Megvan a dátum – hamarosan indul a Bakkt

Már nem kell sokat várnunk a bitcoinalapú határidős ügyletekre. Kelly Loeffler, a Bakkt vezérigazgatója egy Mediumon tett bejegyzésében jelentette be, hogy mikorra várható a forradalminak számító platform tesztelésének megkezdése.

Olvastad már? Komoly börtönbüntetések várnak az ír kriptorablókra

A Bakkt egy intézményi befektetők számára induló kriptotőzsde, melyet 2018 augusztusában jelentettek be először.
Nemrég kiderült, hogy hamarosan indul a bitcoinalapú határidős ügyletek tesztelése egy államilag is szabályozott határidős tőzsdén, az Intercontinental Exchange (ICE) együttműködésével.
A Bakkt az ICE amerikai határidős tőzsdével és az ICE Clear amerikai klíringintézettel is együttműködik, hogy előkészítsék a bitcoinalapú határidős ügyletek kereskedését.
Loeffler a következőket írta:

„Az elkövetkezendő pár hétben ügyfeleinkkel és az ICE-s társainkkal együtt arra készülünk, hogy megkezdjük a felhasználók befogadását a határidős ügyletek és a letétkezelés próbáira, melyre valószínűleg júliusban kerül majd sor.”

A bejelentés mellett a cég azt is megosztotta, hogy szorosan együttműködnek az Amerikai Határidős Árutőzsde
Felügyelettel (CFTC), hogy minden szabályozásnak és ügyfélvédelmi feltételnek megfeleljenek.
Az ICE a CFTC-n keresztül adott be kérvényeket két bitcoinalapú határidős üzletre, egy napi és egy havi szinten elszámolt határidőügyletre.

Április végén a Bakkt felvásárolta a kripto-letétkezeléssel foglalkozó Digital Asset Custody Companyt (DACC), majd bejelentette, hogy a cég kérvényezte a New York Állambeli Pénzügyi Szolgáltatószervezetnél, hogy digitális eszközök hitelesített letétkezelőjeként működhessen tovább.
A Reuters nemrég megjelent cikke szerint az ICE kihasználta a 2018-as „kriptotelet” és nagyon sok kriptoeszközt vásárolt a Bakkt beindításához.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

A CoinGlass felvásárlása erősíti a CoinMarketCapet

A kriptopiac egyik legfontosabb adatrétege kerül egy tető alá: a cszeptember 25-én bejelentette, hogy megvásárolta a derivatívapiaci adatokat szolgáltató CoinGlasst. A tranzakció pénzügyi részleteit nem...

Már 4,3 millió tárca tart tokenizált részvényeket

A tokenizált részvények néhány hónap alatt kiléptek a blokkláncos kísérletek világából: ma már több millió tárca kapcsolódik olyan digitális eszközökhöz, amelyek amerikai tőzsdei vállalatok árfolyamát...

Történelmi mélyponton az Ethereum tőzsdei készlete

Az Ethereum tőzsdéken elérhető készlete történelmi mélypontra süllyedt, miközben a hálózat aktivitása továbbra sem mutat érdemi gyengülést. Az ETH árfolyama a közelmúltbeli emelkedés után visszahúzódott,...

CZ szerint nem az ő posztjai mozgatják a bitcoin árfolyamát

Egy jól időzített bejegyzés néha úgy tűnhet, mintha egyetlen ember képes lenne megfordítani a teljes kriptopiacot. Changpeng Zhao, a Binance alapítója szerint azonban ez inkább...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.