Végéhez közeledik a dollár uralma

Az amerikai zöldhasú egyre kevésbé népszerű a nemzetközi piacon, a feltörekvő országok közül egyre többen távolodnak tőle.

Egy közgazdász szerint az amerikai kormány ráadásul teljesen fogalmatlanul viselkedik ebben a témában, és ötletük sincsen, hogy hogyan reagáljanak.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A dollár vajon mi?

Stephanie Pomboy, a Macromavens elemzőcég alapítója egy nemrégiben adott interjúban fogalmazott úgy, hogy a dollár napjai meg vannak számlálva, a politikai elit pedig a múltban él, és nem nagyon ismeri fel a történelmi változásokat.

„Az amerikai törvényhozókon mintha szemellenző lenne, még mindig azt hiszik, hogy a dollár mindig is egyeduralkodó lesz, kihívók nélkül, és bármennyi pénzt nyomtathatnak, bármeddig, büntetlenül. A valóságban a világ számos országa már megelégelte ezt. Nem vásárolják meg az amerikai államkötvényeket, és nem halmoznak fel dollárt, hogy tartalékoljanak. Olajat, aranyat, és nyersanyagokat tartalékolnak inkább. Emellett a nemzetközi kereskedelemben elkezdtek áttérni a helyi valutákra. Nem dollárban számolnak el. A dollár végjátéka már tényleg a nyakunkon van, a Biden kormány pedig alvajáróként tántorog.”

Fokozatosan, aztán hirtelen

Egyre több ország kezd el a dollár használatáról valami más valutára áttérni a nemzetközi kereskedelem során.

A legjelentősebbek a BRICS államai, Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika, amelyek nyíltan szorgalmazzák, hogy ne dollárban kereskedjenek egymás között, hanem a saját valutáikkal.

A BRICS soraiba való csatlakozáshoz ráadásul több ország is hivatalosan felkérést kapott a jelenlegi tagoktól.

Argentína, Egyiptom, Etiópia, Irán, Szaúd-Arábia mellett az Egyesült Arab Emírségeket is szívesen látnák a társulás soraiban az alapító országok.

Sergey Lavrov, az orosz külügyminiszter szerint emellett közel harminc másik ország is kifejezte már, igaz, csak nem-hivatalosan, a csatlakozási szándékát.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Egy új pénz

A BRICS korábban már szót ejtett arról is, hogy akár egy teljesen új, saját kibocsátású közös valutát is létrehozhatnának, amelyet az egymás közötti kereskedelemben felhasználhatnak.

A dollár kétséges jövőjére már több neves szakértő is utalásokat tett a közelmúltban.

Az ismert aranyrajongó közgazdász, Peter Schiff szerint a dollár történelmi bukás előtt áll, és hasonlóan vélekedik a Gazdag papa könyvek szerzője, a népszerű pénzügyi író, Robert Kiyosaki is.

Mindketten úgy gondolják, hogy a dollár hegemóniája hamarosan véget ér, mégpedig nagy válsággal karöltve.

A legendás befektető, Jim Rogers pedig arra figyelmeztette a követőit, hogy a dollár végét egy másik valuta, a kínai jüan népszerűségének a növekedése idézheti majd elő.


Olvastad már? A BNB és a Polygon a legnagyobb nyertesek között, dübörög a Bitcoin Minetrix

Forrás

Kiemelt kép

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

376 milliárd dollárnyi kriptó érkezett Oroszországba egy év alatt

A Chainalysis szerint Oroszország több mint 376 milliárd dollárnyi kriptoátutalást kapott 2024 júliusa és 2025 júniusa között. Ez megelőzi az Egyesült Királyság 273 milliárd dolláros értékét. Ez a...

Rekordot döntött az XRP – soha nem volt ennyi Ripple-nagybefektető

A Ripple nagybefektetőinek száma rekordot döntött: 317,5 ezer pénztárca tart legalább 10 ezer tokent. Ez erősíti a befektetők hosszú távú bizalmát. Ez a növekedés az eszköz...

Így hatnak a makrogazdasági tényezők a bitcoin árfolyamára

A bitcoin már több mint egy hete csökkenő trendben van. A visszaesés október 6-án kezdődött. Az eszköz értéke 18%-ot esett, 126.000 dollárról körülbelül 103.000 dollárra október 10-ére....

CZ visszavág Peter Schiffnek: „Ez csak 1% a Bitcoin történetéből”

A Binance társalapítója, Changpeng Zhao (CZ) ismét visszaszólt Peter Schiff közgazdásznak, miután az újra brutális medvepiacot jósolt a Bitcoin számára. A vita ezúttal is a kriptó...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.