300 millió dolláros Coinbase tőkebevonás a kriptovaluta gyorsabb elfogadása érdekében

A Coinbase vezető amerikai kriptovaluta-váltó és tárcaszolgáltató 300 millió dollárnyi tőkét vont be új finanszírozási eljárásában, így a vállalat értékét most 8 milliárd dollárban állapították meg – olvasható egy október 30-i hivatalos blogbejegyzésben.

Olvastad már? 10 éves a blokklánc-nyílt levél Satoshihoz

 

A tőkefinanszírozási eljárás e fordulóját a Tiger Global Management befektetési vállalat vezette, és számos kriptotechnológiában tett befektetésről híres támogató vett részt rajta mint például a Y Combinator Continuity, a Wellington Management, az Andreessen Horowitz és a Polychain, illetve még sokan mások.

Forrás: en.wikipedia.org

A Coinbase közleménye szerint a befolyt összeget a kriptovaluták elfogadásának javítására fordítják majd. Terveik között szerepet a fiat-kripto kereskedelem globális infrastruktúrájának kiépítése, ezzel megteremtve az alapot több ezer új kriptovalutának.

Az összeg szintén alapjául szolgál majd a Coinbase szabadalmazott tárcájának fejlesztéséhez, illetve „új, hasznos termékek” létrehozásához. Ilyen például a vállalat egyik legújabb terve, amely egy új stablecoin, az USDCoin (USDC) létrehozása a Circle blokklánc-technológiával foglalkozó céggel karöltve.

A Coinbase szintén kiemelte, hogy továbbra is segíti a kriptotechnológia alkalmazását a piac intézményi szereplői számára. A cég májusban azt nyilatkozta, hogy a megnövekedett infrastruktúra, és a diverzifikált kínálat „10 milliárd dollár tőkét szabadít fel az intézményi befektetők részére”. A blogbejegyzés szerint a vállalat azt tervezi, hogy új funkciókkal és kriptovalutákkal bővíti júliusban indult letétkezelő rendszerét.

Június közepén megnyitott a Coinbase Index Fund platformja, amely az USÁ-ból vár nagy volumenű, akkreditált befektetőket, 250.000 és 20 millió dolláros összeghatárok között.

A Coinbase és az intézményi befektetők kapcsolatáról korábban már írtunk: [link]

A legfrissebb hírek megerősítik az október elején felröppenő pletykákat, melyek szerint a Tiger Global hamarosan megszünteti üzleti kapcsolatát a kriptotőzsdével. A Tiger Global Management befektetési vállalat egyébként 2001-ben alakult, és globálisan fektet be magán és nyilvános piacokon jelen lévő projektekbe.

Az akkoriban még nem megerősített ügyletről szóló beszámolójában a Galaxy Digital kriptobank vezérigazgatója, Mike Novogratz már utalt a 8 milliárd dolláros becslésre:

„Ez a kriptoszféra 8 milliárdos referenciamunkája – hiszen ez egy igazi cég, a Tiger pedig igazi nehézsúlyú befektető. Ők okos, hozzáértő emberek”.

 

 

Forrás: cointelegraph.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Egy fontos mutató szerint alábbhagyott a rövid távú bitcoin befektetők lelkesedése

A Short-Term Holder (STH) MVRV-mutatója a bitcoin esetében nemrég 1,05-re csökkent. Ez a fontos küszöbérték azt jelzi, hogy a befektetők éppen csak nyereségesek. Az MVRV-pontszám csökkenése...

BTC Bull: Új mém érme, mely valódi BTC-vel jutalmazza a tulajdonosokat

Vendégbejegyzés Amennyiben lecsúsztál a bitcoinról akkor, amikor az első blokkot még 2009 januárjában kibányászták, ne csüggedj, mert a BTC Bull ($BTCBULL) megérkezett. Különlegessége abban rejlik, hogy...

Fontos megállapítást tett a Pump.fun token natív tokenjéről a társalapító

A Pump.fun társalapítója, Alon Cohen cáfolta a pletykákat egy közelgő PUMP token bevezetéséről. A fejlemény éppen akkor történik, amikor a platform ellen csoportos keresetet indíthatnak. Az...

Ez az AI-kripto felülmúlhatja az XRP-t és a Dogecoint? Szakértők szerint akár 30-szoros nyereséget is hozhat

Vnedégbejegyzés Az XRP és a Dogecoin jelenleg a két legnagyobb kriptovaluta között van a piacon. Mindkettő hatalmas áremelkedéseket produkált a múltban. Sokan azonban kíváncsiak arra, hogy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.