Új, kamatozó stablecoint ad ki a Paxos

A New York-i székhelyű Paxos egy új, amerikai dollárhoz kötött stablecoint indít, amely viszont az Egyesült Államokban nem lesz elérhető.

Az új dollár

Az új stablecoin az USDL (Lift Dollar) néven fog futni, és az Abu Dhabi Global Market (ADGM) törvényei szabályozzák majd.

A tervek alapján hozamot fizet majd a Paxos International által a tartalékok után szerzett kamatból.

Az USDL-t 1:1 arányban amerikai kormányzati értékpapírok és készpénz-egyenértékű tartalék eszközök biztosítják, az ADGM Pénzügyi Szolgáltatási Szabályozó Hatóságának előírásai szerint, ezek után a tartalékok után szerzett kamat helyett pedig a Paxos International úgynevezett kibocsátási díjat számít fel.

A Paxos azt is elmondta, hogy az USDL Argentínában is elérhető lesz, a Ripio, Buenbit, Manteca és Plus Crypto forgalmazók által.

Egy Ethereum okosszerződés alkalmazásával a token az úgynevezett rebasing mechanizmust fog használni, hogy a piaci feltételek alapján automatikusan eloszthassa a hozamot az USDL után.

A Bloomberg szerint a hozam körülbelül 5%-ot fog elérni, így a kibocsátó nyilatkozata szerint az USDL az első ilyen kamatozó, szabályozott stablecoin.

Általában a stablecoin tulajdonosok staking, restaking és yield farming útján is kamatot kereshetnek, de önmagában a token tartásáért eddig még nem járt kamat.

Ott megy jól az üzlet, ahol nem piszkálják a vállalkozásokat

Az USDL nem lesz elérhető az Egyesült Államok, az ADGM-en kívüli Egyesült Arab Emírségek, az Egyesült Királyság, az Európai Unió, Kanada, Hongkong, Japán és Szingapúr lakosai számára.

A Paxos szerint nem akarják regisztrálni sem az USA, sem a többi joghatóság területén a kezdeményezésüket, és a terveik alapján ezeken a helyeken nem is forgalmazzák majd a tokent, hogy elkerüljék a jogi problémákat.

Forrás: Paxos

A New York-i székhelyű Paxos a New York-i Pénzügyi Szolgáltatások Minisztériumának (NYDFS) szabályozása alatt bocsátja ki a PayPal USD-t, a Pax Dollar (USDP) és a Pax Gold (PAXG) kriptopénzeket.

Korábban a Binance USD (BUSD) érmét is ők kezelték, mielőtt a NYDFS és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete meg nem fenyegette őket, hogy intézkedéseket hoznak ellenük a regisztrálatlan értékpapír-kibocsátás miatt.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Gazdasági szabadság

Az ADGM egy szabad gazdasági övezet Abu Dhabiban, amelyet 2013-ban hoztak létre.

Novemberben átfogó kriptoszabályozást adott ki, és februárban partnerséget kötött a Solana-val a blokklánc technológia fejlesztésére, azóta pedig a Chainalysis és a Blockdaemon is irodát nyitott az államban.

Az elmúlt évben számos digitális eszközökkel foglalkozó cég, mint a Rain, M2, Laser Digital, Binance FZE és QCE Capital is engedélyt kaptak, hogy szolgáltatásaikkal megjelenjenek az ADGM területén.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? cA Robinhood 200 millió dollárért felvásárolja a Bitstamp kriptotőzsdét

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Az XLM árfolyamának bizonytalan jövője: hol érheti el a következő szintet?

Az XLM ára kedden ismét nyomás alá került. Az eszköz a rövid távú EMA sáv alá esett. Az árfolyam így medvés tartományba került. Többször sem...

Az Ethereum és Solana új csúcsokra készül – de az XYZVerse lehet a következő milliomoskészítő mémcoin?

Vendégbejegyzés Az Ethereum és a Solana eddig is a piaci emelkedések kedvenc tokenjei voltak, mindig hatalmas figyelmet vonzva. Most azonban egy új kihívó, az XYZVerse (XYZ)...

Bitcoin pánikjelzések erősödnek – ismétlődhet az áprilisi 30 ezer dolláros ugrás?

A legutóbbi visszahúzódás közepette, amikor a Bitcoin 113.000 dollár alá csúszott, a piac idegessége vált nyilvánvalóvá. A kereskedők egyre óvatosabbak: a 30 napos opciós delta ferdeség...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.