Kockázati befektetők: még mindig sok a szemét az altcoinok között

Annak ellenére, hogy márciusban 50%-ot zuhant a kriptoipar, még mindig több száz blokklánc-projekt létezik, amely a maga területén igyekszik megoldani a felmerülő problémákat.
Ezek mindegyike szerint értéket képviselnek, és rendelkeznek céllal, de a vezető kockázati befektetők szerint viszont inkább úgy mondhatjuk, a terület csordultig telt szeméttel.

Bitcoin vásárlás, eladás gyorsan, kényelmesen, egyszerűen, biztonságosan. Válts kriptovalutát, mint például az Ether, Litecoin, Bitcoin Cash. Kattints a részletekért!

Tele a kuka

Kevin Rose, a True Venture partnere, és a Digg alapítója nemrég a TechCrunch vendégeként szerepelt, ahol a kriptó is szóbakerült.
Rose, aki a Google ’13-as Ripple befektetését is levezényelte, úgy fogalmazott, „kétségtelen, hogy a jövő pénze digitális lesz”.
Arra reagálva került elő ez, hogy vajon hogyan lehetne hatékonyabbá, és használhatóbbá tenni a fizetési rendszereket.
Arra a megállapításra jutottak, hogy sok kriptoprojekt víziója értelmetlen, és tulajdonképpen semmit sem ér.

„Szóval létrehoznak valamit, ami pénzként költhető, és könnyű megérteni, felfogni, és valamelyik blokklánc-technológián alapul. Így kezdődik mindegyiknél. A baj az, hogy 99% mögött olyan emberek vannak, akik igazából csak az árfolyam-növekedésben érdekeltek. Ezen projektek mindegyike szemétre való. Ez pedig baj, mert lehúzzák az értelmes projekteket is, és besározzák az egész iparágat.”

- Advertisement -

Rose hozzászólása felidézi azt is, amelyet a BlockFyre kriptoelemző cég vezető kutatója is megfogalmazott. Az altcoinokra kitérve az elemző így vélekedett a legutóbbi jelentésében:

„Mikor az altok emelkednek, az nem túl meggyőző, mert ugyanazt az utat követik. A különböző tokenek, például mondjuk a privacy coinok együtt mozognak, márpedig az előző három évben ez úgy tűnt, mintha koordinálva lenne, ahelyett, hogy az összes típusú alt egyszerre emelkedne.”

Bajban az altok

Rose nézete mellett sok más elemző is úgy vélekedik, az altok nagyja hamarosan szembesül a medvékkel.
Josh Olszewicz, a Brawe New Coin elemzője nemrégiben osztotta meg, hogy a bitcoin dominancia grafikonon tankönyvi aranykereszt tűnt fel, ez az indikátor pedig emelkedést jósol.
Az 50 napos mozgóátlag alulról törte át a 200 napos mozgóátlag csártját a dominancia esetén, azaz megmutatja, hogy a teljes kriptopiac mekkora részét uralja a vezető kriptopénz.
Ez az aranykereszt pedig rossz hír azok számára, akik az altszezont várják.


Az előző aranykeresztek komoly emelkedést hoztak a BTC számára az altokkal szemben. Elég valószínű, hogy most is így fog történni.

Olvastad már? Egészséges változás érte a bitcoint a túlzott tőkeáttétes pozíciók kiszorulásával

Forrás: bitcoinist.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hiába a 700 milliós nettó nyereség, bezuhant a Coinbase árfolyama

A Coinbase részvénye egyetlen kereskedési napon több mint 10 százalékot zuhant, noha a kriptotőzsde 719 millió dolláros nettó nyereséget jelentett a harmadik negyedévre. A befektetők...

Sereghajtó lett a bitcoinból és az aranyból

A bitcoin és az arany 2026-ban egyszerre kerültek a befektetési rangsor végére. Ez azért különösen szokatlan, mert a két eszköz az elmúlt hónapokban még ugyanarra...

Újabb hackertámadás rázta meg a kriptopiacot: ezúttal a Premia Labs volt az áldozat

A Premia Labs Arbitrumon futó opciós trezorait támadás érte, az első becslések szerint mintegy 464.600 dollárnyi kriptovaluta került illetéktelen kezekbe. Az eset újra megmutatta, milyen...

Az AI-kiadások miatt romlottak a Meta hitelkilátásai

A Meta továbbra is kiemelkedő hitelminősítéssel rendelkezik, a kilátás azonban romlott. Az S&P Global Ratings az óriásvállalat gyorsan növekvő mesterségesintelligencia-költségei miatt stabilról negatívra módosította a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.