Hol van már, a várva várt altcoinszezon?

-

A régóta várt altszezon nem úgy tűnik, hogy már közel lenne, miközben a bitcoin árfolyamingadozásai továbbra is irányítják az egész kriptopiacot. Függetlenül attól, hogy a BTC milyen irányt vesz fel, az altcoinok szemmel láthatóan nem tudnak kikeveredni az ingoványból.

A bitcoin emelkedik, az altok esnek

Biztosra mondhatjuk, hogy 2019 eddig jó év a bitcoinnak. Január elseje óta 210%-os pluszban van, és a rövidebb távú grafikonok is hasonló képet mutatnak.
Az előző három hónapban 5070-ről 11600 dollárig menetelt az árfolyam, amely 125%-os növekedést jelent.
Mindazonáltal ennek a piac egészére nézve is komoly hatása volt. A bitcoin dominanciája, amely a teljes kriptopiacból ráeső részt mutatja meg, az ég felé tört. Jelen pillanatban 65% körüli, maga mögé utasítva az altcoinokat.

Egyértelmű, hogy az altcoinok szenvednek, főleg akkor, mikor BTC ellen kereskednek velük. Az Ethereum, a második legnagyobb kriptopénz BTC-ben vizsgálva értékének 35%-át elvesztette az év eleje óta.
Az XRP még rosszabb helyzetben van, 2019-ben eddig 77%-ot esett bitcoin páron. Többé-kevésbé ugyanebben a helyzetben van a többi nagyobb kapitalizációjú kriptó is.
A kisebb altcoinok is ugyanezt a fájdalmat érezhetik, a WAVES pl. 85%-ot zuhant január elseje óta.
Egy ilyen, bitcoin dominálta piac közepén sokan abban reménykednek, hogy a bitcoin komolyabb esésével megnyílna az út az altcoinok előtt, magukhoz térhetnek, és nagyobb részt követelhetnek maguknak a piacból. De csak nem akar efelé vezetni az út.

A bitcoin esik, az altok megint csak esnek

Az előző hét kifejezetten viharos volt a bitcoin számára. Miután megütötte a 13100-at, gyors zuhanással tért vissza a 11600-as szintre, több, mint 11% csökkenéssel.
Amit most a legtöbben gondolnak, az az, hogy ez segít feléledni az altoknak, hogy az ellenkezőjét tegyék, és emelkedjenek. Viszont egyáltalán nem ez történik, az altok is csökkenést élnek át, dollárral szemben is.
A nagy kapitalizációjú altokat megnézve azt látjuk, hogy az ETH 10% körül veszített az értékéből dollár ellenében, az XRP 18, az LTC pedig 16%-ot.
Más szóval az altokkal semmi jó nem történik, mikor a bitcoin értéke csökken. Ami pedig még rosszabb, a BTC magával rántja őket, és nagyobbat esnek, mint a bitcoin maga.

Altszezon elhalasztva?

Úgy tűnik, most nem számít a bitcoin melyik irányba indul. Az a tény, hogy egy 2000 dolláros esés semmit sem változtat a piaci részesedésén, gyakorlatilag változatlan marad.
Ahogy már szóba került, számos elemző úgy véli, a következő altszezon 2020-ig nem indul el. Hogy ez így lesz-e vagy sem, azt nem tudhatjuk, de az biztos, hogy jelenleg még sehol sincs a láthatáron.
Az okok között esetleg az is közrejátszhat, hogy a bitcoin jelenleg azért uralja a piacot, mert van egy aktuális felhasználási területe.

Olvastad már?  Tom Lee: „Fontos, hogy hátrébb lépjünk egyet, és a nagyobb képre fókuszáljunk.”

Ahogyan a FED elnöke, Jerome Powell jellemezte, „a bitcoin értéktároló, mint az arany”. Emellett az altok szép lassan kivéreznek, amely megint csak potenciális oka lehet a jelenlegi helyzetüknek.
Forrás:  cryptopotato.com
Kiemelt kép: cabriolet2008

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum (ETH) tőkebeáramlása elhalványul a Bitcoinhoz (BTC) képest

Az Ethereum tőkebeáramlása nem tudta követni a bitcoinban tapasztalt növekedést, ami a befektetői érdeklődés eltérését mutatja. A jelenleg zajló ciklus során a BTC és az ETH...

A Bitget elemzője megjósolja a bikapiac következő csúcsát

A BTC és az ETH implikált volatilitása az opciós piac szemszögéből nézve jelentősen csökkent az elmúlt hónapban, különösen az egy hónapon belül lejáró opciók esetében,...

A kis befektetésektől a korai nyugdíjazásig – Hogyan építsd fel álmaid kriptoportfólióját 2024-ben?

Vendégbejegyzés Az erős kriptoportfólió felépítése pénzügyi szabadsághoz és a korai nyugdíjba vonulás lehetőségéhez vezethet. A 2024-es bikafutás jelenleg is zajlik, a hozzáértő befektetések aktuálisabbak, mint valaha. Ebben az...

Az Ethereum 3.000 dollár körül küzd, mivel a short pozíciók megugrottak

A május 7-én tapasztalt árfolyamcsökkenés után az Ethereum (ETH) több likvidálást tapasztalt a long pozíciókban. Következésképpen több kereskedő döntött a short pozíciók mellett. A megnövekedett shortolási...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!