Végeláthatatlan bika-medve harc folyik a bitcoin piacán

-

Régóta nem uralkodott akkora feszültség a piacon, mint most. A kriptopénzek folyamatosan meglepnek bennünket, és nem azt teszik, amire a kereskedő számítana.
Sokan gondolták azt, hogy a múlt hónap megadömpingje után már csak felfelé vezet út. Az árfolyam aztán újra mélyrepülésbe kezdett.

A medvék megint előbújtak.

A dömping nem tartott sokáig, az árszivattyú nem várakoztatta meg magát. Újra esés következett. És most? Most várunk.
Kevés olyan fontos mozzanat van a bitcoin történelmében, mint a mostani.
Hamarosan eldől, hogy csodálatos haszonnal zárjuk-e ezt az évet, amely 2020-ban ralihoz vezet majd, vagy újra leesünk 6000 dollár köré, és egészen a feleződésig ez lesz-e az irányadó árfolyam.

A tőzsdéken és azokon kívül is nagy harc folyik

A bitcoin összes próbálkozása a fontos támaszpontok vagy ellenállások megdöntésére, sikertelenüül zárult. Végül mindig visszatért 8200 és 9000 dollár közé, ahol a cikk írásakor is található.
Ez arra utal, hogy a medvék és a bikák nagy harcokat vívnak. Ebbe a csatába folynak bele az intézményi befektetők manipulációi a szabályozott határidős ügyletek által.
Úgy néz ki továbbá, hogy a bányászat is kritikus időszakon esik át éppen. A nehézség több mint egy év után jelentősen megnövekedett, a bányászok pedig sorra állítják le gépeiket.
Mindez hatalmas nyomást gyakorol a bitcoinra, amely most már egy kis felszabadulásra vágyik. Nem feltétlenül egyetlen gyors mozgással, inkább szépen felépített, erős trenddel.

Nem mozog a bitcoin, cincognak az altok?

A piaci szituáció rendkívül érdekes és összetett, követni meg szinte lehetetlen. Mégis megvannak a maga előnyei. Ezek közül az egyik, hogy az altcoinok újra ébredeznek.
Ezzel hosszú távon általában akkor következik be, amikor a bitcoin döntésképtelen. Ekkor lehet a legtöbbet kaszálni.

Olvastad már? Kinek a tulajdonában áll a 10 leggazdagabb bitcointárca?

Forrás: kryptomagazin.sk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A titkos kriptomilliárdosok nem akarják, hogy tudd: Rejtett drágakövek leleplezése

Vendégbejegyzés A kriptoterület az újabb Bitcoin feleződés kellős közepén lázban ég. Míg a BTC a középpontban van, a befektetők ígéretes eszközöket keresnek, hogy maximalizálják hozamukat a...

Cardano (ADA) technikai elemzés 04.18.

Prémium Cardano (ADA) A legtöbb kriptóhoz hasonlóan a Cardano (ADA) medvéi irányították a piacot, mivel a token árfolyamgrafikonjai továbbra is vörösek maradtak. Voltak azonban trendforduló változások, mivel az...

A PayPal elkezdi leépíteni az NFT üzletágát

A fizetési szolgáltató a PayPal nemrégiben bejelentette, hogy a platformján keresztül vásárolt NFT-k esetében megszűnteti a felhasználóvédelmi funkciókat. Emellett a további, harmadik feleken keresztül indított...

Az ausztrál hatóságok szerint a kriptopénzek értékpapírnak számítanak

Az ausztrál tőzsdefelügyelet, az ASIC elnöke nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a kriptopénzek értékapírnak számítanak, így az ő hatáskörükbe tartoznak. Joe Longo emellett azt is elmondta,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!