Tagadja a Binance megbírságolását Nigéria

A BBC nemrégiben publikálta, hogy a nigériai kormányzat 10 milliárd dolláros büntetést adott a Binance kriptotőzsdének, mivel állításaik szerint megkárosítják a lakosságot.

Az egyik szóvivője, Bayo Onanuga nyilvánosan bejelentette, hogy ez téves információ, ilyen büntetést nem szabtak ki.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A kormányzat visszautasította ezeket a spekulációkat, és úgy fogalmaztak, hogy a BBC állításai egyszerűen abból erednek, hogy rosszul idéztek egy helyi hírforrást.

Az egyik helyi hírlap, a People’s Gazette szerint Onanuga már egy hivatalos állásfoglalást is kiadott, amely szerint a szavait félreértelmezték, és így hamisak az állítások, amelyek alapján ilyen bírságot szabtak volna ki a tőzsdére.

Onanuga úgy fogalmazott, hogy a Binance ügyében folyó eljárásban a tőzsde tájékoztatva lett arról, hogy akár bírságot is kaphat, de egyelőre ez nem lett eldöntve, ahogyan annak a lehetséges mértéke sem.

A sajtó a Binance megkeresésére hivatkozva elmondta, hogy a tőzsde sem kapott semmiféle értesítést erről a 10 milliárdos bírságról, így nem is tudtak róla, hogy ilyen hírek kaptak szárnyra.

A tőzsde egyértelművé tette, hogy együttműködik a nigériai kormányzattal a jogi eljárás során.

Nigériában egyre jobban szigorítják a kriptotőzsdék helyzetét, több platformot betiltottak a hatóságok, hogy védeni tudják a helyi pénznem, a naira értékét. A Binance is eltávolította a nairát a saját p2p piacteréről február végén.

A Nigériai Központi Bank, a CBN 2023-ban úgy nyilatkozott, hogy különösen aggodalmat keltő a Binance helyi részlegén keresztülfolyó pénz mennyisége, hiszen a tőzsde 26 milliárd dollár értékű tranzakciót dolgozott fel, amely az ország területéről indult, de amelynek az eredete egyelőre nem ismert a hatóságok előtt.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

A Nemzetbiztonsági Hivatal a jelentések szerint két személyt is letartóztatott a fővárosban, akik a Binance tőzsde helyi tisztviselői közé tartoztak, a naira védelmét célzó intézkedések részeként.

2023 decemberében a CBN megszüntette a tiltást az országban, amely a kriptotranzakciókra vonatkozott, valamint ezzel egy időben egy új szabályozást is kiadott a kriptoipari vállalatokra vonatkozóan.

Nigéria 2022-ben indította el a saját jegybanki digitális valutáját, azaz CBDC-t, valamint nemrégiben egy, a nairához rögzített stablecoint is, az Africa Stablecoin Consortium közreműködésével.

Olvastad már? Az Ethereum befektetők ellenállnak az eladási kísértésnek, helyette inkább…

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XRP jövője: elérheti-e júliusban a 6,50 dollárt?

Az XRP árfolyama ma ismét eladói nyomás alá került. Ezt részben a Ripple tervezett zárolás-feloldása váltotta ki. Július 1-jén a Whale Alert blokkláncfigyelő szolgáltatás bejelentette,...

Standard Chartered: A Bitcoin 200.000 dollárig emelkedhet 2025 végéig

A Standard Chartered, a világ egyik legelismertebb bankóriása, merész új előrejelzéssel állt elő a Bitcoin árfolyamát illetően: a bank szerint a Bitcoin 2025 harmadik negyedévének...

A Bitcoin mindig erős júliusban – de 2025 más lehet

Ennek ellenére, annak dacára, hogy csupán 5,5%-kal áll az eddigi történelmi csúcs alatt, a BTC nem tudott újabb áttörést elérni. Már több mint 40 nap...

Bíróság elé kerül a Tether: A Celsius szerint 4 milliárd dollárt veszítettek

A Celsius Network megkapta az engedélyt, hogy bíróság elé állítsa a Tethert az egyik legnagyobb vitában, amely az utóbbi idők kriptotörténelmét fémjelzi – egy 4...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.