített a szokásos magasabb forgalommal.
  • Eddig minden alkalommal amikor ez a folyamat elkezdődött, le is lezajlott. Tehát a 100.000.- $-os árfolyam elkerülhetetlennek látszik.
  •  Amint az ár elhagyta a legmagasabb forgalmú területet, már soha többé nem tért oda vissza. Valamit gyors, és intenzív mozgással érte el a magasabb nagyságrendet.
Időtartam:

Itt megfigyelhető, hogy minden 2. nagyságrend váltás rövidebb mint az előtte lévő.

  1.  18 hét – 126 nap
  2.  7 hét – 49 nap (77 nappal rövidebb mint az előző ciklus)
  3.  35 hét – 245 nap
  4.  15 hét – 105 nap (140 nappal rövidebb mint az előző ciklus)
  5.  43 hét – 301 nap
  6.  eddig: 32 hét – 224 nap (ha marad a trend, akkor ennek a ciklusnak maximum május 24-i hétig kellene tartania)

Legyen ez a nagyságrendváltós elmélet a névjegyem 🙂
[forminator_poll id=”29360″]
Készítette: The-Line
Kiemelt kép: Cryptoworld News

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Több, mint 6 milliárd dollárnyi ethert égettek már el

2021 augusztusában aktiválták az Ethereum hálózatán a London néven futó hard forkot, amely bevezette azt az újítást, hogy a tranzakciós díjakat nem a munkát végző...

A Bitcoin miért nem képes 28 ezer dollár fölé emelkedni

A Glassnode elemzéséből kiderül, hogy a hosszú távú bitcoin tulajdonosok profitban lévő átutalási volumene emelkedik. Más szóval, az elmúlt hónapokban nyereséges Bitcoin tulajdonosok részéről megnőtt...

Litecoin technikai elemzés 05.28.

Prémium Litecoin Az elmúlt 48 órában a kriptopiac rövid távú rallyja során a Litecoin 7,9%-os nyereséget ért el. Ez határozott visszapattanást eredményezett a 85 dolláros támaszszintről, és...

A Bitcoin felébredt, a cím aktivitás szárnyal

A Bitcoin aktív címei háromhetes csúcsra emelkedtek, ami a Santiment portál szerint a használhatóság jelentős fellendülését jelzi. Május 3. óta először fordult elő, hogy a BTC...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!